Idézetek olvasó-ről

„Ami a Polgár vallomásai című könyv új kiadására vonatkozó ajánlatot illeti: nem egyezem bele, hogy akár ezt a könyvem, akár más régebbi vagy újabb munkám Magyarországon bármilyen formában közzé adják vagy előadják. Mindig nagy tisztesség lesz számomra, ha valamely könyvem eljut a hazai magyar olvasóhoz, de csak akkor egyezem bele könyveim magyarországi új kiadásába, ha az ország területéről kivonták a megszálló szovjet csapatokat, és a magyar nép demokratikus, szabad választásokon megjelölte, milyen rendszerben kíván élni. Elébb nem egyezem bele könyveim hazai újra-kiadásába.”

„Hadd mondjam el, hogy én hedonikus olvasó vagyok; én még sosem olvastam el egy könyvet csak azért, mert régi. Én a könyvekből származó esztétikai élvezetért olvasok, s mellőzöm az értelmezéseket és a kritikákat.”

„A könyvek, általánosságban, s még a legcsodálatosabbak is, azt hiszem, sokkal, de sokkal kevésbé attól értékesek, amit tartalmaznak, mint attól, amit az olvasó vetít beléjük. Véleményem szerint azok a legjobbak, amelyek leginkább elgondolkoztatnak.”

„Az ókori könyvek az írókhoz szólnak, az újak az olvasókhoz.”

„…[egy] nagyszerű matematikai öltözékbe bújtatott hulladék, amely elkápráztatja, meghökkenti és elvakítja az olvasót a benne rejlő logikai hibák felismerésében. Az elmélet egy koldushoz hasonlítható, akit rózsaszínű ruhájában a tájékozatlan és buta emberek királlyá koronáztak…, kiagyalói ragyogó elmék, de inkább metafizikusok, mint tudósok…”

„Az újságírás abból áll, hogy az olvasókkal, akik nem is tudtak arról, hogy Lord Jones élt, közlik, hogy Lord Jones meghalt.”

„Az engedetlenség a történelmet olvasók szemében az ember veleszületett előnye. Az engedetlenség által történt az előrelépés, az engedetlenség és a lázadás által.”

„Az olvasók hűségével semmilyen más művészet közönsége nem veheti fel a versenyt.”

„Az író ambíciója az legyen, hogy inkább tíz olvasója legyen tíz év múlva és egy olvasója száz év múlva, száz kortárs olvasó helyett. (New York Times Book Review)”

„Mert gyönyörű dolog az, kedves olvasóm, ahogy most a vendéglői étlapok készülnek.
Mikor nyári időben délben vagy este megered a szapora zápor, s künn a vendéglői asztaloknál megázik a sok kifli, zsemlye (a lótó-futó pincérek nem győzik mind behurcolni), akkor másnap majdnem az egész városban az étlapokon megjelenik egy régi ismerősünk, a „kifli-schmarn“, aki, ha egy kicsit inkognitó akar lenni, a „császár-morzsolya“ nevet is szokta használni.
Az aktuális étlap mindig hű fotográfiája az előző nap időjárásának. Ha almásrétes vicsorgatja rád a fogát júliusban, akkor tudd meg, hogy a környéken tegnap vihar volt, és az éretlen almákat lerázta a gallyakról.”

„Trigorin:) Én nem láttam az olvasómat, de valahogy mindig barátságtalannak, bizalmatlannak képzeltem el..
(2. felvonás. 364. oldal”

„Tudja-e Ön, kedves Olvasó, hogy mi az az univerzális sav? Nos, az a képzeletbeli anyag, amely mindent szétmar, amivel érintkezésbe kerül. Ha beleöntjük egy lombikba, átrágja magát az üvegen, azután az asztallapon, majd a padlón, a ház alapzatán, a talaj felső rétegén, végül pedig módszeresen fölemészti – talán egész Földünket.”

„Az udvaron ültem, a férjem elment kifliért, délután volt, sütött a nap, bejött egy fiatalember, és érdeklődött, hogy hol a férjem, mondtam, hogy kifliért ment, mondta, hogy megvárja, azt hittem biztosítási ügynök, nyakkendőt viselt, a zakója felsliccelve… Aztán csapódott az ajtó, és a férjem pár ugrással az udvaron termett, kezében a cekkerrel, és megtorpant… megrémült, az a fiatalember ott állt előtte, és gyönyörködve nézte, mennyire megijedt a férjem… Maga Hrabal, az író? A férjem bólintott és még jobban elvörösödött, és az ifjonc előhúzta az igazolványát, és a belügyminisztérium munkatársaként mutatkozott be… A férjem felnevetett, megfogta a fiatalember vállát, és kéjesen felsóhajtott… Örvendek… És a fiatalember azt mondta… De megijedt, ugye? És az én férjem talán életében először nem hazudott, és mondta… De még mennyire! Azt hittem, hogy író-olvasó találkozóra akar hívni valahová…”

„Az olvasó ezen a ponton talán rémülten felkiált: "Őrizzük meg a gleccsereket!" A szépségük lenyűgöző, és egy tökéletes világban, ahol nincs ennyi probléma, ez fontos szempont lenne. Ám problémákkal sújtott világunkban arra is gondolnunk kell, hogy a fejlődő országok szívesen felhasználnák a gleccserekhez hasonló véges természeti erőforrásaikat arra, hogy általuk ők is gazdagabbak legyenek, ahelyett, hogy esztétikai élményt biztosítanának a gazdagok számára.”

„Az olvasók imádják az állandó főhősöket, ilyenkor úgy érzik, mintha hazaérkeztek volna, családi körbe.”

„A probléma azonban valóságos, nem pusztán egy intellektuális játék. Mert manapság olyan társadalomban élünk, amelyben a média, a kormányok, a nagyvállalatok, vallásos és politikai csoportok hamisított valóságokat gyártanak – és az elektronikus eszközök azért vannak, hogy ezeket a pszeudo-világokat egyenesen az olvasók, a nézők és a hallgatók fejébe juttassák. […] Tehát az írásaimban felteszem a kérdést: „mi valóságos?” Merthogy szünet nélkül hamis valóságokkal bombáznak minket kifinomult emberek, amihez fejlett technikai berendezéseket használnak fel. Nem az indítékaikban nem bízom, hanem a hatalmukban. Rengeteg van nekik. És ez a hatalom elképesztő: képessé teszi őket, hogy teljes univerzumokat hozzanak létre, az emberi elme univerzumait. Én már csak tudom. Pontosan ugyanezt csinálom én is.”

„Lírai szókincse párhuzamosan változik az epikaival, a parázsló indulatok tragikus objektivitássá szelídülnek, tektonikus mozgásrendszere más lesz, a rezgések e korszakban nem a szülés teremtő rángását, de az agónia görcseit közvetítik: Lakatos magánéletének csolnakán nemcsak ő maga, a fasizmus hánykolódik. Az Auschwitzig üldözött és örökre siratott lány figuráját tárgyilagossá merevedett részvéte kitörölhetetlenül olvasói emlékezetébe vési. Lakatos nem saját vesztesége miatt sír, hanem a megsértett humánumért.”

„… az emberi nem, amelyhez oly sok olvasóm is tartozik…”

„Föl kell hagynunk az olyan enteriőrök megfestésével, amelyeknek olvasók és kötögető nők láthatók. Élő embereket kell festenünk, akik lélegeznek és éreznek és szenvednek és szeretnek.”

„A történelmi regények divatát a „beszéljünk másról” hangulat hozta létre. Kicsi strucc-írók és strucc-olvasók korát éljük, nem merünk a jelenről írni és gondolkozni.(A regény és a történelem (A Táltoskirály alkalmából)' 1934; 603. o.)”

„Én mindig először megszagolom a könyvet, beszívom a képeket és a betűket, aztán úgy érzem: én vagyok a mese és a könyv az olvasó.”

„A nyelvvel kapcsolatban különben az jut eszembe, hogy a magyar irodalom veszélyben van, mert rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban. Régóta tanítok egyetemen, ott is látom. A baj az, hogy az általános iskolában nem szerettetik meg az olvasást a gyerekekkel. Meggondolandó, nem kéne-e átírni egy csomó régi nagy magyar művet, például Jókai regényeit, hogy lehessen őket élvezni. A szavak felét a mai gyerekek nem értik.”

„Nincsenek könnyek az íróban, nem lesznek az olvasóban sem. Nincs meglepődöttség az íróban, nem lepődik meg az olvasó sem.”

„Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!”

„Az olvasó ezen a ponton talán rémülten felkiált: "Őrizzük meg a gleccsereket!"”

„Olvasó, tekints rám elnézően. Magadra is. Amint az emberiség különös vágyaira is."”

„A probléma azonban valóságos, nem pusztán egy intellektuális játék. Mert manapság olyan társadalomban élünk, amelyben a média, a kormányok, a nagyvállalatok, vallásos és politikai csoportok hamisított valóságokat gyártanak – és az elektronikus eszközök azért vannak, hogy ezeket a pszeudo-világokat egyenesen az olvasók, a nézők és a hallgatók fejébe juttassák. […] Tehát az írásaimban felteszem a kérdést: „mi valóságos?””

„A leírás az író fantáziájában kezdődik, de az olvasónak kell befejeznie.”

„Sok hiba, amit másokban látsz, kedves olvasó, a saját természeted tükröződése bennük.”