„Lakatos István alig húszévesen, 1947-ben kezdett verseket megjelentetni, és két év múlva A pokol tornácán című kötetére Baumgarten-díjat kapott. Sikere gyors volt és megérdemelt. De Isten tudja, hogyan van ez, miért törvényszerű, ezekért a fiatalkori sikerekért nagyon meg kell fizetni, rendszerint bosszút áll értük az irigy sors – így vagy úgy, a legkülönbözőbb művészeti vagy társadalmi körülmények között is.”
Róla írták, mondták
Forrás Wikiquote. Utolsó frissítés 2021. június 3.. Történelem
Hasonló idézetek
John Steinbeck (1902–1968) amerikai író
igen nagy jelentőségű. És az eredmény, az arany, amit a hosszú bányászat eredményezett, ez volt: „Lehetőséged van rá.” Vagyis: neked megvan a lehetőséged arra, hogy legyőzd a bűnt, hogy uralkodjál rajta.
Édentől keletre
„A pokolba a körülményekkel! Én lehetőségeket teremtek!”
Bruce Lee (1940–1973) amerikai-kínai színész, kínai harcművész
Puzsér Róbert (1974) publicista, műsorvezető, szerkesztő
Csillag születik
Guillaume Apollinaire (1880–1918) francia író, költő, kritikus
Fordította Vas István
További idézetek verseiből