Idézetek a dühről

„A madarak minden reggel hajnalban elborzadt pokoli dühükben torkuk szakadtából sikoltoznak, hogy figyelmeztessenek mindannyiunkat az igazságra, de sajnos mi nem beszélünk madárul.”

„Az emberi természet olyan - és ezt ügyesen kihasználták a zsarnokok és fogdmegek -, hogy amíg le tudná leplezni az árulókat, vagy lázadást szíthatna a tömegben, vagy saját halálával megmenthetné mások életét, él benne a remény, még hisz a szerencsés végben, még belekapaszkodik a javak szánalmas maradékaiba, ezért hallgat és alázatos. Amikor elkapják és sarokba szorítják, amikor nincs több veszítenivalója, és képes volna hőstettre, elkésett dühét csak a magánzárka kőkalickáján töltheti ki. Vagy a halálos ítélet közömbössé teszi minden földi dolgokkal szemben.”

„Sokkal építőbb lenne, ha az emberek megpróbálnák megérteni állítólagos ellenségeiket. Megbocsátani sokkal hasznosabb mint felkapni egy követ és hozzájuk vágni. Még hasznosabb megbocsátani, ha dühöd csillapíthatatlan. Élni a lehetőséggel, hogy a rossz helyett magunknak és másoknak is jót tegyünk ez a legnagyobb megpróbáltatás.”

„Az evangéliumok ábrázolása szerint Jézus egészen bizonyosan hitt az örökké tartó bûnhõdésben, továbbá több helyen találkozunk a bosszúszomjas düh megnyilvánulásával azokkal az emberekkel szemben, akik nem hallgatták meg az õ prédikációit. Prédikátoroknál nem ritka az ilyen hozzáállás, a különleges kiválósággal azonban nehezen egyeztethetõ össze. Szókratésznál például nem találjuk meg ezt a hozzáállást. Szókratész igen szelíd és elõzékeny volt azokhoz, akik nem akartak hallgatni rá; és szerintem ez a magatartás sokkal inkább méltó egy bölcshöz, mint az indulatoskodás.”

„Emléked ép úgy leng felém,
Mint távol és mesés sziget
Kavargó tenger közepén,
Hol reng az óceán tömény
Dühvel, de fönt a kék eget
Fény űli folyton, tiszta fény
A mosolygó sziget felett.”

„A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyűlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínű világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerű megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.”

„Az igazság lecsillapítja az igazságtalanságot, a szeretet lecsillapítja a dühöt, a megpróbáltatás lecsillapítja az erőszakot. Ez az örökké való szabály mindenkinek szól, nem csak a szenteknek.”

„[…] ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, akkor miért gyűlölnek bennünket ennyire […] És ha az ember ezt nem dühében gondolja végig, hanem egy ilyen könyv olvasása közben gondolja végig, akkor szerény választ is tud adni erre a kérdésre. És világossá válik, hogy valójában nem bennünket gyűlölnek […], nem tőlünk félnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, keresztények hiszünk. Azt gyűlölik és attól félnek, amit mi magyarnak és nemzetinek hiszünk. Függetlenül attól, hogy egyébként az, amit mi kereszténynek hiszünk és magyarnak gondolunk, semmilyen gyűlöletre nem ad okot.”

„Erősen hiszem és vallom, hogy minden igaz művészet – a külvilágból magunkba szedett impressziók – az „élmények” hatása alatt nyilvánul meg. Aki fest egy tájképet csakhogy éppen tájképet fessen, aki ír egy szimfóniát csakhogy éppen szimfóniát írjon, az legjobb esetben is nem egyéb jó mesterembernél. Nem tudok másképpen művészeti terméket elképzelni, mint alkotója határtalan lelkesedésének, elkeseredettségének, bánatának, dühének, bosszújának, torzító gúnyjának, szarkazmusának megnyilatkozását.”

„Mikor a harc véget ért, a diktátor zsoldosai dühödt vadállatokként rohanták meg Santiago de Cuba városát, és a védtelen lakosságon töltötték ki első dühüket. Távol a harc színhelyétől, a nyílt utcán lőttek agyon egy kapualjban játszadozó ártatlan gyermeket, és amikor apja odarohant, hogy karjába emelje, fejét golyó fúrta át. Egy Cala nevű kisfiút, aki kenyérrel a kezében hazafelé tartott, szó nélkül agyonlőtték.”

„Aki haragszik, annak rendszerint nincs igaza, s ennek tudata csak fokozza dühét.”

„Csak forog körbe-körbe, mint egy tornádó, és közben teli torokból Scott nevét üvölti, bánatában üvölt, üvölt, mert elveszítette Scottot, dühében üvölt; üvölt, mert azt akarja, hogy Scott megmagyarázza neki, hogy miért hagyta el, azért üvölt, hogy Scott visszatérjen hozzá, hogy végre visszatérjen hozzá. Sebaj, minden ugyanaz, pedig nélküle semmi sem ugyanaz, utálja Scottot, és hiányzik neki, egy lyuk van a testében, és a Yellowknife felől fújó jeges északi szél keresztülsüvít rajta, a világ teljesen üres, nincs benne szerelem, ha nincs, aki a nevedet kiáltsa, ha nincs, aki hazahívjon.”

„A harag és a düh erőt ad ugyan a testnek, de elernyeszti a szellem izmait, s az elmének minden próbálkozását legyengíti és hatástalanná teszi.”

„Az ellenség felénk fordítja minden dühét és erejét. Hitler pontosan tudja, hogy meg kell minket törnie, különben a háborút elveszti. Ha ellen tudunk neki állni, egész Európa szabad lesz, és a világ élete egy napfényesebb földön folytatódhat. De ha elbukunk, akkor az egész világ, még az Egyesült Államok is és minden, ami valaha fontos volt nekünk, az új középkor sötétjébe süllyed, amit Hitler és perverz tudománya, ha lehet, még hosszantartóbbá tesz. Ezért hát nézzünk szembe kötelességünkkel, és úgy viseljük magunkat hogy ha brit birodalom fennmarad, akkor ezer év múlva is azt mondhassák az emberek: „Ez volt a legnagyszerűbb pillanatuk.”

„Nem a haragotok miatt fogtok bűnhődni, hanem a haragotok fog megbüntetni.”

„Ha megtanulnánk szeretni magunkat, akár csak egy kicsit is, talán a kegyetlenségünk és a dühünk is feloldódna.”