Idézetek a tavaszról

„Üdvöz légy rétjeinken,
Kiért a föld eped,
Virágkosaras ifjú,
Tavasz, köszöntelek!”

„Ám legyen mélabús, aki akar, nékem elegem volt belőle. Már csak vidám óhajtok lenni, akár a pacsirta tavasszal! Nem is kívánok mást dalt énekelni, mint: szeretni még!”

„Csak ülök csendben, semmit nem csinálok, a tavasz eljön, és a fű nő magától…”

„A hinduizmus egy élő organizmus, amely képes növekedni, és hanyatlani a természet törvényei szerint. Egy, oszthatatlan gyökérből hatalmas fává terebélyesedett, amelynek megszámlálhatatlanul sok ága van. Az évszakok változása hatással van rá. Megvan a maga tavasza, és nyara, a maga tele, és ősze. Egyszerre alapszik az írásokon, és független tőlük. nem egy könyvön alapul a hatalma. Az erőszakmentesség a hinduizmusban talált rá a legmagasabb szintű kiteljesedésre, és megvalósításra.”

„Minden tél szívében rejtezik egy vibráló tavasz, és minden éj leple mögött ott vár egy mosolygós hajnal.”

„Ha nem lenne tél, nem élveznénk annyira a tavaszt. Ha nem kellene néha nélkülöznünk, nem vágynánk annyira a jólétet.”

„Újra tavasz van. A föld olyan, mint egy gyermek, aki kívülről tudja a verseket.”

„Az irodalom folyton megújul, mint a fa tavasszal, de az irodalom tavaszai nem évenként köszöntenek be. Az új irányok újszerűsége többnyire csak abban áll, hogy egy közös cél érdekében küzdő írók már előbb is felhasznált, de nem túlságosan kiélezett technikai eszközöket fokozottabb mértékben vesznek igénybe.”

„Lehetséges, hogy ma egy csalódás miatt levert vagy, elborít a szomorúság, vagy a halálra gondolsz. Ilyenkor tél van, de készülj a tavaszra.”

„Ha rám hat valami úgy, hogy én másképp gondolkodom, az jó. Pozitívabb vagyok. Tavasz lesz.”

„Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjoban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?
Az öröm vonzásában.”

„Ha egyszer tavasz akar lenni: az összes jégpáncélok hiába erőlködnek és tiltakoznak.”

„A természet szépsége nem maradt hatás nélkül a régiekre sem. Cic[ero] (De nat.) egy gyönyörű helyet tartott fel Arisztotelészből, hol ez a természet szépségéből az istenség tételének meggyőződését következteti. Hésziodosz a telet írja le. Homér többször írja le a természet egyes tüneményeit, s így Pindar, Theokrit a görögök, Vergil, Tibull, Horác, Cicero, Lucretius sat. a rómaiak között; de a régiek munkáiban a természet leírása mindég csak mellékes dolog, a fő mindég s mindenütt az ember marad, s mint Pindar Tavaszi ditirambusában, miután a tavaszt, s az égnek oszlopát, Etnát röviden leírta, Hierón, a szürakuzai tirannosz dicséretéhez s a görögöknek a perzsák elleni győzelmeinek magasztalásához siet, úgy tettek a többiek.”

„Igen! Ezzé leszel, királyi, büszke hölgy,
Ha betöltötted sorsodat;
S a buja tavaszban majd tarka leplet ölt
A penész-ette csontozat.”

„Mint tavasz harmatja, reggel ha áztatja
szépen jól nem nyílt rózsát,
Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul,
kiterjeszti pirosát,
Célia szinte oly, hogyha szeméből foly
könyve s mossa orcáját.”

„Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.”

„Bíztam a tavaszban, én fagyos szegény,
s míg fölmagasodtam, kést dobott belém.”

„Egy iskolaigazgató hetykén jár Grünewaldban.
Egy nő sétál sötétben, elnyűtt test, zöldes orcák.
Kis-herceg érkezik, villogva és vasaltan.
A birodalmi gyűlést ötödször elnapolták.
Fehér utak szaladnak a friss tavasz fényben
újjongva. feketén nyúlik Napoleon
árnyéka. Lágy sugárral koszorúzva, keményen
őrködnek ütegek egy kis magaslaton.

Németnek vallani magunkat majd nehéz lesz,
nem vonzódni a francia vidékhez,
Párizshoz. mely, mint gyermekálmunk, visszatér.
Ahol élünk, hideg, derékszögű a tér.”

„Fent a hegyen fénylik az idegosztály.
Tavasszal még te is ott fent napoztál -
s most, mint árnyék lebeg a zárt osztályon:
Hitted-e, hogy Isten így kirostáljon?”