Albert Einstein idézet
oldal 3

Albert Einstein zsidó származású német Nobel-díjas elméleti fizikus; tudományos és laikus körökben a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják. Ő dolgozta ki a relativitáselméletet és nagymértékben hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez. 1921-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták „az elméleti fizika területén szerzett eredményeiért, különös tekintettel a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek felismeréséért”. Zsenialitására jellemző, hogy előre tudott jelezni olyan dolgokat, amelyeket 100 évvel később a gyakorlatban is bizonyítottak. 2016. február 11-én amerikai kutatók bejelentették, hogy Einstein gravitációs hullámokkal kapcsolatos elmélete igazolódott, ezzel a felfedezéssel egy új tudományág született, a gravitációshullám-csillagászat.A hétköznapi emberek körében Einstein vált a legmagasabb fokú zsenialitás szinonimájává, arcképe egyike a legismertebbeknek a világon. 1999-ben Einsteint a Time folyóirat az „évszázad emberének” választotta. Wikipedia  

✵ 14. március 1879 – 18. április 1955
Albert Einstein fénykép
Albert Einstein: 924   idézetek 225   Kedvelés

Albert Einstein idézetek

„Az eljövendő generációk aligha hiszik el, hogy egy ilyen ember, hús-vér formában valaha ezen a földön járt.”

Mahatma Gandhiról mondta, 70. születésnapja alkalmából (1939)
Eredeti: Generations to come, it may be, will scarcely believe that such a one, as this, ever in flesh and blood walked upon this earth.

„Végtelen számú kísérlet sem bizonyíthatja igazamat; egyetlen kísérlet is bizonyíthatja, tévedtem.”

Eredeti: No amount of experimentation can ever prove me right; a single experiment can prove me wrong.

„A képzelet fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.”

Forrás: "Mit jelent az élet Einsteinnek: George Sylvester Viereckkel interjúja" (1929)
Eredeti: Imagination is more important than knowledge. Knowledge is limited. Imagination encircles the world.

„Ha nem fizikus lennék, akkor valószinűleg zenész lennék. Gyakran gondolkozom zenében. Ábrándjaimat a zenében élem. Zenében kifejezve látom az életem… Tudom, hogy a legtöbb örömöt az életemben a hegedűmből csalom elő.”

Eredeti: If I were not a physicist, I would probably be a musician. I often think in music. I live my daydreams in music. I see my life in terms of music... I do know that I get most joy in life out of my violin.

„A józan ész a tizennyolc éves korunkra összegyűjtött előítéletek gyűjteménye.”

Eredeti: Common sense is the collection of prejudices acquired by age eighteen.

„Hogy meg tudsz-e vizsgálni egy tárgyat vagy sem, az a teórián múlik, amit használsz. A teória az, ami eldönti, hogy valamit meg lehet-e vizsgálni.”

Eredeti: Whether you can observe a thing or not depends on the theory which you use. It is the theory which decides what can be observed.

„Mindenki tisztában van azzal a súlyos és fenyegető helyzettel, amiben az emberi társadalom van, de csak néhányan cselekednek helyesen.”

Eredeti: Everyone is aware of the difficult and menacing situation in which human society (...) now finds itself, but only a few act accordingly.

„Zsidó vagyok és örülök, hogy a zsidókhoz tartozom.”

Levele a Zsidó vallású német állampolgárok központi bizottságához, 1920
Eredeti: I am a Jew and glad to belong to the Jewish people

„Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, EZ a relativitás.”

Cselekedeteinket arra a mindig jelen lévő tudatosságra kell alapoznunk, hogy az emberek gondolkodásukban, érzelmeikben és cselekedeteikben nem szabadok, de csak annyira kötöttek indítékaik által, mint a csillagok mozgásukban.

„Minden vallás, művészet és tudomány egyazon fának a különböző ágai. Ezeknek a törekvéseknek a célja az ember életének megnemesítése, a pusztán fizikai létezésből való kiemelése és az egyén elvezetése a szabadsághoz.”

Eredeti: All religions, arts and sciences are branches of the same tree. All these aspirations are directed toward ennobling man's life, lifting it from the sphere of mere physical existence and leading the individual towards freedom.

„Nem oldhatjuk meg a problémákat, ugyanazt a gondolkodásmódot alkalmazva, amellyel megteremtettük őket.”

alternatív fordítás: Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.
Eredeti: We can't solve problems by using the same kind of thinking we used when we created them

„A tudomány egy csodálatos dolog, amíg nem abból kell megélned.”

Eredeti: Science is a wonderful thing if one does not have to earn one's living at it.

„Egyszerűen semmibe vettem egy axiómát.”

Eredeti: I simply ignored an axiom.

„A Heisenberg-Bohr-féle megnyugtatási filozófia - vagy vallás?”

kieszeli, hogy a hívőknek puha párnát szolgáltat, ahonnan nem könnyű őket felriasztani. Hagyja tehát feküdni őket. Rám azonban ez a vallás kevéssé hat...