Idézetek kar-ről

„Vár rád a Természet. Mély csendje ünnepi,
lábadnál vadvirág, éjszínű fellege,
ha búcsut mond a nap, sőhaja lengeti,
mint füstölőket, a liliomkelyheket.
Órjás pilléreik az erdőt eltakarják,
elrejtőzik a rét, a fűz kinyujtja karját,
s tartja oltárait a szűz habok felett.
…
Ó, költészet, te kincs! Eszméink gyöngyszeme!.
A szív vad árja, mely mint tenger, égre csap,
hiába zúg: marad lényednek lényege:
a hét szín lepleden s a sok-sok árnyalat.
Ám retteg a profán, s átokra nyíl szája,
bántja szemét tüzed misztikus ragyogása,
egy férfi homlokán ha látja lángodat.
…
Zord Természet, csak élj! Újulj meg szűntelen,
alant és fent, ahogy törvényed hírdeti,
te istennő vagy, élj s dölyfösködj! Földeden
az ember csak utas, nem, mi megilleti,
királyod. Mit nekem pompád és birodalmad?
Én nem vagyok rabod, nem zengem hatalmad,
szívem a szenvedők fenségét szereti.”

Alfred de Vigny (1797–1863) francia költő, író és drámaíró

„Ha kell, legyen háború, amíg az életünket védjük a pusztítótól, aki elemésztene mindent; de én a fényes kardot nem azért szeretem, mert éles, a nyílvesszőt, mert gyors, a harcost, mert diadalmas. Én mindezt csak azért szeretem, amit véd.”

John Ronald Reuel Tolkien A Gyűrűk Ura

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”

Kossuth Lajos (1802–1894) (1802-1894) magyar politikus, kormányzó-elnök

„nem gyógyul a seb sehogyan sem;
hát kard messe ki most, hogy az ép rész meg ne romoljon.”

Publius Ovidius Naso (-43–17 i.e.) római aranykori költő

„Soha ne nyújtsd ki a kezed, hacsak nem vagy hajlandó kinyújtani az egész karodat.”

VI. Pál pápa (1897–1978) a római katolikus egyház szentté avatott, 262. pápája

„A vasat újra és újra fel kell hevíteni, és százszor is megkalapálni, mielőtt jó acéllá válna. Csak ekkor válik alkalmassá, hogy éles kardot készítsünk belőle, és kedvünkre bármilyen módon meghajlíthassuk. Az embert ugyanígy kell felhevíteni többször is a gyötrelmek kemencéjében és megkalapálni a világ zaklatásaival, mielőtt tisztává és alázatossá válna, és alkalmassá, hogy Isten jelenlétébe lépjen.”

Rámakrisna (1836–1886) Indiai hindu szerzetes és filozófus

„Mert mikor a haza szólít az ő tiszta hangján s a te erős karodra kívánja bízni sorsát, te nem teheted meg tisztességgel, hogy akaratának ellene szegülj.”

Passuth László (1900–1979) magyar író, műfordító

„A passzív ellenállás egy kétélű kard; bárhogy lehet használni. Áldás annak, aki használja, és áldás annak, aki ellen használják.”

Mahatma Gandhi (1869–1948) indiai politikai, spirituális vezető

„A Pokol tüze folyékony vér, és látni lehet, mi játszódik le a mélységben. A szenvedések fejei elsüllyedtek, és minden testből egy kar nyúlik a magasba, mint egy fatörzs a tenger vizéből, oda, ahol már nincs tűz. Ott egy harapós kígyó féklik. Mindezt a lángoló vért az a szikla fogja körül, ahonnan lezuhanunk. És egy piros angyal áll itt, amelynek csak egy mozdulatra van szüksége, amely ezt jelenti: FENTRŐL LEFELÉ.”

Alfred Jarry (1873–1907) francia drámaíró

„A második világháború aztán megfosztott minden illúziómtól. Világos lett, hogy az emberiség jelentős hányadának gyilkolási és rablási ösztöne, vagyongyűjtési mániája, gonoszsága és nacionalista őrjöngése helytelen utakra vezeti, sőt meg is karja szüntetni civilizatórikus és kulturális tevékenységünket.”

Faludy György (1910–2006) magyar költő, műfordító

„Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítalak, akkor is kereslek; sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent, és a végtelent kívánom.”

Anatole France (1844–1924)

„Magyarország művelhető területeinek csaknem felét a puszták cselédjei mívelik. Erkölcsben, szokásban, világfelfogásban, de még járásban és karjának mozgatásában is ez a népréteg minden másiktól élesen különbözik. Még a falvak mögött is eldugva és elzárva, tökéletes elszigeteltségben él. (I. fejezet, 9. oldal)”

Illyés Gyula (1902–1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA és a DIA tagja

„Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél. Atyám, a csatákban és ütközetekben - Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni - dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.
Damjanich Emíliának vigasztalásul”

Damjanich János (1804–1849) magyar katona, országgyűlési képviselő, a 13 aradi vértanú egyike

„Hányan kerültek föl a tiszta, szabad levegőre, a szabad gondolkodás világába, hogy hírt vigyenek a lentmaradtak életéről? Talán senki. Ahogy a béres szava elakad a birtokos előtt és csak karját lebbenti, ha lebbenti, azonmód a társadalmi rétegek is csak dadogva és különböző váll- és ökölmozdulatokkal tudnak egymással valamit érthetően közölni. Nagy ritkán előfordult, hogy a pusztáról valaki felsőbb szellemi körbe emelkedett; a puszta szelleméből semmit sem vitt magával. Nem is vihetett. A nyers állati bőr finom szattyán állapotáig nem megy át több áztatáson, cserzésen, gyúráson, vakaráson, mint a pusztai fiú, aki valami csodás véletlen folytán középiskolába jut és tagja lesz a látható társadalomnak. (19. fejezet, 373-374. oldal)”

Illyés Gyula (1902–1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA és a DIA tagja

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának. – Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.””

Fidel Castro (1926–2016) kubai kommunista politikus

„Ahol a Balatonból csordogáló Sióhoz hirtelen társul szegődik északról a Sárvíz, de mégsem ömlik bele, hanem egy vármegye hosszán két-három kilométernyi távolságban mellette ballag, szinte kar karban, kacérkodón át-átkacsintva, mint az andalgó szerelmesek, - én ott vagyok honn, az az én világom. A két folyónak egy ágya van, hatalmas, termékeny, széles, mondhatnám családi kettős ágya. Kétoldalt enyhe lankák és szelíd dombok díszével, melynek látképe, mintha festve volna, ugyancsak egy békés, derűs otthon falára. Fent Sárrét, lent Sárköz - ahol majdnem minden falu neve Sár-ral kezdődik, - ez az én vidékem… Szülőföldemmel úgy vagyok, mint a szegény király az országával. Magántulajdona nincs benne egy talpalatnyi sem, de gondra és tetszelgésre mindenestül az övé. (2. fejezet, 27-28. oldal)”

Illyés Gyula (1902–1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA és a DIA tagja

„Minden pszichikai robusztussága mellett Keitel egy érzékeny, másokat megértő ember volt, nyoma sem volt benne a brutalitásnak vagy a szürke fásultságnak. Mély belső fájdalommal töltötte el fiának és lányának halála, a feleségéért a Berlin elleni bombázások idején érzett aggodalom. (…) Ő volt az, aki az 1944. július 20-i merénylet után Hitlert a karjaiba vette, majd teljes nyugalommal és oltalmazóan, mint egy gyermeket vezette ki a szabadba. ˙(…) Egy kötelességtudó, engedelmes katona, de egyenes, igazságos és segítőkész.
Alfred Jodl, német tábornok”

Wilhelm Keitel (1882–1946) Második világháborús német katonai főparancsnok

„A régiek és mostaniak közt azt a nevezetes különbséget leljük, hogy azok durvábbak voltak, mint símák. De a nagy símaság, úgy mondja Montesquieu, rab lelkek elsősége; a durvább kor jobb volt. Kor és kor hasonlítanak egymáshoz, s az emberi dolgok karikaként fordúlnak elő, bár jobb változásokkal, s nincs okunk elveszteni hitünket az emberiséghez.
(Második könyv, második szak, 74. oldal.)”

Kazinczy Ferenc (1759–1831) magyar író, költő, nyelvész, politikus, az MTA tagja

„A meghajtott fejet nem vágja a kard.”

Mihail Sadoveanu (1880–1961) román író

„…éppen egy geometriai ábrán tépelődött, és annyira belemerült a probléma megoldásába, hogy sem a rómaiak betörését, sem a város elfoglalását nem vette észre. Hirtelen egy katona termett előtte, és felszólította, hogy kövesse Marcellushoz, de ő nem akart menni, amíg a problémát meg nem oldja, és be nem fejezi a bizonyítást; erre a katona megharagudott, kihúzta kardját és ledöfte. Mások azt mondják, hogy a római katona kivont karddal lépett oda hozzá, és azzal fenyegette, hogy azonnal megöli. Amikor Arkhimédész megpillantotta, kérte, várjon egy csöppet, hogy az elkezdett feladat ne maradjon befejezetlenül és bebizonyítatlanul, de a katona nem törődött kérésével, és végzett vele. Egy harmadik elbeszélés szerint, mikor Arkhimédész Marcellushoz vitte csillagászati műszereit, a napórát, a földgömböt és a szögmérőt, amellyel a napot szokta mérni, katonákkal találkozott, akik azt gondolták, hogy a dobozban aranyat visz, és megölték. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Marcellus nagyon fájlalta Arkhimédész halálát, és gyilkosától, mint valami szentségtörőtől elfordult. Felkutatta Arkhimédész rokonait, és kifejezte előttük a nagy ember iránt érzett tiszteletét.”

Plutarkhosz (46–127) ókori görög életrajzíró

„Mikor a harc véget ért, a diktátor zsoldosai dühödt vadállatokként rohanták meg Santiago de Cuba városát, és a védtelen lakosságon töltötték ki első dühüket. Távol a harc színhelyétől, a nyílt utcán lőttek agyon egy kapualjban játszadozó ártatlan gyermeket, és amikor apja odarohant, hogy karjába emelje, fejét golyó fúrta át. Egy Cala nevű kisfiút, aki kenyérrel a kezében hazafelé tartott, szó nélkül agyonlőtték.”

Fidel Castro (1926–2016) kubai kommunista politikus

„Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (…) A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam.”

Samuel Beckett (1906–1989) ír költő, próza- és drámaíró

„Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel.”

Stephenie Meyer (1973)

„A tartományokon a kardnak fekszik árnya.
Az oltár hazudik. Ki császár vagy király ma,
esküszik aljasul, szemét se sütve le,
gaz esküvel, mitől a lélek visszaretten,
oly rettentő, galád, ésszel felérhetetlen.
Az ég, a szunnyadó is megdördül bele.

…

Mártír Poerio, Petőfi és Batthány,
népért, jogért ki fog helettetek kiállni?
Baudin rongyá szakadt szalagján cenk tiport.
Erdők, zokogjatok, gyászoljatok, ti halmok!
Hol éden volt a föld, börtönt épít a zsarnok,
Velence gálya lett, és Nápoly síri bolt.

Arad terén bitó! Palermóban bitófa!
Rajtuk megannyi hős, ki vitte szenytül óva
a büszke lobogót, hogy a trón reszketett!
Míg Schinderhannesen császárok koronája,
a vértanúk szemét hollók vad csőre vájja,
és zápor verdesi a drága testeket!”

Victor Hugo (1802–1885) francia romantikus költő, regény- és drámaíró

„Szeretni csak kitárt karral lehet. Ha karunkat összefonjuk, rá fogunk döbbenni, hogy már csak önmagunkat öleljük.”

Leo Buscaglia (1924–1998)

„Ha az ember nem köt új ismeretségeket az élete során, végül egyedül marad. Az embernek, uram, állandóan karban kell tartania a barátságait.”

Samuel Johnson (1709–1784) angol tudós, költő

„Hűvös álomnak mondod a szerelmet,
én azt hiszem, fájdalmas ébredés;
egy semmihez köt és a lánc nem enged,
kopár, sötét álmunkon bú tenyész,
megborzadunk, megráz és int: szerezd meg
az életet, de az erőd kevés.
A karjaink meg vannak mind kötözve,
kedvünk s a vágyunk roskatag dől össze.”

Friedrich Hebbel (1813–1863)

„Egyszerre ástam, ástam,
míg testem izma bírt:
ájult lidércnyomásban
ástam egy csúnya sírt.

(...)

Fáradt karom lecsüggedt,
elkészültem vele
és vágytalan-sötéten
hulltam magam bele.”

Friedrich Hebbel (1813–1863)