Idézetek arany-ről

„Az emberek hálája sokkal meghatározóbb, és sokkal tartósabb az aranynál, amit egy ember összeszedhet.”

„Állok viharzó part előtt,
A tenger lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. -
Nézem, hogy hullanak ezek
A könnyű, semmi porszemek
És könnyezek - és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?”

„Felőlem mind sirathatják a balgák
a mult időket, az arany korát,
Saturnus s Rhea földi birodalmát,
ősszüleinknek paradicsomát.
Én a természetnek elégedetten
adok hálát, hogy e korban születtem.
Mit ócsárl nálunk sok bús lázadó,
profán korunk erkölcsömnek való.
Szeretem fényét, sőt a puhaságát,
örömeit, miket müvészi báj ád,
tisztaságát, ízlését, csínjait,
s minden fiát, ki így gondolkozik.”

„A világ megváltozott, mert elefántcsontból és aranyból készültél. Ajkad ívei átírják a történelmet.”

„Meghal minden és elmúlik minden, a dics, a dal, a rang, a bér. De él az arany és a vér.”

„Mint hajdan a jog-, úgy jelenleg a természettudományok mezejére tódul az egész világ. Az ok ugyanaz, melyért a kivándorlás előbb Kalifornia, később Ausztrália s legújabban Oregon felé vette irányát. — Az aranyszomj szintúgy megteszi hatását a tudományok körében, mint mindenütt; de ne búsuljunk azért. A régi eredmény itt is az lesz, hogy kik csak aranyat jöttek keresni, munkájuk által a kört hasznosabb tevékenységre készítik elő.”

„Viszont aki aranyat lelt, későn fekszik, és másnap már nem tud korán felkelni. Leghelyesebb le se feküdni, akkor mindenkit megelőz az ember.”

„12-14. Ezen kívül egyesek testi dolgok, mások testetlen dolgok. Testi dolgok azok, amelyeket meg lehet érinteni, mint például a telek, a rabszolga, a ruha, az arany, az ezüst és végülis számtalan dolog. Testetlenek azok, amelyeket nem lehet megérinteni, amilyenek azok, amelyeknek jog a lényege, mint az örökség, haszonélvezet, a valamiképpen szerződéssel létrehozott kötelmek.”

„Az arany-almák meg ne zavarják pályád és célod, ne hagyd magad.”

„A bánat olyan aranyból készült láncszem, amely szolgasorsodat a jövő ígéretes reménységével köti össze.”

„Általában a belső órámat követem és éjszaka sokkal jobbak a fellépéseim. Semmi sem működik számomra jól egészen késő estig. Nem akarom, hogy az emberek üldögéljenek és várjanak, ez engem megőrjít. Az a másfél-kétórás időszak, amikor kések egy élő pokol számomra és azt kívánom, bárcsak lenne a világon valamilyen kiút abból, amibe keveredtem, tudva azt, hogy ilyen úgysem létezik. Mindenhonnan elkések. Mindig is azt akartam, hogy a végrendeletembe foglalják bele, hogy ha meghalok, a koporsó késsen másfél órát és arannyal legyen az oldalára írva, hogy 'Bocs a késésért!”

„A megbecsült régi könyv kötése épp olyan fényűzéssel hivalkodott, mint a legpazarabb asszonyi köntös. A legdrágább anyagot választották hozzá, remekbe rajzolt díszekkel ékesítették, arannyal tették ragyogóvá, ékkövekkel csillogóvá.”

„Az arany középút”

„A boldogság nem a vagyonban és aranyban nyugszik, hanem a lélekben.”

„Ha az elmúlt száz évben kiosztanánk az aranyat, az ezüst- és a bronzérmet azoknak akik a legtöbbet ártottak a magyar nemzetnek, akkor az aranyérmet Trianonnak, Trianon kiagyalóinak és végrehajtóinak kellene adnunk, ez azt hiszem nyilvánvaló. Az ezüstérmet vigyék a kommunisták. Én a bronzérmet odaadnám a TV2 és az RTL-Klub működtetőinek, ugyanis amit 1997 óta ebben az országban a mi pénzünkből művelnek, az felháborító, vérlázító, gyalázatos, hogy folyamatosan napról napra a képünkbe röhögnek, sztárnak nevezik magukat és a számunkra szent dolgokba törlik a lábukat. Úgyhogy ha csak egyetlen egyszer lesz a Jobbiknak – és biztos vagyok hogy lesz, adja az Isten, hogy legyen – lehetősége, hogy az úgynevezett koncessziós jogukról döntsön, hát akkor a következőt fogom javasolni remélem a Parlamentben: a TV2 és az RTL-Klub szűnjön meg, a székházaikat romboljuk porig, hintsük be sóval és alakítsunk ki romokból egy mementót azzal a felirattal, hogy így jár mindenki, aki Magyarországon a magyart gyalázza.”

„Kinek ez, kinek pedig az jut az életben, ugye. Soha nem volt igazság a Földön, most sincs, és nem is lesz soha. Ez már csak így van. Ha nem így látod, Te ott a könyv másik oldalán, akkor bizonyára azon szerencsések közé tartozol, akiknek a medence szélén jégkocka úszkál a koktéljában. Vagy – ez a másik lehetőség – talán ebben az életedben eljutottál már arra a szintre, ahol tudod: az az igazi gazdagság, amikor semmid sincs, mégis boldog vagy. Amikor el tudod engedni az anyagi dolgokat. Mikor nem kergeted a dollárt, nem arannyal álmodsz. Mikor nem centben méred az embereket. Ekkor az igazság léte-nemléte felől valószínűleg azt gondolod, hogy: nem gondolsz semmit róla. Csak boldog vagy, mert süt a nap, mert élsz, mert van valami az életedben, ami valóban boldoggá tesz. A te titkod persze, hogy mi az…”

„A szamaraknak kedvesebb a szecska az aranynál, az embereknek az arany a szecskánál.”

„Az arany saját sarlatánságához illő óriási reklámmal dolgozik. Az ókor krónikái telve vannak hallatlan aranycsodák híreivel, ezek még a mai ember fantáziáját is képesek felizgatni.”

„Jó s igaz ember az érdemesen mindig könyörül, de megválasztja, mit ad, tudván, mi arany, s mi üresbab.”

„Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye.”

„… az igazi testvériesség, és a béke értékesebb, mint a gyémántok, az ezüst, vagy az arany.”

„…éppen egy geometriai ábrán tépelődött, és annyira belemerült a probléma megoldásába, hogy sem a rómaiak betörését, sem a város elfoglalását nem vette észre. Hirtelen egy katona termett előtte, és felszólította, hogy kövesse Marcellushoz, de ő nem akart menni, amíg a problémát meg nem oldja, és be nem fejezi a bizonyítást; erre a katona megharagudott, kihúzta kardját és ledöfte. Mások azt mondják, hogy a római katona kivont karddal lépett oda hozzá, és azzal fenyegette, hogy azonnal megöli. Amikor Arkhimédész megpillantotta, kérte, várjon egy csöppet, hogy az elkezdett feladat ne maradjon befejezetlenül és bebizonyítatlanul, de a katona nem törődött kérésével, és végzett vele. Egy harmadik elbeszélés szerint, mikor Arkhimédész Marcellushoz vitte csillagászati műszereit, a napórát, a földgömböt és a szögmérőt, amellyel a napot szokta mérni, katonákkal találkozott, akik azt gondolták, hogy a dobozban aranyat visz, és megölték. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Marcellus nagyon fájlalta Arkhimédész halálát, és gyilkosától, mint valami szentségtörőtől elfordult. Felkutatta Arkhimédész rokonait, és kifejezte előttük a nagy ember iránt érzett tiszteletét.”

„Két év után úgy éreztük, meg tudjuk közelíteni azt a maga tizenhat versét, a Teremtés Könyvének negyedik fejezetéből. Az én öreguraim is úgy érezték, hogy ez a két szó: „uralkodni fogsz” és „uralkodjál” - igen nagy jelentőségű. És az eredmény, az arany, amit a hosszú bányászat eredményezett, ez volt: „Lehetőséged van rá.” Vagyis: neked megvan a lehetőséged arra, hogy legyőzd a bűnt, hogy uralkodjál rajta.”

„Így van ez a lélekkel nem rendelkezõ dolgok esetén is: némelyik valóban ezüstbõl vagy aranyból készült, másokról csak az érzékeink sugallják ezt, például a bádogból készült dolgok ezüstnek tûnnek, vagy a sárga fémbõl készültek aranynak. Ugyanígy, néha valódi az érvelés és a cáfolat, néha pedig nem, és csak a tapasztalatlanságunk mutatatja õket valódinak, mivel a tapasztalatlanok csak távolabbról tudják szemlélni ezeket a dolgokat. […] Hiszen lehetetlen egy beszélgetésben a tárgyalt dolgokat szerepeltetni, hanem ehelyett a neveiket mint szimbólumokat kell használnunk, és feltételezzük, hogy ami a nevek között következik, az a dolgok között is következik; ugyanúgy, mint ahogy a számítások eredményeit is a számolótáblák alapján tételezzük fel. De a nevek és a dolgok esete nem azonos. Hiszen a nevek végesek, és így van ez a lehetséges kifejezések összességével is, míg a dolgok száma végtelen. Elkerülhetetlen ezért, hogy több jelentése legyen ugyanannak a névnek. […] A vitákban azok, akik nincsenek eléggé tisztában a nevek erejével, elvétik mind saját érveiket, mind másokét. Így aztán, és számos késõbb említendõ okból is, léteznek valódinak látszó, ám hamis érvek és cáfolatok. Márpedig néhány embernek jobban megéri, hogy bölcsnek tûnjék annak ellenére, hogy valójában nem az; mint hogy valójában bölcs legyen annak látszata nélkül. Hiszen a szofista tudománya abban áll, hogy bölcsességet színleljen valódi alap nélkül, és a szofista pénzt keres látszó és valótlan bölcsessége segítségével.”

„(Babits Mihály:) Az elvont gondolatnak ritmustestet faragott, a formát a műves nyugodt tudatosságával kezelte, őséül Arany Jánost választotta, és megvetett az őszinteség hazug attitűdjét… Az újítók minden balsorsa elérte, a kétfelől támadtatás keserűsége is: a régieknek nagyon új volt, és az újaknak nagyon régi és hideg tudatosságának művészet-etikai értékét, a szemérmességében tökéletes forma mögött rejlő igaz érzésvilágot kevesen értették meg.”

„Prágában sok dicsőségben, kevés aranyban volt részem – itt Hamburgban az arany nagyobb szerepet játszik.”

„Tegyük fel, hogy elfogadjuk a terror szükségességét a forradalom bizonyos szakaszaiban, s azt is elfogadjuk, hogy a balti népeket mint ellenforradalmi elemeket a szükséges százalékban meg kell semmisíteni. Csakhogy azonnal kétségeink támadnak: vajon egyenlőségi jelet tehetünk-e a pillanatnyi, az improvizált, valamint a hosszú időszakot felölelő terror közé. Nem tudom, vajon egy ezredévnyi távolságból nézve napjainkat, egyenlőségi jelet lehet-e tenni a guillotine és azon, évtizedeken át folyó deportálások közé, amelyeknek egész nemzetek estek áldozatul. Az egy év és tíz év nem ugyanaz. Az időtényező megváltoztatja a tettek minőségét. A hosszú ideig alkalmazott terror állandó apparátust feltételez, és tartós intézményt követel. A deportáltak esetleg szökni akarnak. A deportáltak rokonai távolról sincsenek elragadtatva, ajánlatos felvenni őket a következő listára. A rokon családok bizonytalan tényezőként szerepelnek, s csak a félelemmel, hogy ők is hasonló sorsra jutnak, lehet kordában tartani őket. Mivel a parasztok, akikből erőszakkal csináltak kolhoztagot, kelletlenül dolgoznak, s nem érdekli őket az idegen zsebbe vándorló haszon, csak a félelemmel serkenthetők jobb munkára. Egyébként a félelem már régóta ismert kötőanyaga a társadalmaknak. A liberális kapitalista társadalomban a pénzhiánytól, a munkanélküliségtől, a társadalmi ranglétra alsóbb fokára csúszástól való félelem készteti az embereket erőfeszítésre. Csakhogy ez itt mezítelen félelem. Például egy százezres kapitalista városban körülbelül tízezer ember éli meg a munkanélküliség miatti vagy a munkanélküliségtől való félelmet. Ez a félelem egyéni helyzetükből fakad, amely a környezet közömbössége és érzéketlensége miatt tragikus. De ha százezer ember él állandó félelemben, ez olyan közhangulatot teremt, amely óriási felhőként borul a városra. Az arany elidegeníti az embert önmagától. A tőke helyét elfoglaló mezítelen félelem legalább annyira, sőt még inkább elidegeníti az embert.”

„Hallom a vádat, hogy kipécézett idézetekkel bármely költőóriást meg lehet semmisíteni. Hajlandó vagyok a kétkedőket több óráig hasonló idézetekkel szórakoztatni. Most pedig azt az ellenvetést hallom, hogy a részletek nem számítanak, csak az egész, s egy igazi zseni nem is törődhet a szókkal, mint holmi szóbogarász. Kérdezem: mivel törődik az igazi zseni, aki véletlenül ír is, ha nem a szókkal? Talán a lombfűrészeléssel? Vagy a lóidomítással? Vagy talán az Élettel, a nagy, véres Élettel, melyről sohase tudni, hogy zenés kávéház-e vagy szerkesztőség?… Csak jelszavai keringenek, de szavai nem váltak vérré, mint Petőfié vagy Aranyé. Nyelve sokszor ízesen magyar, de szókincse nem gazdag. Azok az újítások, amelyekkel kísérletezett összetételei, elvonásai nem szerencsések, többnyire kiagyaltak, mesterkéltek.”

„Az arany csillagok át-áttűznek a fákon.
Szétoldják selymüket a sápadt óceánon
az olajos habok.
A felhő mint madárraj suhan odafent el,
s szaggatott szavakat ejt a szél, mint az ember
ha álmában dadog.
…
Ki sejti, avilág titkai mire érnek?
Nádszálak, csillogó nyálú kis földi férgek:
magunkról sincs elég
bizonyosságunk; s vajon hogyan tudnánk mi itt lenn:
nem dísziti-e még új tiarával Isten
az éjszaka fejét?
…
Az ember tanu csak, s szívében döbbenet nő.
Mint az állatokat, az eget is teremtő
életnedv járja át.
Sarjad, alakul és gyarapszik a csodás fa,
és mint egy óriás kévét, az égbe tárja
sötét lombozatát.
…
Talán e percben is, vak éjből kicsapva
homály-hullámait s fény-habjait dagasztja
a titkos tengerár,
a néma Végtelen, hogy egünket elöntse
világot görgető sodrában hömpölyögve
egy új csillag.-dagály!”

„Mindnyájan össze vagyunk kötve a sorssal: egyeseknek lánca aranyból van, és laza, a másoké szoros és redves, de mit számít ez? Mindenki ugyanúgy őrizetben van, és azok is meg vannak bilincselve, akik másokat bilincselnek..”

„Ahol megbotlasz és elesel, ott aranyat találsz.”

„Szép élet!
Víg élet!
Soha jobb nem lehet!
A szép fényes katonának arany, gyöngy élete...”

„Ármányt, mosolyt, cselt látni itt,
mások halálát készítik.
Mint gép dohog a gyűlölet,
embert öl és embert ölet.
Ellopják azt is, ami nincs,
attól, kinek a semmi kincs.
Bűnt és erényt zagyválnak össze,
országokat is lekötözve,
hogy őt imádják mind alant,
a becstelen, forró aranyt.”