Idézetek illem-ről

Idézetek gyűjteménye a illem, emberek, ember, akarat témáról .

Idézetek illem-ről

„A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.”

Mark Twain (1835–1910) amerikai író, újságíró, humorista

„A sikerült mű a véletlen szépségek visszautasításának eredménye. Máskülönben az ember saját utánzója lesz. Ami engem illet, nem adok el magamnak semmit!”

Pablo Picasso (1881–1973) spanyol képzőművész, író, festő.

Emberek, Szépség, Véletlen

„A cipő, amely tökéletesen illik az egyik ember lábára, szorítja a másikét. Mindannyian másra születtünk, más feladattal, ami semmivel sem helyettesíthető.”

Carl Gustav Jung (1875–1961) svájci pszichiáter, pszichológus

Emberek, Cipő

„Az ellentétesre csiszolt illik össze, és az ellenkezőkből a legszebb illeszkedés és minden a viszály által jön létre.”

Hérakleitosz (-535)

Gondolatai

„Nem illik szeretni azt, akit szégyellenénk házastársul kívánni.”

Stendhal (1783–1842) francia realista író

„Az illat egy virág történelme.”

Emil Cioran (1911–1995)

Virágok

„Mindent, amit nem értünk, ami nem illik bele a gondolatrendszerünkbe, egyszerűen berakjuk a T betűs dossziéba, „tudatalatti” gyanánt, ugye? A huszadik századi isten.”

Stephen King (1947) amerikai író

A Holtsáv (1979)

Isten

„Időnként elgondolkodom azon, vajon tényleg illenek-e egymáshoz a nők és a férfiak. Talán jobb lenne, ha csak szomszédok lennének, és időnként átugranának egymáshoz.”

Katharine Hepburn (1907–2003)

Nők, Férfiak

„2-6. A dolgok legfőbb felosztása tehát két fejezetre oszlik: egyesek ugyanis isteni jogúak, mások emberiek. Isteni jogúak például a res sacrae és res religiosae. Res sacrae azok, amelyeket az égi isteneknek szenteltek, res religiosae azok, amelyeket az alvilági istenekre bíztak. De sacrumnak csak azt tartjuk, amit a római nép hozzájárulásával szenteltek fel. Religiosusszá viszont a mi saját akaratunkból teszünk egy olyan helyet, amelybe halottat temetünk, feltéve, hogy a halotti gyászszertartás minket illet.”

Gaius

Idézetek az Institutionem commentarii IV című művéből, Második kommentár

„Körünkben fonák pártoskodások űzik dulongásaikat. (…) Nem hon és mesterség szeretete az, ami embereinket a dulásokra ragadozza, hanem szilaj tűz, neveletlenség, éretlen gőg. Ha a vázakat döntik, azzal nem gondolok; még örvendek neki; de azt tenni méltósággal illik, nem vadsággal. Hol a Kritikai Lapokban legkisebb nyoma a szív meleg érzéseinek? Pedig a kritika ki nem zárja a szívet…
(356. oldal.)”

Kazinczy Ferenc (1759–1831) magyar író, költő, nyelvész, politikus, az MTA tagja

Leveleiből

Emberek, Érzés, Szív

„Az bizonyos, hogy ami jót és szépet szolgáról el lehet mondani, az mind ráillik a puszták népére, amely nyelvben, szokásban, arcvonásban országszerte szinte hibátlanul őrzi ma is valamilyen fajta ősi alkatát. Nem házasodott össze más népekkel, még a szomszédos falusiakkal sem, főleg azért, mert senki sem volt hajlandó véle összeházasodni. Igénytelen ez a nép; engedelmes annyira, hogy már parancsolni se igen kell neki, telepatikusan megérzi ura gondolatát s már teljesíti is, amint az olyan szolgához illik, akinek már apja, anyja, dédje és üke is egy helyben és egy fajta urat szolgált. Ösztönösen ismer minden házi szokást, mindenre kapható s dolga végeztével egy figyelmeztető szempillantás nélkül kiódalog a szobából csak úgy, mint az életből vagy a történelemből. (I. fejezet, 14. oldal)”

Illyés Gyula (1902–1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA és a DIA tagja

Prózai műveiből, Puszták népe

Ház

„Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent – ujjával nehányszor rákopogtatott keszeg mellére –, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe… érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éjtszaka. A különbség csak az, hogy a nappal s az éjtszaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez. Meg kell enni! Ezt is, azt is. A puliszkát is, a túrót is. Aki nem keveri össze ésszel a kettőt, hanem előbb fölnyalogatja a túrót, annak a végire üresen marad a puliszka…! Nagy hangon, szinte kiabálva mondta az utolsó mondatokat, de a szeme még így is kifényesedett tőlük. Aztán lehajtotta a fejét, inge ujját végighúzta az orrán, és fölállt. Fölmarkolta kalapját is a padról. – Na, én megyek. Az asszony elkomolyodva állt a bölcsőmellett, és nézte Birtalant. – De ha az ember – szólalt meg lassan –, de ha az ember mindég csak puliszkát eszik, puliszkát és puliszkát… és a túró szagával is megelégszik… míg mások meg, más asszonyok azalatt csak túrót esznek, puliszka nélkül… akkor mi lesz azzal a túróval, amit elmulasztott megenni az ember…? Megmarad az a gyermeknek? Birtalan már fejére tette a kalapot, a puskát is a vállára vette, úgy állt ott. Nézte az asszonyt. – Aki mindég csak puliszkát eszik – felelte lassan, elgondolkodva, óvatosan –, mindég csak puliszkát, akarattal… s a túrót félreteszi.. annak vigyáznia kell, nehogy végül is a túró megromoljék… Ami pedig másokat illet – legyintett hirtelen, és furcsán elmosolyodott, szomorúan is, gúnyosan is –, nem kell irigyelni azt, aki mind csak pusztán eszi a túrót. A puliszkát, tudod, azt mindenkinek meg kell ennie! Én tudom ezt, én… nekem elhiheted. A puliszka, az nem romlik el. Az nem. Indult. Az asszony nem szólt utána. Nehány lépés után visszafordult még egyszer.”

Wass Albert könyv A funtineli boszorkány

Azt, bizony, meg kell enni, mind egy szemig. Ha öregen is, ha kutyafáradtan, kutya-magányosan is. Azt meg kell enni. Nincs meghalás addig, míg az utolsó keserűmorzsát is föl nem szedte az ember. Az így van.
Idézetek műveiből, A funtineli boszorkány

Élet, Isten, Emberek, Öröm

„Kegyelmednek én ezeket azért akarám értésére adnom, hogy kegyelmed is gondolkodjék az állapotról, és az kikkel illik, beszélgessen, erős kötelessége vagyon kegyelmednek is, ne veszessük el, uram, a hazát, mert ha ezt elvesztjük, mi mást nehezen, avagy nem is találunk. Törődött és sokat búdosott emberek vagyunk, én Törökországra soha többször nem megyek, inkább akarok meghalnom hazámban.”

Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem

Déva, 1611. július 19., Rhédei Ferenchez
Részletek leveleiből

Emberek, Erős, Akarat, Hazáról

„Állhatatosság és makacsság úgy állanak egymás ellen, mint bátorság és vakmerőség. Valamint egyiket tisztelned: úgy másikat megvetned illik. (…) Makacsság és értelmetlenség: együtt járó dolgok. E két utolsó gyakran hamis szégyennel van egybekötve: mondásunkat vagy tettünket félben hagyás által hibásnak ismerni nem akarjuk. De ha öntudatunk, s maga a dolog kiált: mit használ ellenkezőt kiáltoznunk? Az állhatatost még süllyedésében is önérzés boldogítja: a makacs szívet pedig késő, sikertelen megbánás vérezi.”

Kölcsey Ferenc (1790–1838) magyar költő, politikus és nyelvújító, az MTA rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja

Parainesis

Bátorság, Akarat, Szív

„Ami engem illet, én kitűnően érezném magam abban a helyzetben, hogy semmiképpen sem csalhatok - ha más sem csalhat. Legtöbbünknek ez adócsökkenést jelentene.”

Isaac Asimov könyv A Hold tragédiája

A Hold tragédiája (1973)
Forrással ellátott idézetek

„A fiatalemberek végül is nem tehetnek róla, hogy játszanak; kialakulatlanok, de egy kialakult világba állítják őket, s nekik kialakult ember módjára kell viselkedniük. Gyorsan előszedik tehát azokat a formákat, mintákat, sémákat, amelyek tetszenek és megfelelnek nekik, amelyek illenek hozzájuk – és játszanak.”

Milan Kundera (1929–2023) francia nyelven publikáló cseh regényíró, drámaíró, költő, esszéista

Emberek, Világ

„Ne vitatkozzunk az "evolúció" és a "haladás" szavak értelmén; bár ami engem illet, szívesebben nevezem reformnak. Mert a "reform" szó magában foglalja azt, hogy a világot valaminek a képére igyekszünk átformálni, és ez a kép már létezik szellemünkben… E kérdésben tetten érhető korunk egész ingatagsága és rettentő zűrzavara. Összekevertünk két különböző és egymással ellentétes dolgot. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy szakadatlanul változtatjuk a világot, mert azt akarjuk, hogy egyre jobban hasonlítson az elképzeléshez. Ma viszont a haladás azt jelenti, hogy szakadatlanul változtatjuk az elképzelést. Azt kéne jelentenie, hogy lassan, de biztosan igazságot és könyörületességet viszünk az emberi világba; manapság ellenben azt jelenti, hogy egy pillanatig sem vagyunk restek kételkedni az igazság és a könyörület kívánatos voltában: elegendő egyetlen bőszült oldal a porosz szofista tollából, hogy máris kétségbe vonjuk. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy az Új Jeruzsálem felé haladunk, holott ma azt jelenti, hogy az Új Jeruzsálem egyre távolodik tőlünk. nem a valóságot alakítjuk az ideál képére, hanem megváltoztatjuk az ideált: ez a könnyebb.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

VII. Örök forradalom
Igazságot! (Orthodoxy) (1909)

Emberek, Igazság, Világ, Kérdés

„Az emberek sohasem őszinték. Nem azért mondanak valamit, mert azt gondolják, amit mondanak; hanem azért, mert azt hiszik, hogy ez az, amit mondaniuk illik. Ez a szokásuk fölöttébb unalmassá teszi őket.”

Anatole France (1844–1924)

Emberek

„Könnyedén venni Marina Cvetajevát nem lehet. Áthatóbb, mélyebb, tragikusabb költő ő annál, hogysem könnyedén vegyük. Elfelejteni pedig lehetetlen… A felszínes-kellemkedő költőnő meghatározás éppen nem illik rá. Ezt a szót nem rá, nem róla találták ki. Költészetében kezdettől érvényesült az érzések és erkölcsi mércék maximalizmusa. És kezdettől megvolt benne a fenséges hősmondai jelleg is, a tágasság, a forrásvíz fogpezsdítő frissessége.”

Marina Ivanovna Cvetajeva (1892–1941) orosz költő és író

Róla, Robert Rozsgyesztvenszkij
Forrás: [Cvetajeva, Marina, Sztyihotvorenyija, poemi,Vsztupityelnaja sztatyja, Hudozsesztvennaja Lityeratura, Moszkva, 1989, 3–4]

Érzés

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

IX. Tekintély és kaland
Igazságot! (Orthodoxy) (1909)

Gyermekek, Emberek, Világ, Szépség