Idézetek láz-ről

„Tekints e Bántalmazottra. Bár a legvilágosabb bizonyítékok tanúskodnak Ügye igazáról; bár a jövendöléseket félreérthetetlen nyelven beteljesítette; bár annak ellenére, hogy nem számít a tanultak közé, nem járt iskolába és a hittudósok között szokásos vitákban nem járatos, az emberekre záporoztatta sokféle és Istentől ihletett tudását; mégis nézd, miként tagadja fennhatóságát ez a nemzedék, és lázad fel Ellene!”

„Egyszer ez történt: A fiatal atléta épphogy visszatért az Olimpiáról egy ládányi éremmel, amikor megbetegedett. A kórházban az orvos megmérte a lázát, majd elégedetlenül megcsóválta a fejét, és azt mondta:”

„Amíg tudatossá nem válnak, soha nem fognak lázadni, és addig, amíg nem lázadnak, nem válhatnak tudatossá.”

„Azt is hallottam vagy olvastam valahol, hogy a század elején a lélekbúvároknak sok gondot okozott egy idős, analfabéta parasztasszony, aki negyven fokos lázban, önkívületben Homérosz hexametereit kezdte skandálni görög nyelven. Végül kiderítették, hogy a néni kosztosdiákokat tartott hajdanán, és az ő hangos biflázásuk rögzítette a szöveget az asszony emlékezetének legmélyén vagy legszélső peremén, mivel gyógyulása után megint egy árva görög szót sem ismert többé, sőt az Iliász és az Odüsszeia létezéséről sem volt tudomása.”

„Az egész bensőm lázad az eszme ellen, mely szerint a hinduizmus és az iszlám két ellentétes kultúra, és tanítás. Ennek az eszmének az elfogadása számomra Istentagadás.”

„A szerelem olyan, mint a láz, megszületik és elmúlik, anélkül hogy abba akaratunk beleavatkoznék.”

„Mikor sok olyan ember él, akinek nincsen becsülete, mindig akadnak olyanok is, akik sok ember becsületét őrzik magukban. Ők azok az emberek, akik félelmetes erővel lázadnak fel azok ellen, akik megfosztják a népet a szabadságától, ami nem más, mint hogy elrabolják becsületüket. Ezekben az emberekben ezer és ezer ember egyesül, egy egész nép, az emberi méltóság.”

„Kezdetben volt a csönd és nem tudta még,
hogy mért kiván szeretni,
kezdetben volt a hang és nem tudta még,
hogy mért kiván szeretni,
kezdetben volt a köd és nem tudta még,
hogy mért kiván szeretni,
kezdetben volt a láz és nem tudta még,
hogy miért kíván szeretni?
Kezdetben volt az egy-álmú anyag, a nyugalom, robaj,
mozdulat, tespedés,
lágy csömör és harsogó, sós hullámverés,
magányos dermedés méhe, fekete éjfél-olaj,
a lüktetni, izzani, hártyásodni, bőrzeni vágyó némaság,
kezdetben volt a vágy, az önmagát erező sűrű bujaság…
………………………..
Kezdetben nem voltál te sem,
csak a vágy volt, a csontváznélküli, reszkető, lágy indulat,
a szurok-sűrű, fortyogó, forró akarat,
világ-tűz, vízözön,
ismeretlen és titkos robbanások,
május-szagú álmok, test-nélküli vallomások…”

„Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,
nehéz brokáttal átszövött
lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,
és kéjes bútorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,
veszélyes tikkadásba zár,
s hol csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,
a végső sóhajpára száll,

egy fejetlen tetem önti vére folyóját,
élénk piros, csörgedező
vérét a vánkoson s a szomjas takarón át,
mely issza, mint aszú mező.”

„Mivel szándékod, égő égi fényed,
A teremtő erőnek tiszta társa,
Mit épen őriz önmagába zárva,
Ott, hova rontás soha be se téved;

Tán ez a vágy, mely mindig tenni késztet,
Mely soha nem csitul, csak: nől a láza,
Akár a szerelmesek lángolása,
Járrult hozzá, hogy megfessék e képet.

Ezt gondolván, Uram, itt küldöm, íme,
Anyád, szelíd szolgálód új alakban,
A legnagyszerűbb szobrász alkotását;

Könyörgünk hát, ne lelj hibára abban,
Mi igyekezett, hogy megközelítse
Ihleted kis részét, csekélyke mását.”