Idézetek tél-ről

„Minden tél szívében rejtezik egy vibráló tavasz, és minden éj leple mögött ott vár egy mosolygós hajnal.”

Halíl Dzsibrán (1883–1931)

„Isten. »Ő táplálja a kismadarakat« – de azután hagyja, hogy télen éhen dögöljenek.”

Jules Renard (1864–1910)

„Ha nem lenne tél, nem élveznénk annyira a tavaszt. Ha nem kellene néha nélkülöznünk, nem vágynánk annyira a jólétet.”

Anne Bradstreet (1612–1672) amerikai írónő

„Sajnos én soha sem követtem el hibákat; életem téli álom volt, mert féltem a hidegtől.(Giza levele Idushoz, Macskajáték)”

Örkény István (1912–1979) magyar író, drámaíró, humorista, gyógyszerész

„Ha mindenkor csak az erős tél uralkodnék ez világon, s korosként minden időben csak az nagy hó és jéggel volna az föld béborulva, az füvek s az fák hogy mutathatnák az ő szép virágokot, s hogy ádhatnának jó gyümölcseket? Ezenképpen, ha valami múlatság és vigasság meg nem könnyebbítené azt az nagy terhet és gondot, mely az emberekre szállott, hogy tartana sokáig az emberi állat? Annakokáért én is, midőn nagy búsulásban volnék, hogy azban; azkiben minden reménségemet Isten után vetettem vala, megcsalatkozván, akarám ez komédiában nyerhetetlen jóm után valami búmot elvernem, vagy inkább valamennyire megenyhítenem; azért is penig, hogy megtetszenéjék, hogy nemcsak fegyverre jó szívvel, hanem egyébre is mindenre jó elmével szerette volna Isten az mi nemzetségünket.”

Balassi Bálint (1554–1594) költő, író, katona

„Lehetséges, hogy ma egy csalódás miatt levert vagy, elborít a szomorúság, vagy a halálra gondolsz. Ilyenkor tél van, de készülj a tavaszra.”

Jean Vanier (1928–2019)

„Tél-boszorkány bonthatatlan”

Szabó Lőrinc (1900–1957) magyar költő, műfordító

„Én már nem félek semmitől
Amit lehetett elvesztettem
házban hazában emberekben
s mint rozsdás szög a romos falban
valahogy mégis megmaradtam
s nem kértem soha alamizsnát

Hiszek a téli termő földben
amely a magvakat megőrzi
madarat embert sosem öltem
s nem szoktam dacból összetörni
a kiürített poharat”

Kannás Alajos (1926–1999)

„A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.”

Albert Camus (1913–1960) francia író, újságíró, filozófus

„A fenyő télen is zöld marad... bölcsesség a nehézségekben.”

Norman Douglas (1868–1952)

„Magvetéskor tanulj, aratáskor taníts, télen élvezd.”

William Blake (1757–1827) angol költő, festő, grafikus és nyomdász

„Az emberek nem veszik észre, hogy tél vagy nyár van, amikor boldogok.”

Anton Pavlovics Csehov (1860–1904) orosz író, drámaíró, orvos

„Arcomról a mosoly ledermed.
Ajkam a téli szélbe mártom.
Ma egy reménnyel kevesebb lett,
s eggyel több ének a világon.”

Anna Andrejevna Ahmatova (1889–1966) orosz költőnő

„Mert – mint tudod, Uram – tél volt, mikor jöttem,
havas táj… kopasz fák busongtak köröttem.
S azóta is mindig jég-mezőkön jártam.
Utolsó utamra hadd menjek hát nyárban!”

Ady Mariska (1889–1977) Magyar költő, elbeszélő

„Ismered-é a földet,
mely fényt nem üdvözülhet,
mert vége nincs a télnek,
s tavasztalan hazában
az emberek homályban
s megdermedt szívvel élnek?...

Én ismerem.”

Alexandru Macedonski (1854–1920) román szimbolista költő (1854–1920)

„Mintha agyát, vérét, zsigereit
ontotta volna a világ e helyre,
közte ruhára való tarka kelme
- egy szemüveg sértetlen hever itt -

egy gramafón, keringőt küldve szét -
árúikat kínálják még a hullák -
ahogy bombák kiverték s összegyurták
a hernyótalpak, úgy feküdtek épp...

Láttam, amint feküdtek, s elterült
mind a helyén, s helyet talált örökre,
s mindannyinak csupán egy arca volt.

Tél volt, az égen szürke felleg ült,
majd hó esett, minden sebet befödve -
s csönd volt... A végitélet hangja szólt.”

Johannes Robert Becher (1891–1958) német költő és politikus

„A földet hideg béklyóba igázva
közelg a tél, kezét a vízbe mártja.
A folyó megremeg, halálát érezi,
fáradt szemét már nem nyithatja ki;
és gyámoltalanul magába hulló teste
egyszer csak iszonyún kinyúlik megmeredve,
ólomszín fodrait alig rezdíti meg,
bénán vergődve fekszik, reszketeg.”

Nyikolaj Alekszejevics Zabolockij (1903–1958)