„Doki gyengéden az arcomra nyomta a rongyot. Mély levegőt vettem, a vastag, rossz szag ellenére. Amint egy újabb levegőt vettem, megint láttam a három csillagot. Nem hívogattak, hanem az utamra engedtek, visszaadtak a fekete univerzumnak, amiben oly sok életen keresztül vándoroltam. Belesodródtam a sötétségbe, és egyre világosabb és világosabb lett. Egyáltalán nem fekete volt, hanem kék. Meleg, tündöklő, ragyogó kék… Minden félelem nélkül sodródtam bele.”