Idézetek meleg-ről

„Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét.”

„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…”

„Lalának nagyon tetszett a termosz, azt náluk nem ismerték, a tündéreknél a Tűzgagó tartott melegen minden folyadékot, s föld alatti barlangjában kezelte a forró vizet vagy forró italokat szállító csőhálózatot. „Nagyon praktikus – gondolta Lala, míg kortyolta a kávét –, ez a termosz nevű dolog nagyon praktikus. Szegény Tűzgagó borzasztóan unhatja már, hogy folyton forralnia kell a különféle folyadékokat. Be kellene vezetni ezt a termoszt nálunk is.””

„De mi, akik ezeren és ezeren vagyunk, egyformán közönségesek, egyformán szegények, mit álmodoznánk mi a szerelemről? A szerelem egy kis meztelen kölyök, aki csak meleg, kényelmes termekben érzi jól magát; a mi fűtetlen szobáinkban megfagyna szegény.”

„Ez a lény meglágyította a kőszívemet. Meghalt és vele együtt meghaltak az utolsó meleg érzéseim is az emberiség számára. (Ezt mondta Sztálin az első felesége temetésén)”

„Elvtársak, ahhoz, hogy egy pohár vizet beszéddel fel lehessen melegíteni, halk beszéd esetében kétezer évre, hangos kiabálás estében hetvenöt évre van szükség. De csak ha közben a meleg nem távozik el a pohárból. Ennek alapján mérjék fel, mennyi a haszna a fecsegésnek.”

„Szeretem a családi élet melegét; szükségem van arra a biztonságérzésre, amely abból fakad, hogy egymásért teszünk valamit.”

„Te hol szánkóztál ilyen nagyon kemény, tavaszi meleg időben?”

„A nők olyanok, mint a teászacskók. Soha nem tudhatod, mennyire erősek, amíg meleg vízbe nem helyezed őket.”

„A szerelem nehéz és könnyű, fényes és sötét, meleg és hideg, beteg és egészséges, alszik és ébren van - minden, kivéve az ami!”

„Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk.”

„Jacob egész egyszerűen sugárzóan derűs természet, és ezt a vidámságot úgy hordja magával, mint valami aurát. Megosztja mindazokkal, akik elég közel kerülnek hozzá. Mint a Nap, meleget sugároz minden vonzáskörébe került bolygóra. Nem szándékosan, hanem mert a természetéből fakad, egyszerűen ilyen. Nem csoda, ha alig vártam, hogy viszontlássam.”

„Az angol konyha egyszerű: ha hideg, sör, ha meleg, leves.”

„Tudom és ismerem milyen nyugdíjasnak lenni ebben az országban. Látom édesanyámon, aki kétszobás lakótelepi lakásban lakik, aki csak akkor kapcsolja be a konvektort, hogyha nagyon muszáj, a konyhában pedig azért nem, mert a gáztűzhely úgyis ad elég meleget. Tudom, hogyan számolja és hogyan olvassa a gázórát, hogy hány köbméter fogyott ebben a hónapban.”

„Vannak szemek, melyeknek fizikai felülete és mintegy a lelki felülete teljesen azonosak: ezek üres, tartalmatlan és meddő-nézésű szemek. Vannak aztán bizonyos „mély” szemek, ahol ez a távolság a kétféle „felület” között oly nagy, hogy a „fizikai” szinte teljesen elenyészik, és az egész szem azt a benyomást kelti, mint egy végtelen hosszú enfilade szobasor utolsó árnyékos szobája, vagy mint egy alacsony szoba plafonja, amelyen perspektivikus freskó van, és így a szoba szinte az égboltig látszik kitágulni felfelé: a szem sokkal messzebbről („mélyebbről”) jön, mint az arc, és elveszti fizikai egyszerűségének és homogénségének jellegét, hogy helyette külön térszuggesztiót alkosson magának, tele árnyékokkal és a folytonos mélyülés plasztikus fokozataival. Mintha egy meleg sátor legmélyébe néznénk, ahol nincs fény és világosság, csak a távolság érzése, amely sugárként realizálható csak számunkra.”

„A puszták népe, ha csak egy csücskét megmutatná annak a különös rendnek, amelyben él, az egészet, saját magát is meg kellene tagadnia, ennek a rendszernek a szövevénye annyira ellentétben áll a fölötte uralkodó másik renddel. Meleg iszapfürdő ez a lenti réteg, felette idegen, fagyos szél süvölt. Aki kiválik belőle, az kiválik egy-két év alatt, végig játszva lelkén és idegzetén a fejlődést az ember őslény korától mondjuk a viceházmesterségig, de aki benne marad, az kidugott kisujját is dideregve rántja vissza. (3. fejezet, 41. oldal)”

„Hogyan lehet az égboltot vagy a föld melegét megvásárolni vagy eladni? Ez a fogalom számunkra ismeretlen. Ha nem birtokoljuk a levegő üdeségét és a víz csillámlását, hogyan vásárolhatja azt tőlünk meg?”

„Az embert általában két dolog szokta mélységesen meglepni: az egyik az, ha valamit egészen másképpen talál, mint ahogy mondják, a másik pedig az, ha valami csakugyan olyan, mint ahogy mondják. (Meleg)”

„Körünkben fonák pártoskodások űzik dulongásaikat. (…) Nem hon és mesterség szeretete az, ami embereinket a dulásokra ragadozza, hanem szilaj tűz, neveletlenség, éretlen gőg. Ha a vázakat döntik, azzal nem gondolok; még örvendek neki; de azt tenni méltósággal illik, nem vadsággal. Hol a Kritikai Lapokban legkisebb nyoma a szív meleg érzéseinek? Pedig a kritika ki nem zárja a szívet…
(356. oldal.)”

„Amikor a fehérek halottai útra kelnek, hogy a csillagok közt bolyongjanak, elfelejtik a földet, ahol születtek. […] Részei vagyunk a földnek, és a föld része mindannyiunknak. Nővérünk minden illatozó virág, és fivérünk az őz, a ló és a nagy szirti sas. A sziklás magaslatok, a termékeny rétek, a ló testének és az ember testének melege - egyetlen család.”

„Miként vásárolható meg az égbolt vagy a föld melege, vagy az antilop szökellése? Miként adhatjuk ezt el neki - és miként vásárolhatja ezt meg? Vagy talán azt tehet a földdel, amit akar, pusztán azért mert a rézbőrű ember aláír egy darab papírt, és átadja a fehérembernek? Ha nem birtokoljuk a levegő üdeségét, és a víz csillogását, hogyan vásárolhatja azt tőlünk meg? Visszaadhatja a pénze a bölények életét, ha már az utolsót is leterítette?”

„Amikor megfogom egy gyerek puha, meleg kezét, és érzem, hogy dobog a szíve, nem tudom elhinni, hogy nem kell senkinek. Pedig gyereket befogadni jó. Jó buli.”

„Mi kereszténydemokraták a magyar nép óriási többségének támogatásával viszont a normalitás védelmezői vagyunk. Elég volt a devianciából, a meleg büszkeségből, és abból az értékrombolásból, amit az SZDSZ művel.”

„Doki gyengéden az arcomra nyomta a rongyot. Mély levegőt vettem, a vastag, rossz szag ellenére. Amint egy újabb levegőt vettem, megint láttam a három csillagot. Nem hívogattak, hanem az utamra engedtek, visszaadtak a fekete univerzumnak, amiben oly sok életen keresztül vándoroltam. Belesodródtam a sötétségbe, és egyre világosabb és világosabb lett. Egyáltalán nem fekete volt, hanem kék. Meleg, tündöklő, ragyogó kék… Minden félelem nélkül sodródtam bele.”

„Én a magam részéről nem tudom elképzelni, hogy azok, akik ezt az elméletet vallják és a tudományt a helyes útjáról a feltevések terére vezetik, miként fogják az embereket föltevésüknek megfelelően gyógyítani. Mert – én legalább azt gondolom – ők sem fedezték fel a magánvalóan meleget vagy hideget, vagy szárazat, vagy nedvest ti. ami semmi más tulajdonságában nem osztozik: hanem – azt hiszem – számukra is csak ugyanazon ételek és italok állnak a rendelkezésre, amelyekkel valamennyien élünk, és csupán ők magok fűzik hozzá ehhez a melegnek, ahhoz a hidegnek, ehhez a száraznak, ahhoz a nedvesnek a kizárólagos képzetét. Mint ahogy képtelen dolog a betegnek azt a rendelést adni, hogy egyszerűen meleget vegyen magához; mert azonnal meg fogja kérdezni, hogy mi legyen az a meleg. S az orvos, ha sületlenséget nem akar beszélni, majd szükségképp az ismert anyagok egyikét vagy másikát nevezi meg.
(Hippokratész reakciója Empedoklész gondolkodására Peri phüszon”

„Amikor aztán a kőbányából nagy protekcióval átkerültem a lágerkonyhára, marha jó dolgom lett, annyi meleg vizet ihattam, amennyi belémfért.”

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! Mert haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog, s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nem fog.”

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog.”

„Isten olyan, mint meleg tejben a cukor: ott van, de nem látod; minél jobban keresed, annál kevésbé találod.”

„Tammie Faye Baker egy melegeknek szóló férfimagazinba ír cikkeket mostanában. Ő egy jó választás. A meleg fickók megnézik Tammiet és érzik: jól választottak.”

„Hogy olvasnám-e föl a… Jó. De hát még nem is mondottam semmit. Szeretek fölolvasni, sőt, ami a szereplést illeti, csak fölolvasni szeretek. A fölolvasás is munka, de ezt a munkát szívesen végzem el, mert ez, így érzem, nem valami helyett van, egyébként is majdnem csak annyi ideig tart, ameddig az ott-lét, az asztaltól-el-lét. Úgy buktam rá tehát a meissneri ajánlatra, miként gyöngytyúk a meleg takonyra, mit Verlaub.”

„Áprilisban nem láthatjuk a napraforgókat Franciaországban, tehát mondhatjuk azt, hogy nem is létezik. De a helyi földművesek már elültették a több ezer magot, és ha a kopár hegyekre néznek már látni vélik a napraforgókat. A napraforgók ott vannak. Csak még nem sütött ki a nap, még nincs elég meleg, még nem esett elég eső, még nincs itt a Július. Csak azért mert nem látjuk, az nem jelenti azt, hogy nem is létezik.”

„Švejk meleg, baráti pillantása lehetetlenné tett minden erőszakos fegyelmezést.”

„Irdatlan nagy úton elvesztettek engem,
jó meleg tenyérből hideg földre estem.

Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.”

„Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk.
Mire kivilágosodik, már készségesen meghúzódunk bármelyik biztonságos zugban, ha mégoly kényelmetlen is, és szinte ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy leroskadjunk az első nagyobb szikla mögé, ahol rágyújthatnánk egy cigarettára. De hát az ember, ugyebár, nem holmi gyáva féreg, így aztán elvánszorgunk a szikla mellett, és tudjuk, hogy ezt később még ezerszer is megbánjuk.”

„Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,
nehéz brokáttal átszövött
lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,
és kéjes bútorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,
veszélyes tikkadásba zár,
s hol csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,
a végső sóhajpára száll,

egy fejetlen tetem önti vére folyóját,
élénk piros, csörgedező
vérét a vánkoson s a szomjas takarón át,
mely issza, mint aszú mező.”

„Jól és olcsón ettünk, jól és olcsón ittunk, együtt és jól aludtunk, melegben voltunk és szerettük egymást.”

„Hol van a szóda, hová tűnt, hol van a vers, amit írtam?
Hol van a tegnapi kedvem, a fröccsnek jó szaga hol van?
Lustán fekszem az ágyban a dunyhák dús melegében,
kint már vijjog a szél, nyila röppen az őszi időnek,
ám még nyílnak a rózsák, nyílnak a kerti virágok,
éjből jönnek, s tűnnek a sűrű ködbe a lányok.
Némán nézem. Bántja a lelkem rengeteg emlék:
csöndes eső mind bennem, foszló szívbeli bánat.
Hol van a szóda, a bor meg az asszony, hol van az éltem?
Fel-feljajgat a régi szerelmek gyásza a vérben.”

„Eleget tűrtem, kemény kor, a láncod,
voltam fogantatásban gyáva bűn,
fényes sinen siklottunk át hazánkon.
Célpont voltunk. Céltáblán életünk.

S hogy lehelet kél dühtől dúlt kebelben,
s melegen száll hűvös hajnalba már,
dicsérném a nagy urat, ki sereggel
a vörös nappal nyugat fele jár.”

„A piarista diák az egy olyan különleges állatfajta, aki azért jár iskolába, mert ott jó meleg van. Fotoszintetizál a gyermekmegőrzőben, termeli a bélsárt és a szén-dioxidot.”