Idézetek érzelem-ről

„Elmesélte, hogyan ismerkedtetek meg. Érdekelt, ezért megkérdeztem, és ő elmondta. Elmondta, milyen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megismerje azt a sugárzóan szép, szőke lányt, aki egy egyszerű, fehér ruhában belibbent a bár ajtaján, a pulthoz sétált, leült, és bátortalanul rendelt egy italt, valami olcsót, mert valószínűleg nem lapult a tárcájában több néhány złotynál. Mégsem volt keserű, bájosan
mosolygott, nem játszotta meg magát, nem akarta felhívni magára a figyelmet, egyszerűen csak ábrándozó tekintettel a pultra könyökölt. Ő pedig ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy felálljon, és odasétáljon ehhez a lányhoz. Ahogy egyre jobban megismert téged, úgy lettél neki egyre fontosabb. Te olyan világban élsz,
amelytől ő már hosszú évek óta egyre csak távolodott, elérhetetlen messzeségbe keveredett. Te visszahoztál valamit a múltjából, a régi életéből. Te más vagy, mint azok az alakok, akik között moz￾gott. Naiv vagy, idealista, hiszel a jóban. Tele vagy érzelemmel és szenvedéllyel. Maksymilian imádta, ahogy a művészetről beszélsz. Imádta a nevetésedet, a szemeidet. Azt mondta, neked vannak a
legtisztább szemeid, amelyeket valaha látott.”

„Egy jó dolog van a zenében: amikor üt, nem érzel fájdalmat.”

„Tiszteld a nőket! ők szövik és fonják
Földi sorsunkba a mennyei rózsát,
Szövik a szerelem hű kötelét.
Rajtuk a báj szüzi fátyola lengve,
S élteti szent kezük éberen egyre
A nemes érzelem tiszta tüzét.”

„Minden érzelem, ha őszinte, önkéntelen.”

„A tenger a megtestesült érzelem. Szeret, gyűlöl és sír. Fittyet hány minden próbálkozásnak, mikor szavakkal akarják fogságba ejteni, leráz minden béklyót. Bármennyit beszélj róla, mindig lesz valami, ami kimaradt.”

„Amit tapasztalsz, érzel és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod.”

„A művészfilmek érzelmet keltenek, nem pedig szemléltetnek.”

„Az érzéki gyönyör a lelkek egyesülése nélkül mindig állatias volt, és az is marad: nyoma sincs utána az emberben valami nemesebb érzelemnek, inkább a megbánásnak.”

„Nem hiszem, hogy bárki is feltétlenül készen állna a halálra. Csak remélni lehet, hogy amikor közeledik, úgy érzel majd, hogy elmondtál mindent, amit el akartál mondani. Senki sem akar a mondat közepén meghalni.”

„A (Lenin tézisei a nemzeti és gyarmati kérdésekről című) műben voltak olyan politikai kifejezések, amiket nehéz volt megérteni. De újra és újra elolvasva őket végül sikerült megfognom a lényegét. Micsoda érzelmet, lelkesedést, felvilágosultságot és magabiztosságot sugároztak! Örömömben könnyekre fakadtam. Egyedül ülve a szobámban szinte kiáltottam volna, mintha tömegekhez szólnék: Kedves honfitársaim! Erre van szükségünk, ez az út a szabadság felé! Azóta (az 1920-as évek óta) teljes bizalommal viseltettem Lenin iránt.”

„A kifejezés gyöngye vagy hamis, vagy az érzelemre nézve bizonytalanságban hagy bennünket.”

„Az érzelem, amelyet a józan ész nem fegyelmez, bizony híg ital, az ész viszont, érzelem nélkül, olyan keserű és kemény falat, hogy alig lehet lenyelni.”

„Amikor a tudatosságok és a felelősséget, az „értelemgyereket” hangsúlyoztam, néhány emberben felmerül a kétely: a tudatosság túlzott hangsúlyozása talán a nagy emberi érzelem, a szerelem rovására mehet, mivel ezzel a szerelem elveszítheti spontaneitását, önfeledtségét, szépségét. Azt hiszem erről nincs szó. Nem áll szemben egymással a két fogalom: a szerelemgyerek és az értelemgyerek. Sőt ezek egymást kiegészítő szimbólumok. (…) A szerelem szépségeinek ecsetelése a költők és más „szakemberek” dolga; ők sokkal szebben tudnak erről írni és beszélni.”

„Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk.”

„Semmilyen érzelem nem állandó hőfokú. Az érzelmek élnek, tehát természetes lüktetésük, apályuk és dagályuk van.”

„Vizsgáld csak meg magadat: éreztél valaha érzelmet, mely eltűnt volna? Nem, minden megmarad… Minden.”

„Néha vannak emberek, akikkel lehet hallgatni, és nem érzel kényszert arra, hogy értelmetlen fecsegéssel töltsd ki a szünetet.”

„Azok a ruhák, amelyeket megvettél, hozzád tartoznak, a részeid, és különleges pillanatokat képviselnek. Olyan pillanatokat, amikor azzal a szándékkal indultál el otthonról, hogy megajándékozod magad, mert elégedett voltál a világgal. Olyan pillanatokat, amikor valaki megbántott, és ezzel akartál vigasztalódni. Olyan pillanatokat, amikor úgy érezted, meg kell változtatnod az életed. A ruhák mindig érzelmet változtatnak anyaggá.”

„A tudóst, aki méltó erre a névre, s mindenekfölött a matematikust, ugyanaz az érzés keríti hatalmába műve szemlélése közben, mint a művészt; élvezete éppen olyan intenzív s ugyanolyan természetű. Munkánkkal nem kizárólag a pozitív eredményeket hajszoljuk, amint a laikusok feltételezik, mert fáradozásaink célja ezenkívül az is, hogy ezen esztétikai érzelem hatása alá kerüljünk, s másokat is ezen hatás alá vonjunk.”

„Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.”

„A fösvény csupán két érzelemre támaszkodik: a szeretetre, amelyet önmaga iránt érez, és a vágyra, hogy saját érdekeit kövesse.”

„Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára, aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet. Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet. Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét. Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy - azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a misztériumra mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához. Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott jegyesi válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet a teremtményeivel meg akar valósítani. Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.
II. János Pál pápa levele a nőkhöz”

„Nem tudod rávenni magad, hogy érezz valamit, amit nem érzel, de ráveheted magad, hogy az érzéseid ellenére is helyesen cselekedj.”

„S mivel a lelkünk akkor ér el rendeltetése csúcsfokára,
ha dalokat visz fel magával két szárnya közt, s lázítva hat,
elhihető-e az, hogy egyszer kihúnyhat a szent szűz világa
s a múzsa-raj valamikor csak csalóka káprázat marad?

(…)

Jertek: a fülemüle csattog, s virágzik már az orgona;
daloljatok: mi bájos, édes, nemes, nem halhat meg soha.
Az érzelem, akár a jóság, a megvénült szívben kimúlhat,
és emberből az ember újra a régi állattá vadulhat,
de sohasem változhatik meg virágok s csillagok sora.
Jertek: a fülemüle csattog, s virágzik már az orgona.”

„Ezer nap koszorúz, szél hord, akárcsak
magasra duzzadó tengerhabok.
Hegyek - : körhintán óriáselefántok
öveznek, bimbózó város-magot.
Az utcákon emberi szárnycsapások.
Csodás ország: szerelmesed vagyok,
legtisztább hazát te adtál volt, bizony:
tág s fénylő - : ősparadicsom!

(...)

Imádunk -: egyesítő érzelem!
Ily szürke mondatokban is: "Hűs volt éjjel; s igen,
te szép asszony, hideg voltál hozzánk s cudar."
...Ó, kín-harmónia, mely téged könnyez itt...!
Sír, tombol, ki magáért küszködik!
Dicsértessék tehát, ami egybezár.
Csak soha ördög s pokol! S döghalál!
Imádunk, ó érzés, mely egyesít....”