Idézetek a pokolról

„A madarak minden reggel hajnalban elborzadt pokoli dühükben torkuk szakadtából sikoltoznak, hogy figyelmeztessenek mindannyiunkat az igazságra, de sajnos mi nem beszélünk madárul.”

„Kimentheted a fiút a pokol tüzéből, de nem olthatod ki a pokol tüzét a fiúban.”

„Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is! Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és a cafatokra téphetjük a légkört.”

„Minden helynek vannak előnyei - a mennyországban jó az idő és a pokolban pedig a társaság.”

„A Pokol kapuja

Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”

„A pénz értéke abban van, hogy bárkinek megmondhatod, menjen a pokolba.”

„"Semmi sem árulkodik furcsábban a modern társadalom egyik iszonyú és alattomos kórságáról, mint az "ortodoxia" szó manapság divatos és szokatlan értelmezése. Hajdanán az eretnek azzal büszkélkedett, hogy nem eretnek. A világ hatalmasságai, rendőrségei és bíróságai voltak azok, akik eretnekek voltak. Ő azonban ortodox volt. Nem büszkélkedett azzal, hogy fellázadt ellenük, merthogy ők lázadtak fel ellene… Az ember büszke volt arra, hogy ortodox, büszke volt arra, hogy igaza van… Megannyi elfeledett pokol kínpadjára vonhatták, de el nem ismerte sohasem, hogy eretnek volna. Egypár modern kifejezésnek köszönhető, hogy most kérkedik vele. Magabiztos nevetéssel így szól: "remélem, nagyon eretnek vagyok", aztán körülnéz, és várja a tapsot. A szó, "eretnekség" nem csupán azt jelenti, hogy már nem gondolkodom tévesen; gyakorlatilag azt jelenti, hogy világosfejű és bátor vagyok. A szó, "ortodoxia" nem csupán azt jelenti, hogy nincs többé igazam; gyakorlatilag azt jelenti, hogy tévedek. Mindez valamit jelent, pontosabban: egyetlen valamit. Azt jelenti, hogy az emberek nem sokat törődnek azzal, vajon filozófiai szempontból igazuk van-e. Hiszen nyilvánvaló, hogy az embernek őrültnek kéne nyilvánítania magát, mielőtt magát eretneknek nyilvánítja…
Általánosságban szólva, bolondság egy filozófustól, ha a Smithfield Market-en megéget egy másik filozófust, mert nem értenek egyet az univerzumra vonatkozó nézeteikben. Ilyesféle gyakorta megesett a középkor legutolsó, hanyatló korszakában, és célját illetően tökéletesen kudarcot vallott. Van azonban valami, ami mérhetetlenül abszurdabb és haszontalanabb, mint az, hogy egy embert a filozófiája miatt megégetünk. Ez pedig nem más, mint annak hangoztatása, hogy az illető filozófiája nem számít… "Az aranyszabály az, hogy nincs semmiféle aranyszabály."… Ha valaki véleményt mond a villamosokról, az számít; ha Botticelliről mond véleményt, az is. De hogy mi a véleménye a dolgok egészéről, az nem… átkutathat bármit, csak egyetlen furcsa tárgyat tilos megtalálnia: az univerzumot, mert ha megtalálja, akkor már vallása lesz, és akkor neki vége! Minden számít - kivéve a Mindent…
Mikor a hajdani liberálisok megszabadítottak valamennyi eretneket a szájpecektől, az volt az elképzelésük, hogy ily módon vallási és filozófiai felfedezésekre jutnak. Azt gondolták: a kozmikus igazság annyira fontos valami, hogy mindenkinek külön-külön szükséges tanúskodnia. A modern felfogás szerint a kozmikus igazság annyira jelentéktelen, hogy bárki bármit mondhat - nem számít."”

„…mindegy: Pokolba, Égbe. csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„(Pokol Béla): - Biztos, hogy nem támogatja. Az elmúlt 30-35 évben olyan irányban alakult a nyugati társadalmak szerveződése, hogy a korábbi nemzetállami kapitalista szervezés helyett globális uralmi rend kezd létrejönni, alapvetően amerikai vezetéssel. Ezt mindenképpen a nemzeti önszerveződés háttérbe szorításával tudja csak elérni.”

„Semmit sem hagyó korunk legfőbb átkának szükségképp azt tartom, hogy az ember a következő pillanatban máris felemészti az előzőt, hogy röptében elherdálja a napot, s így mindig máról holnapra élanélkül, hogy bármit végbevinne. Hiszen már a nap minden szakának megvan az újságja is! Egy jó koponya még beiktathatna egyet s mást. Így minden, amit teszünk, végzünk, költünk, sőt szándékolunk, a köz prédája lesz. Ha valaki örül vagy szenved, azt nyomban mások időtöltésére teszi, és így szökken a hír háztól házig, városról városra, birodalomból birodalomba, végül világrészek között is át, pokoli sebesen.”

„Általában a belső órámat követem és éjszaka sokkal jobbak a fellépéseim. Semmi sem működik számomra jól egészen késő estig. Nem akarom, hogy az emberek üldögéljenek és várjanak, ez engem megőrjít. Az a másfél-kétórás időszak, amikor kések egy élő pokol számomra és azt kívánom, bárcsak lenne a világon valamilyen kiút abból, amibe keveredtem, tudva azt, hogy ilyen úgysem létezik. Mindenhonnan elkések. Mindig is azt akartam, hogy a végrendeletembe foglalják bele, hogy ha meghalok, a koporsó késsen másfél órát és arannyal legyen az oldalára írva, hogy 'Bocs a késésért!”

„(Pokol Béla): - Ez nagyon is elképzelhető, tudniillik az elmúlt 30-35 évben olyan fejlemények mentek végbe, melyek a korábbi nemzeti önszerveződést és főleg a nemzetállami belső kontrollt lassan leépítették és így immár '89-ben az átalakult globális, neoliberális kapitalizmusba léptünk be. Ennek a jellemzői, hogy alapvetően a külföldi tőke szabadon mozog és a médiától kezdve a szellemi szféráig alapvetően külföldi tőkés körökbe kerülhet és fölépít olyan helyi szellemi köröket - ezt organikus értelmiségnek nevezik -, amely egy uralmi rendnek azt a segélycsapatát jelenti, amely nem egyszerűen erőszakkal tartja fönn az uralmat, hanem a szellemi, kulturális szektort - úgy lehet mondani - véres erőszak nélkül tudja stabilizálni, a tömegek tudatának kézben tartásával. Ezért nagyon is elképzelhető, hogy az országhatárokat átlépő tőkés körök érdekében működnek.”

„Penceyben az Ossenburger-szárnyban laktam, az új hálókban, ahol csak felsősök és gólyák laktak. Én gólya voltam, a szobatársam felsős. Azt a részt egy Ossenburger nevű tagról nevezték el, aki a Penceybe járt valamikor. Később marha sok pénzt szerzett. Olcsó temetkezési irodákat nyitott mindenfelé az országban. Öt dollárért temette a tagokat fejenként. Látnod kellett volna a kis öreget. Azt hiszem, zsákba gyömöszöli a hullákat, aztán bevágja őket a tengerbe. Egyébként egy vagon pénzt adott Penceynek, és erre az egyik szárnyat róla nevezték el. Mindig feljött az év első meccsére a böhöm nagy Cadillacjén, és mi felálltunk a tribünön, rárogyasztottuk az eget, mármint az éljenzésünkkel. Aztán másnap reggel a kápolnában beszélt, pokoli dumája volt, eltartott vagy tíz óra hosszat. Szakállas viccekkel kezdte, meg akarta mutatni, milyen rendes tag. Nagy dolog! Aztán arról beszélt, hogy ha valami baja volt az életben, sose szégyellt térdre borulni és imádkozni Istenhez. Azt mondta, hogy nekünk is mindig imádkozni kellene. Beszélgetnünk az Úrral, meg minden - akárhol vagyunk. Mondta, hogy Jézus a mi pajtásunk, meg hogy ő mindig beszélgetni szokott Jézussal, még vezetés közben is. Ez fájt! El tudom képzelni azt a gennyes állatot, amint éppen első sebességre vált, és közben Jézuskához fohászkodik több hulláért. Az egyetlen jó az egész beszédben a közepe volt. Éppen azt magyarázta, hogy ő milyen nagymenő meg milyen nagy koponya, meg minden, mikor Edgar Marsalla, aki az előttem levő sorban ült, hirtelen egy öblöset fingott. Elég disznóság ilyet csinálni templomban, meg egyáltalán, de jót röhögtünk rajta legalább. A jó öreg Marsalla! Majd szétvetette a kápolnát. Nem röhögtünk hangosan, Ossenburger úgy csinált, mintha nem hallotta volna, de az öreg Thurmer, a diri, szintén ott ült a szószéken, és a fejem rá, hogy ő hallotta. Öregem, állatian odavolt. Nem szólt egy büdös szót se, de másnap este bezáratta az osztályt, feljött, leadott egy nagy lelkifröccsöt; azt mondta, aki ilyen fegyelmezetlen a kápolnában, az meg se érdemli, hogy Penceybe járjon. Noszogattuk Marsallát, hogy még egyet eresszen meg az öreg Thurmer beszéde közben is, de nem volt formában. Hát szóval ez volt Pencey, az Ossenburger-szárny, az új hálók.”

„Nem hiszem, hogy létezik egy igazi, gondolkodó Isten, aki feljegyzi minden madár halálát Ausztráliában, vagy minden bogárét Indiában, egy Isten, aki nagy aranykönyvébe beleírja minden bűnünket, és ítélkezik felettünk, amikor meghalunk – nem akarok egy olyan Istenben hinni, aki szándékosan rossz embereket teremt, hogy aztán szándékosan elküldje őket megsülni a pokolba, amelyet szintén Ő teremtett –, de azt hiszem, hogy kell lennie ott valaminek.”

„A Pokol tüze folyékony vér, és látni lehet, mi játszódik le a mélységben. A szenvedések fejei elsüllyedtek, és minden testből egy kar nyúlik a magasba, mint egy fatörzs a tenger vizéből, oda, ahol már nincs tűz. Ott egy harapós kígyó féklik. Mindezt a lángoló vért az a szikla fogja körül, ahonnan lezuhanunk. És egy piros angyal áll itt, amelynek csak egy mozdulatra van szüksége, amely ezt jelenti: FENTRŐL LEFELÉ.”

„(Aldous Huxley) …iróniája a mindent megértés és semmit meg nem bocsátás pokoli műszere. (Az angol irodalom kis tükre 1929; 244. o.)”

„Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen.”

„Az angyalok úgy hívják: égi gyönyörűség. Az ördögök úgy nevezik: pokoli kín. Az emberek azt mondják: szerelem.”

„Bárhol is legyen, számomra a pokol az a hely, ahol nem vagy velem.”

„A fényképezőgép nem versenyezhet az ecsettel és palettával – legalábbis addig, míg a mennyben és pokolban is nem lesz használatos.”

„Kanadai vagy? Oh, a pokolban biztos az leszel.”

„Lakatos István alig húszévesen, 1947-ben kezdett verseket megjelentetni, és két év múlva A pokol tornácán című kötetére Baumgarten-díjat kapott. Sikere gyors volt és megérdemelt. De Isten tudja, hogyan van ez, miért törvényszerű, ezekért a fiatalkori sikerekért nagyon meg kell fizetni, rendszerint bosszút áll értük az irigy sors – így vagy úgy, a legkülönbözőbb művészeti vagy társadalmi körülmények között is.”

„(Pokol Béla): - Alapvetően a nemzeti társadalom szerveződése szemben áll ezzel a globális uralmi renddel, tehát egy nemzeti erkölcs, egy nemzeti szolidaritás, nemzeti identitás akadályozza a globális irányba fordulást, például a külföldi tőke bejövetelével szemben averziókat jelent. Azt lehet mondani, hogy ha a globális uralmi rend erős, tulajdonképpen minden nemzeti önszerveződéssel szemben ellenségesen viselkednek.”

„Nincs semmi ijesztő egy örökkévaló álom nélküli alvásban. Ez biztosan jobb, mint az örökké való kín a pokolban.”

„Gondold csak el: ha megajándékoznak egy órával, kis virágzó pokollal ajándékoznak meg, rózsabilinccsel, aranyozott veremmel. Nem csupán az órát ajándékozzák neked, hogy Isten éltessen, és reméljük, hogy sokáig hordod majd, mert kitűnő márkájú, svájci, rubinköves; nem csupán ezt a parányi krampácsolót ajándékozzák neked, amelyet a csuklódra kötözve sétáltatsz magaddal. Megajándékoznak - nem is tudják, és ez a szörnyű, hogy nem is tudják -, megajándékoznak egy újabb, törékeny és kétes részecskével, valamivel, ami a tiéd, de nem a testedből való, hanem szíjjal kell odakötözni a testedhez, hogy ott lógjon a csuklódon, mint kétségbeesett karocska. Megajándékoznak azzal a feladattal, hogy naponta felhúzd, a felhúzás kötelességével, mert csak így maradhat óra az óra; megajándékoznak a kényszerrel, hogy a pontos időt figyeld az ékszerboltok kirakatában, hogy meghallgasd a rádióban, hogy rendszeresen igénybe vedd a telefonközpont pontosidő-szolgáltatását. Megajándékoznak a félelemmel, hogy elveszted, hogy ellopják, hogy leejted a földre és összetörik. Megajándékoznak a márkájával, a bizonyossággal, hogy ez jobb márka, mint a többi, megajándékoznak a hajlammal, hogy összehasonlítsd az órát a többi órával. Nem téged ajándékoznak meg az órával, hanem téged ajándékoznak el, téged ajánlanak fel az óra születésnapjára.”

„Maga a pokol, jóllehet örök, Lucifer lázadásával kezdődik.”

„A mennyországot remélem úgy érem el, hogy a földet pokollá teszem.”

„Mikor hazám csak rendőrállam,
félgyarmat, félfegyenctelep
-- személyi kultusz korszakában --
egész pokol lett, s emberek
folytak el, mint a hó leve,
s nem csont, test s eszme erdeje
feszült volna az életekben,
akkor az otthont félretettem,
hogy bőröm mentsem s jelenem…
Azóta egyre keresem :
mi lett volna?… De nincsen válasz.
A ember újabb hazát választ
s tökben megkapja ugyanazt :
rendőrt, a rácsot, csak a méret
felpuffadtabb s a vér fehérebb,
a tetvek száma kevesebb.”

„Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Utra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!

Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba. Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„Pokol! Itt nincsenek szabályok! Megpróbálunk valamit elérni!”

„A tapintat az, amikor valakinek úgy mondják, hogy menjen a pokolba, hogy az várja a túrát.”

„Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, a legszörnyűbb szó az angol nyelvben. A gyilkosság hozzá sem hasonlítható és a pokol csak rossz szinonima.”

„Ha nevetsz, akkor pokolian nevess. És ha mérges vagy, akkor légy jó dühös. Próbálj életben lenni. Elég hamar halott leszel.”

„Fekete, mint az ördög, forró, mint a pokol, tiszta, mint egy angyal, édes, mint a szerelem.”

„Rossz vagyok és a pokolra jutok, és nem érdekel. Inkább a pokolban lennék, mint bárhol, ahol te vagy.”

„A pokol a túl későn látott igazság.”

„Ezer nap koszorúz, szél hord, akárcsak
magasra duzzadó tengerhabok.
Hegyek - : körhintán óriáselefántok
öveznek, bimbózó város-magot.
Az utcákon emberi szárnycsapások.
Csodás ország: szerelmesed vagyok,
legtisztább hazát te adtál volt, bizony:
tág s fénylő - : ősparadicsom!

(...)

Imádunk -: egyesítő érzelem!
Ily szürke mondatokban is: "Hűs volt éjjel; s igen,
te szép asszony, hideg voltál hozzánk s cudar."
...Ó, kín-harmónia, mely téged könnyez itt...!
Sír, tombol, ki magáért küszködik!
Dicsértessék tehát, ami egybezár.
Csak soha ördög s pokol! S döghalál!
Imádunk, ó érzés, mely egyesít....”

„Akkor pokolra löktek engemet...
és régi lényem kiégettetett.
El nem maradt a kínból semmi sem,
tizenkét évig éltem odalenn.

Örült hatalom elől szökve én
fölriadtam a pokol fenekén.
Izzó vasként füstöltek éveim.
Ó hazátlanság - pokoli kín.

(...)

Ki elszenvedte egyszer e pokolt,
az lángjegyet már rodkadozva hord,
örökre izzik átkos bélyege,
s a hontalanság pokla jár bele.

(...)

Kik nem jártatok poklot még soha,
mit tudhatjátok, mi is a haza?
Ki idegen föld hontalanja volt,
és látta önmagát, hogy haldokolt,

és látta ezt a mása-nincs halált -
az a hazában új eget talált.
Más ember ő - a régi már nem él -
ha a pokolból végre hazatér.”

„Tolerancia nélkül a világunk pokollá válik.”