Idézetek láb-ről

„Van még valami kérdése, főfelügyelő úr? – búgta Aleksandra provokatívan, miközben kihívóan a férfi szemébe mélyedt. Lábait egy kecses mozdulattal átvetette a karfán, amitől a szoknyája felcsúszott az ölére, kivillantva csupasz combjait.”

„Még egyszer végigpásztázta szemeivel a nőt, élvezettel figyelte, ahogy kéjesen tekergőzik a puha szőrmén. Lassan emelkedett fel a tekintélyes bőrfotelból, szemeit mindvégig szeretőjén tartva. Amikor Aleksandra meglátta, hogy a férfi közeledik feléje, elmosolyodott. Cinkos, pajzán mosoly ült az arcára, miközben a férfi nyers öntudatot árasztó tekintetét bámulta. Maksymilian a nő fölé állt. Lábaival közrefogta annak pucér
testét, aztán egy hirtelen mozdulattal felrántotta. Csókolni kezdte a nő nyakát, de csókja csakhamar vad harapásokká erősödött, amitől Aleksandra kéjesen felnyögött.”

„Aleksandra arcán a mosoly még
szélesebbre húzódott. Mosolya szája két szélére bájos gödröcskéket formázott. Olyan tökéletes gödröcskéket, amelyek bárkit képesek lettek volna levenni a lábukról. Morawski is elragadónak találta őket. Romlottnak akarta látni a nőt és ostobának, mégis azon kapta magát, hogy egyre vonzóbbnak találja. Mert a vele szemben ülő nő nem pusztán szép volt, volt a jelenlétében valami rendkívül
igéző, mintha egy édes, sejtelmes, izgató kis titkokkal teli burok lengte volna körül, amely egyszerűen magába szippantotta azt, aki a közelében volt. És Morawski úgy érezte, ez a láthatatlan burok
egyre mélyebbre és mélyebbre szippantja őt.”

„Keskeny és csúszós volt az ösvény. Az egyik lábam kicsúszott alólam, és letaszította a másikat az útról. De talpra álltam és azt mondtam magamnak: "csak megcsúsztam - nem estem el…" Mindannyiunkban ott él a felelősségérzet, hogy folytatnunk kell, mindannyiunknak kötelessége, hogy küzdjünk.”

„Jobb, ha a lábadon mész, mint ha a nyelveden.”

„Most inni kell, most meztelen lábbal kell a földet taposni.”

„Nekik (a szüleimnek) és a barátaimnak köszönhetem, hogy két lábbal állok a földön, nem szálltam el, és a valóságos világban élek.”

„Az értelmet át kell verni, meg kell vakítani, és el kell pusztítani. A hitnek lábbal kell taposnia minden értelmet, érzéket, és megértést, és bármit is lát figyelmen kívül kell hagyni és… semmit sem ismerni, csak az Úr szavát.”

„Vár rád a Természet. Mély csendje ünnepi,
lábadnál vadvirág, éjszínű fellege,
ha búcsut mond a nap, sőhaja lengeti,
mint füstölőket, a liliomkelyheket.
Órjás pilléreik az erdőt eltakarják,
elrejtőzik a rét, a fűz kinyujtja karját,
s tartja oltárait a szűz habok felett.
…
Ó, költészet, te kincs! Eszméink gyöngyszeme!.
A szív vad árja, mely mint tenger, égre csap,
hiába zúg: marad lényednek lényege:
a hét szín lepleden s a sok-sok árnyalat.
Ám retteg a profán, s átokra nyíl szája,
bántja szemét tüzed misztikus ragyogása,
egy férfi homlokán ha látja lángodat.
…
Zord Természet, csak élj! Újulj meg szűntelen,
alant és fent, ahogy törvényed hírdeti,
te istennő vagy, élj s dölyfösködj! Földeden
az ember csak utas, nem, mi megilleti,
királyod. Mit nekem pompád és birodalmad?
Én nem vagyok rabod, nem zengem hatalmad,
szívem a szenvedők fenségét szereti.”

„Keskeny és csúszós volt az ösvény. Az egyik lábam kicsúszott alólam, és letaszította a másikat az útról. De talpra álltam és azt mondtam magamnak: "csak megcsúsztam - nem estem el…"”

„A cipő, amely tökéletesen illik az egyik ember lábára, szorítja a másikét. Mindannyian másra születtünk, más feladattal, ami semmivel sem helyettesíthető.”

„A hal azért úszik, mert nincsenek lábai. Az ember azért jár, mert két lába is - van jó esetben -, és nem hal.”

„Nézz fel a csillagokra, ne le a lábadra. Próbáld meg értelmezni azt, amit látsz, és gondolkodj el azon, mi teszi az univerzumot. Légy kíváncsi.”

„Négy láb jó, két láb rossz.”

„Hány lába van egy kutyának, ha a farkát egy lábnak hívjuk? Négy. Attól még, hogy a farkát a lábának hívjuk, nem lesz az.”

„Elméleti munka nem létezik tisztesség nélkül, amit viszont lábbal tipornak. Minden új kiadás alkalmával töviről-hegyire átdolgozzák a Lenin írásaihoz fűzött magyarázó jegyzeteket avégett, hogy a kormányzó vezérkar személyes érdekeit szolgálják, dicsőítsék a „vezéreket”, befeketítsék ellenlábasaikat, eltüntessenek bizonyos nyomokat…”

„Veszélyes dolog kilépni az ajtón […]. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.”

„Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni, Ádám fejéből vette volna. Ha rabszolgájává, a lábából. Ámde oldalából vette, mert élettársává, egyenlő párjává akarta.”

„Mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy annak a talpalatnyi földnek a látószögéből szemléljük és bíráljuk az eseményeket, amelyen lábunkat megvetettük. Ez azonban helytelen, mert a dolgokat magasabb szempontok szerint kell értékelnünk és bátran az egész látóhatár átfogó szemléletére kell törekednünk.”

„Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon - egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.”

„Embernek akkor nevezhetjük magunkat, ha felismerjük ezeket a hiányosságainkat, és meglátjuk másban is. Meglátjuk, és nem eltiporjuk, megalázzuk, megszégyenítjük embertársainkat – hanem felemeljük, ha már elesett és le is poroljuk a kabátját. E tulajdonság nélkül nem hogy embernek nem nevezhetjük magunkat, de az állatok sorába sem férünk be. Vagy tévednék? Szóljanak, ha láttak már kutyát, melynek törött lábán vagy éppen hiányzó fülén hahotázott éppen egy fajtársa…”

„Saját lábunkra akarunk állni, és torzítatlanul szemlélni a világot -- a jó dolgokat, a rossz dolgokat, a világ szépségét és csúfságát; olyannak akarjuk látni a világot, amilyen, és nem akarunk félni tõle. Értelemmel meghódítani a világot, nem szolgamódra alávetve magunkat borzalmainak. Az egész istenfogalom az ókori keleti despotizmusokból származik. Olyan fogalom ez, amely nagyon méltatlan a szabad emberekhez. Amikor a templomban azt halljuk, hogy az emberek megalázkodnak és nyomorult bűnösöknek nevezik magukat, ez megvetésre méltó, hitvány dolognak tûnik, amely méltatlan önmagukra valamit is adó emberi lényekhez. Fel kell állnunk, és őszintén, nyíltan kell a világ arcába néznünk. A lehetõ legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végsõ soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bûnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövõben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet -- ebben bízunk -- messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk.”

„Volt egy farmom Afrikában, a Ngong-hegység lábánál.”

„Légy magabiztos egész életedben, tedd a lábaid a megfelelő helyre, majd állj szilárdan.”

„Tartsd a szemed a csillagokon, a lábad pedig a földön.”

„Adj az ellenfeleidnek több mint egy okot arra, hogy a lábaidat bámulják.”

„Ha egy elefántot a hátsó lábánál fogva kapsz el, és megpróbál elszaladni, akkor a legjobb, ha hagyod futni.”

„Kifogások Akadémiája: Azért nem tudok úszni, mert nem ér le a lábam a vízben.”

„A lábam az egyetlen kocsim.”

„Ő egyfajta két lábon járó vers, ő ez a tökéletes szépség... de ugyanakkor nagyon mély, nagyon okos.”

„A Hitel lábra állítását tettem systemám alapkövéül, mert annak nemléte, mint a honi tapasztalás mutatja, legtehetősb nemzetségeinket is megsemmisíti; léte pedig már a legtehetetlenebbeket is bizonyosan előmozdítaná.”

„Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.”

„A hely, ahol megállt, sohasem számított. Csak az, hogy ott volt… és még mindig megállt a lábán.”

„És amikor egyikőtök elbukik, a mögötte haladókért bukik el, hogy figyelmeztessen a kőre, melyben elbukott.
Igen, és azokért bukik el, akik előtte járnak; akik gyorsabbak voltak, és lábuk biztosabb, ám a követ el nem távolították.”

„Kézzel-lábbal tudott franciául.”

„Mint Önök is tudják, immár fél évszázada annak, hogy a francia kapitalizmus betette a lábát Indokínába; a bajonettek vasával és a kapitalizmus nevében kényszerített bennünket meghódolásra. Azóta gyalázatosan elnyomják és kizsákmányolják népünket, sőt ezen túlmenően is iszonyatos kínzásoknak vetik alá és megmérgezik a nép fiait. (Hangsúlyozni akarom, hogy megmérgezik: ópiummal, alkohollal, stb.) E néhány perc alatt lehetetlen felsorolnom a tőke banditái által Indokínában elkövetett összes kegyetlenséget.”

„Véleményem szerint minden univerzália diszpozicionális. Ha a "törékeny" diszpozicionális, akkor a "törött" is az – gondoljunk csak az orvosra, hogyan dönti el, hogy egy láb el van-e törve vagy sem.”

„Ha valaki nem akar diákhitelt felvenni, és a családja szegény, akkor legyen annyi ambíciója, hogy megkíséreljen eljutni a csúcsokra, felmászni fél lábbal a Himalájára.”

„Apám azt mondta: „Nincsenek nagyok vagy kicsik: a lábak méreténél éppen az a megfelelő, amikor a talp érinti a talajt.””

„A macska nem ugrál föl rád, nem nyalja összevissza az arcodat, nem szaladgál őrülten körülötted, hisztérikus hangokat kiadva. A macska az ajtóban vár, nagyon finoman a lábadhoz dől, és rezonál.”

„(…) ha elérkezik majd az idő, mikor az élet útjaitól megfáradt lábaim megállnak végleg, és porba hullik minden, ami én magam voltam, a Dunántúl ezerarcú, szivárványos, kakukkszavas hazájának emlékektől zsongó rétje fogad magába. Ott leborulok majd a kedves földre, beléhullok örök időkre, s a csend engem is elnyel, elringat, s tollam letehetem, fejem lehajthatom végül Szőlőhegy kedves, szép szívére…”

„Gyógyszer helyett szedd a lábad!”

„Ha az elmúlt száz évben kiosztanánk az aranyat, az ezüst- és a bronzérmet azoknak akik a legtöbbet ártottak a magyar nemzetnek, akkor az aranyérmet Trianonnak, Trianon kiagyalóinak és végrehajtóinak kellene adnunk, ez azt hiszem nyilvánvaló. Az ezüstérmet vigyék a kommunisták. Én a bronzérmet odaadnám a TV2 és az RTL-Klub működtetőinek, ugyanis amit 1997 óta ebben az országban a mi pénzünkből művelnek, az felháborító, vérlázító, gyalázatos, hogy folyamatosan napról napra a képünkbe röhögnek, sztárnak nevezik magukat és a számunkra szent dolgokba törlik a lábukat. Úgyhogy ha csak egyetlen egyszer lesz a Jobbiknak – és biztos vagyok hogy lesz, adja az Isten, hogy legyen – lehetősége, hogy az úgynevezett koncessziós jogukról döntsön, hát akkor a következőt fogom javasolni remélem a Parlamentben: a TV2 és az RTL-Klub szűnjön meg, a székházaikat romboljuk porig, hintsük be sóval és alakítsunk ki romokból egy mementót azzal a felirattal, hogy így jár mindenki, aki Magyarországon a magyart gyalázza.”

„A versek akár a gyerekek. Szeretnek olykor a szülők köré gyűlni, körbeülni őket, lábukhoz kuporodni, áhítattal figyelni minden egyes rezdülésüket. Kíváncsiak, folyton érdeklődőek: hogyan születtem, miért születtem, vártatok rám, ilyennek képzeltetek? Önmagukat kereső keserű út kezdete. A versek akár a gyerekek. Lehetnek fáradtak, energikusak, simulékonyak olykor hamisan huncutak. Nem lehet haragudni rájuk. Sokszor értelmetlenül idegennek hatnak szavaik, melyek sérülékeny lelkük bölcsőjéből szállanak a nagy, ijesztő világ vákuumába. Ezek idővel mind értelmet nyerő, igazán mély jelentésekké válnak.”

„Hogy helyes-e, amit most tenni fogok kedves Schleicher, azt nem tudom, de hamarosan megtudom, amikor már ott fenn leszek. Fél lábbal már a sírban állok és nem tudom biztosan, hogy a hogy ezért a döntésemért a Menyországban nem kell-e majd felelnem.”

„Legalább tucatnyi hulla hevert a lift előtt. Starkey óvatosan araszolt közöttük, nem akart rálépni egy rohadó, viaszos kézre, vagy átbukni egy kinyújtott lábon. Attól felüvöltött volna, amit végképp nem akart. Az ember nem üvölthet egy sírban, mert esetleg megőrül a hangtól, márpedig pontosan ott volt: egy sírboltban.”

„Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjoban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?
Az öröm vonzásában.”

„Gyereked lábán mikor lesz új cipő:”

„Hanem azért mégis furcsán állok ezzel a Szinyei Merse Palival – vagyis Pállal (mert ez a név most már olyan titulus lett, mely az excellenciás urakénál is különb). Nem tudom elhinni, hogy ő festette ezeket a képeket. Úgy éreztem magam, mikor a Szalonból kiléptem, mintha harmatban jártam volna. Néztem, nem nedves-e a lábam azoktól a sáros füvektől. De talán csak a szemem volt nedves az örömtől, hogy micsoda dolgokat festett ez az én ex-képviselőtársam.
Hisz éppen ez, éppen a képviselősége konfundál. Az nem tud a fejembe menni, hogy egy ember, aki öt esztendeig nyelte a klub füstjét, öt esztendeig hallgatta a Polónyi beszédeit, a Kubik közbeszólásait, hogy ezek után olyan rozmaringokat és orgonavirágokat tudjon festeni, amik leheletszerűen szinte reszketni látszanak a levegőben. Hát lehet egy képviselőben annyi poézis? (174. oldal)”

„Az emberi jellem, mon cher, változik. Erősödhet és torzulhat. Hogy milyen is az ember, az csak akkor válik el, amikor próbára teszik… vagyis akkor, ha kiderül, hogy megáll-e az ember a maga lábán vagy sem.”

„Ha esik az eső, minden bevonalkázolódik: a bútorok, az arcod, az ablak, a háztető, a fák. Ha esik az eső, lecsurognak a hegyek, és odaömlenek a lábad elé.”

„Sose csak a lábad alá nézz! Csak az talál rá a helyes útra, aki a messzi horizontra szegezi a tekintetét.”

„Minden hatalom ezen a földön gyalázatban gyarapodik. Nézzenek csak a lábuk elé a nép urai, s kutassanak azokban a népekben, amelyeket elnyomnak és azokban a tanokban, amelyeket megvetnek: onnan fakad majd az erő, amely megdönti őket.”

„Olyan lesz az öregségünk, ahogyan élünk. Lehet, hogy úgy végezzük, mint egy kihalt város, de az is lehet, hogy olyanok leszünk, mint egy hatalmas fa - amely jelentőségteljes marad még akkor is, ha már nem tud megállni a lábán.”

„(David Beckhamről) Nem tud rúgni a bal lábával, nem tud fejelni, nem tud szerelni és nem lő sok gólt. Ezen kívül rendben van.”

„Én minden igazi bölcsben egy, a gondolatok és a dolgok világában szaladgáló gyereket láttam, aki óriási és csillogó buborékokat fúj, melyeket maga pukkaszt szét. Minden igazi bölcs eleven szemében láttam, amint "a vidámság lábain a jövő felé táncol". És csak nagyon ritkán hallottam szájukból a "szeretet" szót… mert egy igazi bölcs nem fogadkozik alaptalanul.(A belső táj)”

„Az az ember, akinek meg kell számolnod a lábait, hogy biztosan nem öszvér-e?”

„Van elég ész a fejedben, vannak lábaid a cipőidben. Bármilyen irányba elindulhatsz. Magadra vagy utalva és tudsz, amit tudsz. TE vagy az, aki eldöntheti, merre menj...”

„Ám fellibben olykor a szembogarak
nehéz fátyla. Akkor Kép vetül be;
Lábak izmába villan, majd felszalad,
S kihúny, a Szívbe merülve.”

„Elmúlt az ősz. Az elbomlás is elmúlt.
Rothadt növényeken gázoltam tehozzád.
Árva szemem halottak elhagyott szemhéjába bújt,
mint gyöngy-kérgű csigaházba magányos, meztelen rák.
Hulla-viola árnyékot csurgattak a bálnaszájú rácsok,
korhadt csecsemők és szutykos őszirózsák nyögtek ajkukból kicsüngve.
Kék gerlét vezettek hozzám, kis lábán viselt csengettyűs aranyláncot:
atom-hasító mosolyodban áztam, s beleőszültem bolyongó szemedbe.”

„Gyereked lábán mikor lesz új cipő:
Majd ha a tanácselnök fia rálép.
Nyugodj meg, annak lesz!
Az már tud lopni - csalni - hazudni
De ilyen, ami most van! Te, mi ez a pánik?
Minden TV híradó, minden újság, kinyitom, meghallgatom: Na, ma ki lopott?
Hát ilyet!
Nem kell ennyire sietni gyerekek! Hát azért marad abban, marad még!
Tudod ezek miért lopnak?: Hagyománytiszteletből.”

„Én minden igazi bölcsben egy, a gondolatok és a dolgok világában szaladgáló gyereket láttam, aki óriási és csillogó buborékokat fúj, melyeket maga pukkaszt szét. Minden igazi bölcs eleven szemében láttam, amint "a vidámság lábain a jövő felé táncol."”

„Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,
de homályon át szemem szemedre lelt még,
ittam lehelleted, - óh, drága mérgű kéj! -
s fivéri kezem alvó lábad ölelték.
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.”

„Mert a fejeddel játszod a focit és a lábaid csak segítenek. Ha nem használod a fejed, akkor nem lesz elegendő a lábad használata. Miért kell egy játékosnak üldöznie a labdát? Mert túl későn kezd el futni. Figyelned kell, használni kell az agyadat és meg kell találnod a megfelelő pozíciót. Ha későn éred el a labdát, az azt jelenti, hogy rossz pozíciót választottál. Bergkamp soha nem késett.”

„A holnap országa szemlátomást egy üres teremben ér véget, ahol olyan lények, aki elég okosak ahhoz, hogy hatalmukba kerítsék a csillagokat, megőrülnek, és a lábukon lévő karmokkal tépik cafatokra egymást.”

„A menny a lábunk alatt és a fejeink felett is van.”

„A tökéletes társaknak soha nem lehet kevesebb mint négy lábuk.”

„Életünk minden pillanatában mindannyiunk egy lábbal mesében és másikkal pedig melységben van.”

„Ha a cipő nem jó, akkor a lábat kell kicserélnünk?”

„Emelt fővel állhatsz anélkül is, hogy valakinek a lábán állnál. Lehetsz győztes anélkül, hogy áldozataid lennének.”

„Jobb lábon állva meghalni, mint térden állva élni.”

„A lény az ágyam alatt, ami arra vár, hogy elkapja a bokámat, nem létezik. Ezt tudom, és azt is tudom, hogy ha vigyázok, hogy a lábam a takaró alatt maradjon, akkor soha nem lesz képes megragadni a bokámat.”

„Inkább meghalok a lábamon, minthogy térden állva éljek.”