Idézetek egy esélyről

„Nos, az emberi ismeretek fejlődésének története szinte szakadatlanul bizonyítja, hogy a legtöbb felfedezést, és a legértékesebbeket is, éppen a mellékes, esetleges vagy véletlen eredményének köszönhetjük.”

„Egyáltalán nincs véletlen: minden megpróbáltatás büntetés vagy jutalom vagy előrelátás.”

„A napnak éppúgy 24 órája van, mint ahány sörösüveg egy ládában, vagy doboz sör egy kartonban. Ez nem lehet véletlen!”

„A minőség soha nem véletlen; mindig intelligens erőfeszítések eredménye.”

„Ragin doktor mondja a kórterem betegének, Gromovnak:) Minden a véletlenen múlik. Akit becsuktak, az itt ül, akit nem csuktak be, az szabadon járkál, ennyi az egész. Abban, hogy én orvos vagyok, maga pedig elmebeteg, nincsen semmi logika, sem erkölcsi színvonal, hanem csupán véletlen, esetlegesség … …
Ha egyszer csináltak bolondokházát, akkor valakinek ülnie is kell benne.
(A 6-os számú kórterem, 9. fejezet, 216-217. oldal; ford.: Szőllősy Klára”

„A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyűlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínű világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerű megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.”

„A háború nem művészet, s a csaták sorsát csakis a véletlen dönti el. Két ostoba tábornok közül, akik egymással szemben állnak, az egyiknek szükségszerűen győztesnek kell lennie.”

„A tradíciót úgy is meghatározhatjuk, hogy az nem egyéb, mint a választójog kiterjesztése. A tradíció annyit jelent, hogy megadjuk a választójogot a legmélyebbre szorult társadalmi osztálynak: őseinknek. Ez a halottak demokráciája. A tradíció nem hajlandó alávetni magát annak a csekélyszámú és pökhendi oligarchiának, mely azokból áll, akik a véletlen szerencse folytán még itt vannak közöttünk. Minden demokrata tiltakozik az ellen, hogy valakit megfosszanak jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy megszületett; a tradíció viszont tiltakozik az ellen, hogy az embert megfosszák jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy már meghalt. A demokrácia azt tanítja nekünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az inasunk; a tradíció azt kéri tőlünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az apánk. Én magam semmiképp se tudom elválasztani egymástól a demokrácia és a tradíció gondolatát; számomra nyilvánvaló, hogy a kettő egy és ugyanaz.”

„A szójáték felé halad az egész század… A szójáték kifejezése azon ösztönnek, hogy a véletlen által keletkezett viszonyokat sokkal örökkévalóbb realitásoknak és sokkal jellemzőbb lényeknek tartjuk, mint az egyes dolgokat, melyek a viszony szereplői. El lehet így képzelni a világ új berendezését, amely szerint a fasorokból eltűnnek a fák és csak az érintkező lombok foltjai maradnak meg; a kémiai vegyületekből eltűnnek az alkotóelemek, és csak kapcsolóerejük vonalai maradnak egyetlen anyagi valóságként… Minden jobb part és minden bal part elhomályosul, de tele lesz a világ végtelen sok kemény híddal.”

„Nagyjából kétféle filmes van. Vannak, akik lehajtott fejjel mennek az utcán, és vannak, akik felemelt fejjel. Az előbbieknek ahhoz, hogy lássák, mi történik körülöttük, gyakran és hirtelen kell felemelniük a fejüket, fordulni jobbra és balra, sűrű pislogásokkal felmérve a látómezőt, ami eléjük tárul. Ők látnak. Az utóbbiak nem látnak semmit; ők néznek, figyelmüket arra a meghatározott pontra szegezik, mely őket érdekli. Amikor az előbbiek filmet forgatnak, a képmező szellős, alaktalan lesz (Rosselini), míg az utóbbiaké milliméter pontosan összefogott (Hitchcock). Az előbbieknél kétség kívül vegyes, de a véletlen megkísértésére roppant érzékeny vágást találunk (Welles), míg az utóbbiaknál olyan kameramozgásokat, melyek nem csak a játékszínen való hihetetlen pontosságból adódnak, de melyeknek megvan a térbeli mozgásból eredő elvont értéke (Lang). Bergman inkább az előbbi, a szabad filmművészek csoportjába tartozik. Visconti a másodikba, a merev filmesekébe.”

„Hányan kerültek föl a tiszta, szabad levegőre, a szabad gondolkodás világába, hogy hírt vigyenek a lentmaradtak életéről? Talán senki. Ahogy a béres szava elakad a birtokos előtt és csak karját lebbenti, ha lebbenti, azonmód a társadalmi rétegek is csak dadogva és különböző váll- és ökölmozdulatokkal tudnak egymással valamit érthetően közölni. Nagy ritkán előfordult, hogy a pusztáról valaki felsőbb szellemi körbe emelkedett; a puszta szelleméből semmit sem vitt magával. Nem is vihetett. A nyers állati bőr finom szattyán állapotáig nem megy át több áztatáson, cserzésen, gyúráson, vakaráson, mint a pusztai fiú, aki valami csodás véletlen folytán középiskolába jut és tagja lesz a látható társadalomnak. (19. fejezet, 373-374. oldal)”

„Mégis meg kell adni a véletlennek, hogy olykor pártolja az emberiség békés céljait is. sok hírünk van arról, hogy valamely fontos találmányt vagy felfedezést a véletlen ugrasztotta ki a tudós agyából.”

„Pálfordulásokban és önmagam ellen fordulásokban gazdag életemben, – noha nem volt mesterem, akit meg nem tagadtam volna tovább vezető nyugtalanságomban, – nem emlékszem egy korszakomra sem, amikor ne olvastam volna újra és újra Babits Mihály verseit. Mint fiú, egy véletlen, egy kedves osztálytárs által hozzá irányítva, ezeken a verseken át eszméltem rá az irodalomra és arra, ami bennem az irodalomra reagál. Mint fiatal ember az õ hangjára és az õ hangján megszólaló Dantéra figyelve igyekeztem felemelkedni egy idealisztikus világszemlélet purgatóriumos magaslataira és első tudományos kísérletem arra irányult, hogy ennek a hangnak megfejtsem a titkát az irodalomtudomány számomra akkor újszerű módszereivel. Amikor pedig íróvá öregedtem, Babits minden egyes verse úgy érkezett hozzám, mint a hívőhöz a pápai bulla, mint csapattiszthez a fentről jött parancs, mint külországban élő követhez a titkos utasítás. (Babits Mihály összes versei 1937; 474. o. )”

„A fák a tiszta Idő anyagi burokkal rendelkezõ manifesztációi, s ekként lényükbõl kivonható [a két egyiptomi „öröklét-princípium”] a „neheh” és a „dzset”; nem lehet véletlen, hogy számos kultúrkör ismeri a fák odvában – tehát az évgyűrűk között! – élő bölcs és beérkezett remete mitologémáját. („Kelta” Zöld)”

„A regény szereplői valóságosak, ezért képzeletbeli személyekhez való hasonlóságuk csakis a véletlen műve lehet.”

„Nem lehet tervezni szerelmet vagy halált, vagy harcot, sem semmi mást. Az egyenlet így szól: Ember plusz Szándék egyenlő Véletlen. Ezt viszont nem lehet elhinni. Tervnek igenis kell lennie valahol, csak bölcsen álcázva, ahogy a jó drámaíró álcázza a cselekményt. A halál pillanatában az ember talán már átlát mindent, s azt mondja akkor: ó, most már értem, miért lépett be az a figura annak idején az első felvonásban.”