Idézetek por-ről

„És száll az idő, és száll az idő, és szállnak az évek, száz év, kétezer év, és zúgnak a távoli partok, zúgnak a kis meg a nagy kikötők, mert nagy a hír, ami hírlik: nincs Ilion csupakő peremén csak szürke ebeknek sokasága és senki kívülük. Járnak a szürke kutyák, hegyes orruk zöld holdra meresztik, hosszú sírással sírnak, mert senki a parton nincs kívülük, csak a csend meg a kő meg a por a magánnyal. És aki arra halad, hogy tudná, mit takar itt el, mit fed a por, miféle nyomot, két talp puha rajzát.”

„A felebaráti szeretet parancsának nyílt vállalása és érvényesítése ma inkább kötelességünk, mint nyugalmas időkben. Az ádáz ellenségeskedés szívet tépő zűrzavarában, mikor a halálgépek félelmetes motollái nemzedékeket tépnek ki az emberiség testéből és sodornak bele az immár ötödik éve sötéten hömpölygő roppant halálfolyamba, amikor az emberiség örök értékei, az emberi szellem nagy lángolásainak, erőfeszítéseinek, hősi és szent fölszabadulásainak emlékei égnek hamuvá és omlanak porba egyik napról a másikra, amikor a vihar ítéletes zúgásában népek reszketnek jövő sorsuk miatt, akkor Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze.”

„A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.”

„Változik a világról való ismeretünk szerkezete és változik a kultúra szerkezete. Ennek egyik jele – látjuk, érezzük, tapasztaljuk –, ahogy változik a szó és a kép viszonya. Az előző évezred a könyv évezrede volt. Létünk talán legfontosabb dokumentumát, a Bibliát ezért is nevezzük a könyvek könyvének. – Egyébként a könyvek könyve is könyv, így helye a könyvespolcon van. Ott gyorsabban is rátalál az ember, mintha külön díszasztalkán volna. A díszasztalkákat belepi a por.”

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.”

„Állok viharzó part előtt,
A tenger lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. -
Nézem, hogy hullanak ezek
A könnyű, semmi porszemek
És könnyezek - és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?”

„Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag. Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben... aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között... és ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.”

„Egy marék porban megmutatom neked a félelmet.”

„Ha legjobb szándékod ellenére hibázol, jusson eszedbe e mantra: "A múlt por."”

„Por és árny vagyunk.”

„Bánk-bán, Nagy Úr, a porba hulltam.”

„(…) ha elérkezik majd az idő, mikor az élet útjaitól megfáradt lábaim megállnak végleg, és porba hullik minden, ami én magam voltam, a Dunántúl ezerarcú, szivárványos, kakukkszavas hazájának emlékektől zsongó rétje fogad magába. Ott leborulok majd a kedves földre, beléhullok örök időkre, s a csend engem is elnyel, elringat, s tollam letehetem, fejem lehajthatom végül Szőlőhegy kedves, szép szívére…”

„Szemben Babits „Ádáz” nevű kutyájával, velőscsontokban kiporciózott bizonyossággal sem büszkélkedhetünk, és meg kell elégednünk az Intuíció „pille-porával.””

„Ha az elmúlt száz évben kiosztanánk az aranyat, az ezüst- és a bronzérmet azoknak akik a legtöbbet ártottak a magyar nemzetnek, akkor az aranyérmet Trianonnak, Trianon kiagyalóinak és végrehajtóinak kellene adnunk, ez azt hiszem nyilvánvaló. Az ezüstérmet vigyék a kommunisták. Én a bronzérmet odaadnám a TV2 és az RTL-Klub működtetőinek, ugyanis amit 1997 óta ebben az országban a mi pénzünkből művelnek, az felháborító, vérlázító, gyalázatos, hogy folyamatosan napról napra a képünkbe röhögnek, sztárnak nevezik magukat és a számunkra szent dolgokba törlik a lábukat. Úgyhogy ha csak egyetlen egyszer lesz a Jobbiknak – és biztos vagyok hogy lesz, adja az Isten, hogy legyen – lehetősége, hogy az úgynevezett koncessziós jogukról döntsön, hát akkor a következőt fogom javasolni remélem a Parlamentben: a TV2 és az RTL-Klub szűnjön meg, a székházaikat romboljuk porig, hintsük be sóval és alakítsunk ki romokból egy mementót azzal a felirattal, hogy így jár mindenki, aki Magyarországon a magyart gyalázza.”

„A' Játék Szin hatalma előtt a' vétek még a' Sirba sem rejtezhetik el. Azokat a Gonosztévőket is, kiknek tsontyai régen elsorvadtanak, 's porok semmivé lett, kik századjaiknak ostorai 's átkai valának, elé varásolja ez, kénszeriti őket, hogy hagyják el penészes lakó helyeiket, fel állitya őket a' szinre, hogy gyalázatos életjeiket, a' Nézők szemeik előtt még egyszer 's még tizszer is el fojtassák, a' vétektől rettentsenek és igy a késő kornak annyi sok századok után is tanuságul szolgáljanak.”

„Nincs semmim, amit felhalmoztam volna. Ezek csak holmik. Hajlamos vagyok megvenni egy csomó szörnyű dolgot, mint a ruhák, vagy más holmik. De nem zavarna, ha holnap porig leégne a házam.”

„Maga nem tudja, hogy én növényevő vagyok? […]Tudja, milyen jól jött az nekem Mauthausenben? El sem tudja képzelni. Nagy, erős emberek, atléták, birkózók lefogytak a súlyuk felére, nekem pedig a világon semmi bajom nem volt, pedig tudja, mi volt Mauthausenben? Por, piszok, közönséges beszédek.”

„Ki és mi vagyok én? Mi végre vagyok én itt? Ki lesz belőlem halálom után? […] Vagyok én ember, azaz okos lélekből és érzékeny testből egybealkotott valóság, oly nemes valóság, hogy mentől többet vizsgálom magamot, annál nagyobb csudálkozásra ítélem életemet.
Én az én gondolatommal egy szempillantásba feljebb hágok, mint egy ágyúgolyóbis a világ teremtésétől megindulván, és e mái napig szüntelen repültre ment volna. Mert elmégyek az örökkévalónak trónusához, és ővéle beszélek, emlékezetemmel az ezelőtt ezer esztendőkkel történt dolgokat jelenvalókká tészem. […] én ember vagyok, e többet tészen, mintha azt mondanám: én király vagyok. Mert a korona és a királyi pálca porrá lesznek, de én örökké élek. […] De valjon mi lesz belőlem halálom után? Valjon nem halnak meg az én gondolatim és belső érzékenységeim a testnek halálával együtt?”

„A dolgok tényleg megváltoztak itt, Hollywoodban. Az emberek már nem rajonganak annyira a fehér porral telt borítékokért.”

„…Nagy szárazság tarta abban az hónapban. Nappal három órakor nagy setét kezde lenni, tarta mind napestig, azután erős dörgés, csattogás, villámlás. Vala egy torony az várban Sigmond palotája mellett, kinek czímertorony volt neve. Számtalan sok porral volt rakva. Ez tornyot éjfélkor megütötte az menykű… ez tornyot és az mellette való palotákat mind elhánta vala… Temérdek sok hadi szerszámok vesztenek, némeleket az Dunába hánt, némeleket széllel döntött. Az vízvár is törökkel, marhákkal teljes volt, azokat is mind elhánta, vesztette… Az Dunán való hídat is nagy helyen általszakasztotta volt. királyok rejtekháza föld alatt vala, ott az császár kincsét tartották, mind oda veszett az is. Az város kapui mindenütt megnyílt volt, házaknak ajtajai azonképpen, lakatok, zárak megnyíltanak. Az Rákosnak egy mélföld az messze, fél mélyföldig az török szerszámait, és egyéb afféle marhákot elhánt az por Rákosra… Reggel, az nap hogy feltámadt volna, szerin-szerte széllel az hegyen az nagy füst vala. Az törökök széllel futottak, ki anyját, ki fiát, ki atyját kereste; az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkét száz veszett akkor.”

„Clov: Szeretem a rendet. Ez az álmom. Egy olyan világ, melyben minden csendes és mozdulatlan, minden tárgy a végleges helyén van, rajta a végleges por.”

„Keserű fuvolám
kiesik a számból…
elmegyek meghalni
ebből az országból.

Szomorú személyem
elszállítják innen.
Szivem adósságát
fizesse az isten.

Fiatal kincseim
már úgyis elszórtam,
halovány gyöngyeim
villognak a porban.”

„Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.”

„A háborús évek tapasztalataiból megtanultam valamit: nem szabad csak azért tollat venni a kezünkbe, hogy közöljük másokkal a keserveinket és belső ziláltságunkat, mert ez olyan silány áru, amelynek előállításához nincs szükség különösebb erőfeszítésre, következésképp nem is tisztelhetjük magunkat érte; aki látott már porba döntött milliós várost, több kilométernyi utcát, amelyen nemhogy ember, de még egy macska, még egy kóbor kutya sem található – az gúnyos mosollyal gondol a kortárs költőknek a nagyváros – de valójában saját lelkük – pokláról írt verseire. Az igazi „kietlen föld” sokkalta iszonyatosabb az elképzeltnél.”

„A háborús évek tapasztalataiból megtanultam valamit: nem szabad csak azért tollat venni a kezünkbe, hogy közöljük másokkal a keserveinket és belső ziláltságunkat, mert ez olyan silány áru, amelynek előállításához nincs szükség különösebb erőfeszítésre, következésképp nem is tisztelhetjük magunkat érte; aki látott már porba döntött milliós várost, több kilométernyi utcát, amelyen nemhogy ember, de még egy macska, még egy kóbor kutya sem található – az gúnyos mosollyal gondol a kortárs költőknek a nagyváros – de valójában saját lelkük – pokláról írt verseire. Az igazi „kietlen föld” sokkalta iszonyatosabb az elképzeltnél.”

„Ember vagy; majd por lészesz; valahány napot éltél,
Annyival indultál a temetődre közelb.”