Idézetek láng-ről

„…adj tüzedből lángot annak, aki kér.”

„Nem a győzelemre esküdtem, csak arra, hogy igaz legyek. Nem a sikerre esküdtem, csak arra, hogy érdemes legyek a lángra, mely bennem ég.”

„Ha annak idején a nagyanyám nekiállt volna Úr napjára kiöltözve az udvar közepén, nyílt lángon hurkát sütni, na…! Nagyapám a vasvellával úgy megkergeti, hogy én most nem vagyok itt, az hétszentség!”

„A bor elaltatja a férfiak lelkében a fájdalmat, mint a mandragóra az embereket, és lángra gyújtja a vidámságot, mit a tűz az olajat.”

„Néha kialszik a fényünk, de egy másik emberrel való találkozás, ismét azonnal lángra gyújtja.”

„A szerelem olyan, mint egy barátság, amely lángra kapott. Kezdetben láng, nagyon szép, gyakran forró és heves, de még mindig csak könnyű és pislákoló. Ahogy a szerelem öregszik, szívünk éretté válik, és szerelmünk szénné válik, mélyen égő és olthatatlan.”

„Árnyék a lángban. A láng önmagának nem fénylik annyira, mint azoknak, akikre világít: így van ez a bölcs emberrel is.”

„Az irodalom alighanem úgy kezdődött, hogy egy csomó vadember ült a tűz körül, bámulták a lángokat és az egyik hazudott. Ő volt az író. Azóta az irodalmat bevonta a filozófia, pedagógia és más tudományok zománca, könyvtárak mélyére kényszerült, de az élő mese változatlanul folyik tovább elbeszélőtől hallgatóig.”

„Az embernek a szelleme és a szenvedélye a kormánylapát, (…) és a tengerjáró lelkünk vitorlái. Ha valamelyik eltörik, az ember csak hánykolódni és sodródni tud, vagy még mozdulatlanul vesztegel a tenger közepén. Az értelem számára egyedül az irányítás a meghatározó erő; és a szenvedély, amit nem tartunk kordában, olyan láng, amely saját magát pusztítja el.”

„Mire Füst befejezte élete fő művét, Európa lángokban állt. Ami ezekben a napokban a magyar kormányzót, a mesés egyenruhákban feszítő Horthy ellentengernagyot illeti, ő realitásérzéke utolsó morzsáit emésztette el. Hadseregének méretével és siralmas felszereltségével mit sem törődve a Szovjetuniónak üzent hadat. A zsidó férfiakat kormányrendelettel munkaszolgálatra kötelezte. Csendőrsége országos razziákon összefogdosott 11 ezer (más adatközlések szerint 16 vagy 18 ezer) „keleti zsidót”, akik részben az előző években visszacsatolt területekről származtak, részben olyan galíciai menekültek voltak, akik akkor már fél évszázada éltek „hontalanul” Magyarországon. Kamenyec-Podolszkijnál hajtották át őket a határon, ahol német Sonderkommandók vártak rájuk és végeztek velük.”

„Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai… Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek.”

„A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg reá.”

„A házasság úgy következik a szerelem után, mint láng után a füst.”

„Szférák avagy Szakadék
Lángja az, mi benned ég?
Mily’ szárnyas Vágy mozdul érted?
Így izzani mily’ Tett képes?”

„Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.”

„Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
s üvegje szélbe sír s csapkodva leng a lángja,
vén külváros szivén, hol utvesztő a sár,
s a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
a rendőrökre most - szolgák! - ügyet se vet,
szive áradva ont tündöklő terveket.
(Tóth Árpád)

Gyakorta, hol vörhenyszin fényt sző az utcalámpa,
és tört üvegje csörren, s lángját a szél cibálja,
nyomortanyák és palánkok mögött, amerre sáros
útvesztők közt rohasztó mocsárba vész a város:

agg rongyszedő botorkál feléd magános séta
útján, fejét a falhoz koccintva, mint poéta,
s a rendőrökre - piszkok!”

„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.

Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki bátrabb.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.”

„Légy a láng, ne a moly.”

„A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.”

„Ha a benned lévő láng kialszik, a melletted lévő lelkek kihűlnek.”

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”

„Mert szellemedben a lélek erénye
Jó szállását sokáig megtalálta,
Az igaz nap égett ott mint a fáklya
S minden másnál tündöklőbb volt a fénye;

E lángelme, e roppant tűz, igézve
Gyujtott mást is lobogó, büszke vágyra,
Hogy a homályt, a bűn éjét utálja
S hogy kívánja, bár ő is lánggal égne.

De mennybe szállnak e ragyogó, ritka
Ékességek s ott mind a földi művet
Mérhetetlen kincs utasítja vissza.

Ott Jézus az, ki az örök, a tiszta
Titkot szent stílusával önkezűleg
Üdvözült szived árkusára írja.”

„Árad az éji elem,
lüktet az ég, csupa csillag:
estről-estre mi virrad,
mondd, az örök tereken!

Retten a szív: mit akar
árja - apálya e létnek;
titkos erő! az enyémet,
érzem, emészti hamar.

Álom, jöjj közelebb,
mint gyermekhez a dajka.
reszket e láng - betakarja,
védő körbe, kezed.”

„Múlt éjjel rólad álmodtam. Hogy mi történt pontosan, arra alig emlékszem, csak annyit tudok, hogy folyton egymásba olvadtunk. Én voltam te, te voltál én. Végül valahogy lángra kaptál.”