Idézetek óra-ről

„Aleksandra egyrészt agyrázkódást szenvedett, másrészt sokkot kapott. Továbbá nem szabad megfeledkeznünk a hipotermiáról sem. Egy egészséges, ruhátlan ember a saját testhőmérsékletét még nulla fok körüli hőmérsékleten is képes egy órán át tartani. Utánanéztem, a gyilkosság éjszakáján nyolc fok volt. Aleksandra valószínűleg órákat bolyongott a szabad ég alatt, a tünetei legalábbis erre
engednek következtetni. Tíz fok alatti levegőhőmérsékleten már felléphet hipotermia. Ilyenkor a szívverés lelassul, a légzés ritkul, és felületessé válik. A szervezet hőszabályozása kimerül, a testhőmérséklet folyamatosan csökken. Bágyadtság, álmosság, érzékcsalódás jelentkezik. A vérnyomás leesik. Szívritmuszavar lép fel. A bőr erei összehúzódnak, a kéz- és lábujjak, a fül, orr, az ajkak elkékülnek, elszürkülnek. Az áldozat beszéde érthetetlen lesz,
tántorog, a viselkedése zavarttá, ésszerűtlenné válik.”

„A mi időnket és Isten idejét nem ugyanazzal az órával mérik.”

„Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel… Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott.
(112. levél, Rodostó, 8. aprilis 1735. A levélben II. Rákóczi Ferenc haláláról van szó.)”

„Nem azok közé tartozom akik félnek a néptől. A nép, és nem pedig a gazdagok továbbélő szabadságunk támaszai. És, hogy megõrizzük népünk függetlenségét, nem engedhetjük meg, hogy vezetõink állandó adósságal terheljenek meg bennünket. Választanuk kell takarékosság és szabadság, vagy tékozlás és szolgaság között. Ha olyan adósságokba verjük magunkat, hogy adót kell fizetnünk a húsra, italra, szükségleteinkre és kényelmünkre, munkánkra és szórakozásunkra, hivatásunkra és hitünkre - ahogy Anglia népe is kénytelen -, akkor népünknek, mint nekik is, huszon-négyből tizen-hat órát kell majd dolgoznia és tizenöt óra jövedelmét a kormánynak adnia adósságaira és költségeire; és a tizenhatodik óra keresete nem lévén elég kenyérre, kénytelenek leszünk - mint ők is - zabkását és krumplit enni. Nem lesz időnk gondolkozni, nem lesz módunk a hûtelen gazdákat számadásra vonni, hanem örülünk majd ha létfenntartásunkat megkereshetjük, bérbeadván magunkat társ-szenvedőink nyakára bilincset verni. Földbirtokosaink is, mint az övéik, névleg megtartják ugyan a sajátjuknak nevezett ingatlant és annak igazgatását, de valójában csupán mint a kincstár intézői, és kénytelenek lesznek - mint övéik is - külföldön vándorolni és megelégedni nyomorral, ismeretlenséggel, kivetettséggel és a nemzet glóriájával. E példa áldásos tanulságként állhatna elõttünk, hogy köz- és magán szertelenség miként teszi tönkre a magán vagyonokat. Az alapelvtõl való eltérés elsõ esete a második példájává válik, a második a harmadikévá, és így tovább, míg a társadalom nagy része nyomorúság automatáivá alakul és nem lesz máshoz érzéke mint bûnhöz és szenvedéshez. Azután indul el majd a bellum omnium in omnia [harc mindenki mindenkik ellen], amit egyes filozófusok oly elterjedtnek találtak ebben a világban, hogy azt képzelték az embertelenség az emberiség természetes állapota. Az államadósság e félelmetes fogat első lova. Amit adózás és az annak nyomában járó nyomorúság és elnyomás követ.”

„A fontos nem a biztos birtoklás, hanem a szüntelen, az ideális célra irányuló harc, az élet naponta, óránként való megújulása, amely mindig a jobbért, a tökéletesebbért folyó újra megújuló küzdelemhez kapcsolódik.”

„Az álló óra is naponta kétszer a pontos időt mutatja.”

„Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is! Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és a cafatokra téphetjük a légkört.”

„Adj nekem hat órát egy fa kivágására, és az első négy órát a fejsze élezésével töltöm.”

„Akár kemény, akár puha az óra, nincs jelentősége, az a fontos, hogy pontosan mutassa az időt.”

„Vajon az idő mit jelent? A nap huszonnégy órából, pillanatok végtelen sorából áll. Minden pillanatot ki kell használnunk, amikor csinálunk valamit, vagy épp csak elmélkedünk az életről.”

„Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan, mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd.”

„Ha csúnyán írtam annak idején az iskolában, kaptam egy körmöst, aztán egy óra múlva szépen írtam. Most [a gyereket] elviszik pszichiáterhez. Tehát itt elképesztő helyzet van.”

„…a holnapban élek, sürgetve az órát, a jobb emberiséget.”

„Az intenzív osztály napirendje: »Tizennégy órától tizenöt óra harminc percig csöndes óra. Szendergés, olvasás, agonizálás.«”

„Az asztal az egyedüli hely, ahol az ember sohasem unatkozik az első órában.”

„Általában a belső órámat követem és éjszaka sokkal jobbak a fellépéseim. Semmi sem működik számomra jól egészen késő estig. Nem akarom, hogy az emberek üldögéljenek és várjanak, ez engem megőrjít. Az a másfél-kétórás időszak, amikor kések egy élő pokol számomra és azt kívánom, bárcsak lenne a világon valamilyen kiút abból, amibe keveredtem, tudva azt, hogy ilyen úgysem létezik. Mindenhonnan elkések. Mindig is azt akartam, hogy a végrendeletembe foglalják bele, hogy ha meghalok, a koporsó késsen másfél órát és arannyal legyen az oldalára írva, hogy 'Bocs a késésért!”

„Mindez már a korábbiakban is megmutatkozott számunkra; bepillanthattunk az isteni tudás mélységeibe is, ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak uralkodónk meghatározott időnkre véghezvinnünk rendelt. Felajánlásaink, és a szent cselekményeinket gondosan végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre és órára. Meghatározott helyen, és meghatározott személyek által akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy mindent méltó módon, neki tetszően történjen, és szívesen fogadott legyen akaratának. Mindazok boldogok és tetszésére vannak, akik az uralkodó törvényeit követik, nem fognak eltévelyedni. Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az előírt szolgálataik, és a néphez tartozó embert (laikosz) is kötik a nép számára előírt rendelkezések.
Közülünk mindenki a maga rendjében, jó lelkiismerettel adjon hálát az Istennek, megszentelődésében, senki se lépje át a szent cselekmények számára előírt szabályát. Mert nem mindenütt lehetett felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a könyörgést, a bűnökért bemutatott, a tisztulás áldozatát, csupán csak Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehetett felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan megvizsgálták a felajánlásra kerülő adományt. Akik pedig akaratával egybehangzó dolgokon kívül bármit is tettek, halállal bűnhődtek. Láthatjátok tehát, testvéreim, hogy a tudásban minél nagyobb megtiszteltetés jutott ki minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő veszély is.
Nem kis mértékben vétkeznénk, ha azokat, akik feddhetetlenül és illendő módon ajánlják fel adományainkat, kivetnénk a püspökségből. Boldogok az előttünk járt presbiterek, gyümölcsöző és tökéletes megnyugvásban lett részük.”

„Tudunk vihart kelteni magunkban, s le is tudjuk csendesíteni a viharunkat. (…) Életünk valóban hajózás a nyílt tengeren, ahol nem lehet tudni, milyen vihart hoz a következő óra - de azért azon a hajón egy Kormányos is van!”

„Penceyben az Ossenburger-szárnyban laktam, az új hálókban, ahol csak felsősök és gólyák laktak. Én gólya voltam, a szobatársam felsős. Azt a részt egy Ossenburger nevű tagról nevezték el, aki a Penceybe járt valamikor. Később marha sok pénzt szerzett. Olcsó temetkezési irodákat nyitott mindenfelé az országban. Öt dollárért temette a tagokat fejenként. Látnod kellett volna a kis öreget. Azt hiszem, zsákba gyömöszöli a hullákat, aztán bevágja őket a tengerbe. Egyébként egy vagon pénzt adott Penceynek, és erre az egyik szárnyat róla nevezték el. Mindig feljött az év első meccsére a böhöm nagy Cadillacjén, és mi felálltunk a tribünön, rárogyasztottuk az eget, mármint az éljenzésünkkel. Aztán másnap reggel a kápolnában beszélt, pokoli dumája volt, eltartott vagy tíz óra hosszat. Szakállas viccekkel kezdte, meg akarta mutatni, milyen rendes tag. Nagy dolog! Aztán arról beszélt, hogy ha valami baja volt az életben, sose szégyellt térdre borulni és imádkozni Istenhez. Azt mondta, hogy nekünk is mindig imádkozni kellene. Beszélgetnünk az Úrral, meg minden - akárhol vagyunk. Mondta, hogy Jézus a mi pajtásunk, meg hogy ő mindig beszélgetni szokott Jézussal, még vezetés közben is. Ez fájt! El tudom képzelni azt a gennyes állatot, amint éppen első sebességre vált, és közben Jézuskához fohászkodik több hulláért. Az egyetlen jó az egész beszédben a közepe volt. Éppen azt magyarázta, hogy ő milyen nagymenő meg milyen nagy koponya, meg minden, mikor Edgar Marsalla, aki az előttem levő sorban ült, hirtelen egy öblöset fingott. Elég disznóság ilyet csinálni templomban, meg egyáltalán, de jót röhögtünk rajta legalább. A jó öreg Marsalla! Majd szétvetette a kápolnát. Nem röhögtünk hangosan, Ossenburger úgy csinált, mintha nem hallotta volna, de az öreg Thurmer, a diri, szintén ott ült a szószéken, és a fejem rá, hogy ő hallotta. Öregem, állatian odavolt. Nem szólt egy büdös szót se, de másnap este bezáratta az osztályt, feljött, leadott egy nagy lelkifröccsöt; azt mondta, aki ilyen fegyelmezetlen a kápolnában, az meg se érdemli, hogy Penceybe járjon. Noszogattuk Marsallát, hogy még egyet eresszen meg az öreg Thurmer beszéde közben is, de nem volt formában. Hát szóval ez volt Pencey, az Ossenburger-szárny, az új hálók.”

„Élni olyan betegség, amelyen az álom tizenhat óránként segít valamit. De ez csak fájdalomcsillapító. Az orvosság a halál.”

„Az óra szerkezetét sem ismerheti meg, csak aki szétszedi. De ügyeljen aztán, hogy össze is tudja rakni!”

„Vele, azzal a fajta fickóval van dolgunk, aki huszonhárom órát szán arra, hogy kikászálódjon az ágyból, és egy órát dolgozik lélekszakadva. Akkor azt írja: „Kimerítő napom volt.” És az a legrosszabb, hogy nem is nagyon hazudik. Átültetve a film nyelvére ez azt jelenti, hogy Carbonnaux hihetetlen lustának és hanyagnak mutatkozik a forgatókönyv és a gegek előkészítése időszakában, végül a forgatás pillanatában felébred, és amikor eljön a forgatás ideje, teljesen magához tér. Bizonyíték erre utolsó filmje, A kemény tojások ideje (Le temps des œufs durs).”

„Az űr egyáltalán nincs messze. Egy óra autóval, ha felfelé is tudsz menni.”

„Egy barátom adott nekem egy Philip Glass lemezt. 5 óra hosszat hallgattam, mire rájöttem, hogy ugrik a tű rajta.”

„Az anya mindenekelőtt gyermeke szeretete után áhítozik, még akkor is, ha ez a gyermek fejlődésére káros. A kedves is hatalmában akarja tartani a férfit, s természetesnek találná, ha a világ legnagyobb szellemét egy szerelmes óráért feláldoznák. A harc majdnem mindig egyenlőtlen, mert az igazság a nők oldalán van: az élet és a természet nevében akarnak bennünket visszatéríteni.”

„A „lélek eladásról” tudni kell valamit… Mégpedig azt, hogy döntő többségben törlik azt a napot, órát. Soha többé nem fog eszünkbe jutni. Jó játékszert adnak hozzá: a pénzzel és a törtetéssel kiválóan el leszünk foglalva. Talán, de csak talán, a nagy kavarodás közepette, valahol, évek, évtizedek múlva bevillanhat némi foszlány az esetről. De éppen csak valami, kétlem, hogy teljesen világosan eszébe jutna bárkinek, mondjuk a szombat délutáni kocsimosás, vagy hússütögetés közben, hogy atyavilág, én tizenkilenc és fél éve, kedd éjjel fél egykor eladtam a lelkemet az ördögnek… Ennél azért jobban le van fátyolozva a szemünk.”

„Drága testvéreim, tudom, hogy szívetek szerént kívánnátok valami jót hallani rólam, de még az Udvartól nem jött semmi, de minden órába várjuk. Különben kosztom és becsületes ágyam a porkoláb úr házánál, amint előbb megírtam, aszerént vagyon mostan is. Azért téged, édes érzékeny szívű testvérem, Ilona különösen kérlek, ne sirass engemet és ha éppen sírnál is, nemcsak te siratsz, hanem három falu gyászba borult lakosai gyászba borult szívvel kesergik esetemet és talán egy prókátort [Bohăţelt] magok mellé vévén két vagy három ember, ők is felmentek volna Bécsbe ezen dologért. Mert ők úgy tekintettek magok közt engemet, mintha az Istentől küldött jóltévő angyalt látták volna, becsülték hívségemet, meg voltak győződve igazságomról. A fizetésemet sem fogják elhúzni, most pedig vége szakad a pereknek. Azért édes öcsém, édes igaz testvérem ne sirass, ne búsulj rajtam. Mert nem olyan állapotban vagyok, mint más rabok, vagy mint rab, hanem becsületes ház, ágy és koszt van részemre rendelve a felsőbbségtől, csak hogy még letartóztatva vagyok egy ideig […] Hív testvéretek Varga Katalin, 3 helységek képviselőnője.”

„Ha én teremtettem volna a férfit és a nőt, más típusokra alkottam volna, mint arra, amely létrejött, vagyis a felsőbbrendű emlősökére. Nem a nagy majmok hasonmására teremtettem volna őket, amilyenek valójában, hanem a rovarok képére, amelyek, miután mint hernyók éltek, lepkévé alakulnak át, s életük végén nincs más gondjuk, csak szeretni és szépnek lenni. Az ifjúságot én az emberi lét végére tettem volna. Némely rovarnak, utolsó átalakulásában, szárnya van, de gyomra nincs. Ezek csak azért születnek újra ebben a megtisztult alakban, hogy szeressenek egy óra hosszat, s azután meghaljanak.”

„Kitölteni az órát - ez a boldogság; kitölteni az órát, nem hagyva helyet a megbánásra, s nem várni a jóváhagyásra.”

„A tévénézők EEG-hullámai azt mutatják, hogy az agy fél óra elteltével, mivel túl kevés szemmozgás történik, úgy érzékeli, hogy semmi sem történik, így egyfajta hipnotikus alkonyállapotba kerül, alfa hullámokat kibocsátva. Ez a szemmozgások ritkasága miatt történik. […] Csupán képzeljük azt, hogy tudatosan látjuk, amit nézünk. Az információk zöme elkerüli a figyelmünket, néhány óra tévézés után szó szerint nem is emlékszünk arra, hogy mit néztünk. Az emlékeink nem valóságosak, mint az álmok emlékei, a hiányzó részeket utólag pótoljuk ki: és ezzel meg is hamisítjuk őket. Egy hamis valóság létrehozásában segédkezünk, anélkül, hogy tudnánk róla, és szolgálatkészen meg is etetjük magunkkal. Összejátszunk a saját végzetünkkel.”

„Van még néhány becsületes zászlóaljunk. Hajlandók vagyunk egy kétségbeesett kitörésre, ha tudjuk, hogy 24 órán belül minden szavalat, minden taps és minden hosszú tanácskozás nélkül Budapest munkássága szervezett, fegyelmezett, nem tanácskozó, de parancsot szó nélkül teljesítő zászlóaljakat tud rendelkezésre bocsátani. Ha ezt tudjuk, megcsináljuk. Ha nem, gyalázatba fullad az egész proletárdiktatúra.”

„Az élet betegség, melyből tizenhat óránként folyton kigyógyít minket az álom. Tüneti kezelés; valódi gyógyszer a halál.”

„Egy homokszemben lásd meg a világot, Egy vadvirágban a fénylő eget, Egy órában az örökkévalóságot, S tartsd tenyeredben a végtelent!”

„Most hófehéren reszket minden a holdban, és harsogva habzik a völgybe ért hegyi patak. Ide látszik, a balkonra, ahová kiültem a holdfényben hajnali három órakor. Holnap reggel továbbmegyek rohanva és lelkesülten, ahogy idejöttem tegnap este, amikor még vöröslöttek a dolomitok csupasz ormai.”

„Gondold csak el: ha megajándékoznak egy órával, kis virágzó pokollal ajándékoznak meg, rózsabilinccsel, aranyozott veremmel. Nem csupán az órát ajándékozzák neked, hogy Isten éltessen, és reméljük, hogy sokáig hordod majd, mert kitűnő márkájú, svájci, rubinköves; nem csupán ezt a parányi krampácsolót ajándékozzák neked, amelyet a csuklódra kötözve sétáltatsz magaddal. Megajándékoznak - nem is tudják, és ez a szörnyű, hogy nem is tudják -, megajándékoznak egy újabb, törékeny és kétes részecskével, valamivel, ami a tiéd, de nem a testedből való, hanem szíjjal kell odakötözni a testedhez, hogy ott lógjon a csuklódon, mint kétségbeesett karocska. Megajándékoznak azzal a feladattal, hogy naponta felhúzd, a felhúzás kötelességével, mert csak így maradhat óra az óra; megajándékoznak a kényszerrel, hogy a pontos időt figyeld az ékszerboltok kirakatában, hogy meghallgasd a rádióban, hogy rendszeresen igénybe vedd a telefonközpont pontosidő-szolgáltatását. Megajándékoznak a félelemmel, hogy elveszted, hogy ellopják, hogy leejted a földre és összetörik. Megajándékoznak a márkájával, a bizonyossággal, hogy ez jobb márka, mint a többi, megajándékoznak a hajlammal, hogy összehasonlítsd az órát a többi órával. Nem téged ajándékoznak meg az órával, hanem téged ajándékoznak el, téged ajánlanak fel az óra születésnapjára.”

„Szerelmes szívem, áldjon meg az úristen elébbeni jó egészséged magadásával és hosszú élettel. Nem kevés panaszom vagyon reád, édes asszonkám, hogy nekem ilyen ritkán íratsz magad felől. Ím mostan bizonyos postát küldött gubernátorunk hozzám, ki ötödnapra jött ide, s Vincen voltál, mégis nekem semmit nem írattál, én pedig ez óráig minden héten legalább két levelet, de bizony némely héten négyet is írtam és küldtem.”

„Három óra: mindig túl kései, vagy túl korai időpont ahhoz, amit az ember éppen csinálni akar.”

„Hogyan merünk mi ez órában az Istenhez imádkozni, a ki maga is a királyok királya?”

„Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, EZ a relativitás.”

„Különleges idők, napok, hetek egyetlen ponttá tudnak sűrűsödni életünkben, mintha egyetlen pillanatig tartottak volna. Csillaggá változnak és halhatatlanok. Október 23-án varázsütésre álltunk talpra. Néhány óra alatt megbukott a kommunizmus, megalakult a nemzetőrség, a munkástanácsok, újra éledtek a betiltott pártok, felállt az új kormány, kiléptünk a Varsói Szerződésből. Egyetlen hét alatt a Szovjetunió egyik tartományából újra nemzeti közösség, önálló állam lettünk.”

„…Nagy szárazság tarta abban az hónapban. Nappal három órakor nagy setét kezde lenni, tarta mind napestig, azután erős dörgés, csattogás, villámlás. Vala egy torony az várban Sigmond palotája mellett, kinek czímertorony volt neve. Számtalan sok porral volt rakva. Ez tornyot éjfélkor megütötte az menykű… ez tornyot és az mellette való palotákat mind elhánta vala… Temérdek sok hadi szerszámok vesztenek, némeleket az Dunába hánt, némeleket széllel döntött. Az vízvár is törökkel, marhákkal teljes volt, azokat is mind elhánta, vesztette… Az Dunán való hídat is nagy helyen általszakasztotta volt. királyok rejtekháza föld alatt vala, ott az császár kincsét tartották, mind oda veszett az is. Az város kapui mindenütt megnyílt volt, házaknak ajtajai azonképpen, lakatok, zárak megnyíltanak. Az Rákosnak egy mélföld az messze, fél mélyföldig az török szerszámait, és egyéb afféle marhákot elhánt az por Rákosra… Reggel, az nap hogy feltámadt volna, szerin-szerte széllel az hegyen az nagy füst vala. Az törökök széllel futottak, ki anyját, ki fiát, ki atyját kereste; az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkét száz veszett akkor.”

„Egy óra olykor több, néha viszont sokkal kevesebb, mint perceinek összessége.”

„Hallom a vádat, hogy kipécézett idézetekkel bármely költőóriást meg lehet semmisíteni. Hajlandó vagyok a kétkedőket több óráig hasonló idézetekkel szórakoztatni. Most pedig azt az ellenvetést hallom, hogy a részletek nem számítanak, csak az egész, s egy igazi zseni nem is törődhet a szókkal, mint holmi szóbogarász. Kérdezem: mivel törődik az igazi zseni, aki véletlenül ír is, ha nem a szókkal? Talán a lombfűrészeléssel? Vagy a lóidomítással? Vagy talán az Élettel, a nagy, véres Élettel, melyről sohase tudni, hogy zenés kávéház-e vagy szerkesztőség?… Csak jelszavai keringenek, de szavai nem váltak vérré, mint Petőfié vagy Aranyé. Nyelve sokszor ízesen magyar, de szókincse nem gazdag. Azok az újítások, amelyekkel kísérletezett összetételei, elvonásai nem szerencsések, többnyire kiagyaltak, mesterkéltek.”

„Vele, azzal a fajta fickóval van dolgunk, aki huszonhárom órát szán arra, hogy kikászálódjon az ágyból, és egy órát dolgozik lélekszakadva. Akkor azt írja: „Kimerítő napom volt.””

„Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Utra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!

Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba. Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál:
egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.
Idő: délután hét óra.
Színhely: Afrika, Rakhmár, egy távoli, eldugott garnizon a Szahara valamelyik oázisában, ahol néhány ottfelejtett légionista és egypár nyomorult arab tengődik.
Személyek: személytelenek.
Történik: semmi.”

„Az első óra, mely az életet adja, el is vett az életből valamit.”

„Egy ember, aki mer egy órát pazarolni, még nem fedezte fel az élet értékét.”

„A világon soha semmi sem teljesen hibás. Még egy elromlott óra is legalább naponta kétszer megfelelő időt mutat.”

„Ebben a világban a magány olyan nagy, hogy láthassuk az óra mutatója lassú mozgásában.”

„A bolondság óráit az óra méri, de a bölcsességet egy óra sem tudja lemérni.”

„Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam”

„Csak szállj le éj az óra üt
Csak szállj idő én várok itt”

„Ha reggel elveszítesz egy órát, egész nap keresgélni fogod.”

„Rendszeresen kések a találkozókról - néha akár két órát is. Próbáltam változtatni a szokásaimon, de a dolgok, amelyek miatt kések, túl erősek, és túlságosan tetszetősek.”

„Ha tíz percet kell beszélnem, akkor egy hétre van szükségem a felkészüléshez; ha tizenöt percet, akkor három napra; ha fél órát, akkor két napra; ha egy órát, akkor akár már most készen állok.”