Idézetek a szülőkről (16 idézet) | Híres emberek idézetei

„A szülők csak jó tanácsot adhatnak és irányíthatnak, de a jellemét mindenkinek magának kell kialakítania.”

Anne Frank (1929–1945)

„Az egyik szülő elvesztése szerencsétlenségnek tekinthető ... mindkettőt elveszíteni gondatlanságnak tűnik.”

Oscar Wilde (1854–1900) ír költő, író, drámaíró

„Magam nem találnám elképzelhetetlennek, hogy az állam (önkormányzat) által fenntartott iskola is nyugodtan vallhasson valamilyen világnézetet, keresztény elkötelezettséget, ha a nevelői közösség hívő emberekből verbuválódott. (Hiszen Magyarország lakosságának több mint 60%-a kereszténynek, vagy keresztyénnek vallja magát). Ehhez ma már természetszerűleg hozzá kellene tenni a gyermekeknek és a szülőknek azt a jogát, hogy ha egy nem hívő gyerek kerül ebbe az iskolába, őt semmiféle bántódás, kirekesztés nem érheti. Ez a fajta türelem nem új dolog. Szerzetesrendek pedagógiájában (így például a bencés pedagógiában) régtől fogva bölcs alapelv, hogy a gyereket nem lehet semmire sem kényszeríteni, és olyanért büntetni, amiben nem hisz. Jól működhetnének így az önkormányzati iskolák is.”

Hoffmann Rózsa (1948) magyar politikus

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budapest V. kerületi szervezetének 2002. októberi rendezvényén elhangzott előadás szerkesztett változata. Hoffmann Rózsa: Etika az oktatásban. I. rész Jel., 2003. május, 138-141. oldal. http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_05/etika.html
A hitoktatásról, egyházi nevelésről, 2002

Gyermekek , Türelem , Iskola

„Bárcsak a szülők észrevennék, hogy mennyire untatják a gyermekeiket!”

George Bernard Shaw (1856–1950)

Gyermekkor

„Az újszülött legtöbb vonatkozásban gyönge testileg, de egyvalamiben hihetetlen erőről tesz tanúbizonyságot. Születése napjától kiváltható nála az ujjak erős fogóreflexe. Olyan izmos a marka, hogy képes a szülői mutatóujjon függeszkedni a levegőben. Fantasztikus tornamutatvány egy ilyen védtelen, magatehetetlen kis jószágtól.”

Desmond Morris (1928) brit zoológus

Erős , Születés , Nap

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

Wojciech Kuczok (1972)

(ütés)

És bár nem voltam egészen biztos benne, hogy mire gondol, arra-e, hogy fogok-e még, ahogy a szülők mondani szokták a gyerekeiknek, „rosszalkodni” (ami az ő esetében a nem teljesen abszolút és nem igazán feltétel nélküli engedelmességet jelentette), vagy esetleg arra gondol, hogy fogok-e egyáltalán létezni – márpedig amikor belém fészkelte magát az a fájdalom, amikor megsokszorozódott és kezdte otthonosan érezni magát, mindig szilárdan hittem, hogy nem fogok; hogy soha többé nem fogok enni, inni, lélegezni, létezni, csak hagyja abba a verést. Úgyhogy kiabáltam, hogy „Nem!”, vagy néha, ha még volt bennem annyi erő, hogy kimondjak két szót egymás után: „Nem fook!”, így, minden eshetőségre készen, mert nem akartam megsérteni a szép kiejtéssel.
61–64.
Bűz (2003)

életkor , Éjszaka , Hiba , Idő

„A versek akár a gyerekek. Szeretnek olykor a szülők köré gyűlni, körbeülni őket, lábukhoz kuporodni, áhítattal figyelni minden egyes rezdülésüket. Kíváncsiak, folyton érdeklődőek: hogyan születtem, miért születtem, vártatok rám, ilyennek képzeltetek? Önmagukat kereső keserű út kezdete. A versek akár a gyerekek. Lehetnek fáradtak, energikusak, simulékonyak olykor hamisan huncutak. Nem lehet haragudni rájuk. Sokszor értelmetlenül idegennek hatnak szavaik, melyek sérülékeny lelkük bölcsőjéből szállanak a nagy, ijesztő világ vákuumába. Ezek idővel mind értelmet nyerő, igazán mély jelentésekké válnak.”

Egri László

Idő , Világ , Szeretet , Út

„Amíg a megtévesztett szülők egy része úgy gondolja, hogy a hitoktatás árt a gyereknek, addig a hittant nem tesszük kötelezővé, de minden rendelkezésünkre álló eszközzel szorgalmazzuk és segítjük azt.”

Hoffmann Rózsa (1948) magyar politikus

Országjáró körút szombathelyi állomása, 2011. szeptember 23. (nol.hu) http://nol.hu/belfold/janos_vitez_a_nemzeti_koznevelesben
A hitoktatásról, egyházi nevelésről, 2011

„Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.”

Stephen King (1947) amerikai író

A Holtsáv (1979)

Könyvek , Emberek , Ház

„A gyermeket először a szülő nevelje meg igazán, és csakis azután legyen egy csekély külső segítség.”

Mahatma Gandhi (1869–1948) indiai politikai, spirituális vezető

Egy önéletrajz
Eredeti: True education could be imparted only by the parents and that then there should be minimum of outside help.

Segítség , Gyermekkor

„Vizsgáljuk meg mindenek előtt a világnézeti semlegesség kérdését. Hosszas előkészületek, indulatos viharok és szövegmódosítás után 1993-ban született meg a máig hatályos Közoktatási Törvény. Ide vonatkozó szövegét lényegében egyik kormányzat sem módosította azóta. A törvény kétféleképpen foglal állást, aminek komoly következményei vannak a mindennapok pedagógiájában. Egyrészt kimondja, hogy a szülőknek és a gyerekeknek alanyi joguk a világnézetüknek megfelelő iskolát megválasztani. Kimondja azt a jogukat is, hogy amennyiben ezt igénylik, a gyerekek állami iskolában is tanulhatnak hittant. Másfelől viszont leszögezi, hogy azok az iskolák, amelyeket az önkormányzatok tartanak fönn (és ezek mindmáig az iskolák több, mint 90%-át jelentik), nem lehetnek világnézetileg elkötelezettek, világnézetileg semlegesnek kell maradniuk. Nem beszélve arról az „apróságról”, hogy világnézeti semlegesség mint olyan nem létezik (csak istenhit vagy ateizmus például). A törvény ugyanakkor deklarálja a pedagógusok azon jogát, hogy a saját világnézetüket megvallhassák és e szerint taníthassanak… Az önkormányzat által fenntartott iskola tehát semlegességet kell, hogy hirdessen, meg kell szűrnie minden szavát, minden tettét, de én, mint az önkormányzati iskola keresztény tanára, megvallhatom a hitemet. Meglehetősen kétarcú szabályozás. Feltehetőleg a pedagógusok nagy többségének bölcsességét, hivatásszeretetét és egészséges lelkületét dicséri, hogy ebből a helyzetből jellemzően nem születnek súlyos konfliktusok az iskolákban.”

Hoffmann Rózsa (1948) magyar politikus

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budapest V. kerületi szervezetének 2002. októberi rendezvényén elhangzott előadás szerkesztett változata. Hoffmann Rózsa: Etika az oktatásban. I. rész Jel., 2003. május, 138-141. oldal. http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_05/etika.html
A világnézeti semlegességről, 2002

Bölcsesség , Iskola , Kérdés , Törvény