Charles Baudelaire idézet

„Mindig részegnek kell lenni. Csak ez számít ... De mitől? Bortól, versektől, erénytől, amitől csak akarsz. De légy részeg.”

„A zsenialitás nem több és nem kevesebb, mint a gyermekkor visszaszerzése.”

„Ne keresd többé a szívemet; a vadállatok megették.”

„Az ismeretlenen keresztül megtaláljuk az újat.”

„A könyv egy kert, egy gyümölcsös, egy raktár, egy párt, egy társaság, egy tanácsadó, tanácsadók sokasága.”

„Ha valamely embernek érdemei vannak, mire való az, hogy kitüntessék? De ha nincsenek, akkor kitüntethetik, mert az tekintélyt ad neki.”

„Vannak nők, akik olyanok, mint a Becsületrend szalagja. Nem kérünk többé belőlük, mert egynémely embertől bemocskolódtak. Ugyanannál az oknál fogva nem, amely miatt rühes ember nadrágját sem ölteném fel.”

„A szerelem olyan bűn, amit bűntárs nélkül lehetetlen elkövetni.”

„A nagy művész rajzának össze kell foglalnia az eszményt és a modellt.”

„…mindegy: Pokolba, Égbe. csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„…sose érem el az Istent, egyre hátrál…”

„Annál jobban szeretjük a nőket, minél idegenebbek tőlünk.”

„Óh nyüzsgő város, óh álmokkal teli város! … te óriás vadon!”

„Okosságoddal mit csináljak? Légy szép! És légy bús! A sirás”

„Egy öncsalás révén hadd részegüljek!”

„Lehet dicső birodalmakat bűnre és nemes vallásokat csalásra alapozni.”

„Menni, maradni jobb? Maradj, ha tudsz te tűrni, menj, ha kell.”

„A megvetés jól megfér a szerelemmel.”

„… egyetlen vigasz és dicsőség: - a Kárhozottság tudata!”

„Légy mindig költő, még prózában is.”

„Megértem. ha valaki elpártol egy ügytől, hogy megtudja, mit érez majd egy másik szolgálatában.”

„Óh Szépség! únt szivem örök oltára vagy!”

„… a bennetek lévő végtelentől kisérve, ó szent Rendetlenek! … üldözve fussatok!”

„Kik a kecs voltatok s voltatok a dicsőség, Ki tud ma rólatok?!… félénk árny-asszonyok…”

„Ki árnyak után kész szaladni, mindig rosszul jár, amiért nem tudott a helyén maradni.”

„… viharban frissül a virág.”

„Ne hagyd az álmok jussát, szebbeket álmodik a bölcsnél a bolond!”

„A szép mindig bizarr.”

„A lángész mindent szentesít.”

„Emlékezz! a mohó Idő megnyeri sorra a játszmát, nincs csalás, csak veszthetsz!”

„Az az igazi szent, aki ostorozza és öli a népet a nép javáért.”

„Sok tengerész gyakran, unalmát hogy űzze,
Albatroszt fog, midőn lassúdan kerengve,
Közönyös utasként a hajóra ül le,
Amely fanyar vizek hátán siklik egyre.

Ám mihelyst a hajó pallóira rebben,
A tág Azúr ura már bénult-tétova,
Hófehér szárnyait széttárja esetlen,
S lomha evezőkként vonszolja csak tova.

E szárnyas utitárs mily’ nyomorult s gyenge!
Itt mily’ rút s komikus az éteri szépség!
Valaki pipát dug csőrébe, s nevetve
Mímeli egy másik groteszk bicegését.

Mint ez égi herceg, olyan a Poéta,
Röpte biztos, és a vad vihart is állja,
De lenn sebzi a gúny, az otromba tréfa,
S nem engedi járni két hatalmas szárnya.”

„Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Utra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!

Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba. Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,
nehéz brokáttal átszövött
lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,
és kéjes bútorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,
veszélyes tikkadásba zár,
s hol csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,
a végső sóhajpára száll,

egy fejetlen tetem önti vére folyóját,
élénk piros, csörgedező
vérét a vánkoson s a szomjas takarón át,
mely issza, mint aszú mező.”

„Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
s üvegje szélbe sír s csapkodva leng a lángja,
vén külváros szivén, hol utvesztő a sár,
s a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
a rendőrökre most - szolgák! - ügyet se vet,
szive áradva ont tündöklő terveket.
(Tóth Árpád)

Gyakorta, hol vörhenyszin fényt sző az utcalámpa,
és tört üvegje csörren, s lángját a szél cibálja,
nyomortanyák és palánkok mögött, amerre sáros
útvesztők közt rohasztó mocsárba vész a város:

agg rongyszedő botorkál feléd magános séta
útján, fejét a falhoz koccintva, mint poéta,
s a rendőrökre - piszkok!”

„Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,
de homályon át szemem szemedre lelt még,
ittam lehelleted, - óh, drága mérgű kéj! -
s fivéri kezem alvó lábad ölelték.
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.”

„Jöjj szerelmes szivemre, szép cicám,
de húzd be karmod büszke tűit;
hadd nézzem szemed, melynek parazsán
fém és agát elegye izzik.”

„Midőn, felsőbb Erők titkos parancsa folytán,
a költő idejött az únott föld fölé,
rémülten anyja, és vad átkokat sikoltván
emelte ökleit a szánó Ég felé:”

„Be jó is látnom, drága lomhám,
ha halkszinü fényt
szép tested tiszta bőre ont rám,
ég csillagaként!

Míg mély hajad zuhongva reng el
s szaga csupa bú,
és árad, mint nagy, kósza tenger,
kék s barna habú,

lelkem mint sajka, hogyha hajtja
friss hajnali szél,
kalandos kedvvel lengni rajta
csodatájra kél.”

„A tetem lüktetett, mint valami hullám,
És olykor sziporkát vetett,
Mert beszívni vágyta immár a torz hullán
Sokszorozódó életet.

S megzendült a világ: lágy, zizegő hangja
Neszező szél volt, s muzsikált,
Mint pörgő búzaszem, amint a jó gazda
Ütemre rázza a szitát.

A test konturtalan álomkép volt szinte,
Kuszált, valótlan köd-lidérc,
Ismeretlen művész félredobott skicce,
Melyet néhanap felidéz.”

„Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek
oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit;
s mint koldús éteti öntestén férgeit,
mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek.

És bűnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva;
ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár,
aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár,
s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.”

„Óvakodjunk a köznép, a józan ész, az érzelmek, az ihlet és a nyilvánvaló dolgoktól.”

„Kisgyermekként két ellentétes érzést éreztem a szívemben, az élet borzalmát és az élet extázisát.”

„Az életnek egyetlen igazi varázsa van: a játék varázsa. De mi van akkor, ha mindegy, hogy nyerünk vagy veszítünk?”

„Még sétálás közben is azt hihetnénk, hogy táncol.”

“Do not look for my heart any more; the beasts have eaten it.”

“Always be a poet, even in prose.”

“I can barely conceive of a type of beauty in which there is no Melancholy.”

“One should always be drunk. That's all that matters… But with what? With wine, with poetry, or with virtue, as you chose. But get drunk.”

“I have cultivated my hysteria with pleasure and terror.”

“Life has but one true charm: the charm of the game. But what if we’re indifferent to whether we win or lose?”

“The Devil pulls the strings which make us dance;
We find delight in the most loathsome things;
Some furtherance of Hell each new day brings,
And yet we feel no horror in that rank advance.”

“Through the unknown, we'll find the new.”

“It is necessary to work, if not from inclination, at least from despair. As it turns out, work is less boring than amusing oneself.”

“Ant-swarming city, city abounding in dreams,
Where ghosts in broad daylight accost the passerby!”

“There is in the word, in the logos, something sacred which forbids us to gamble with it. To handle a language skilfuly is to practice a kind of evocative sorcery.”

“Genius is nothing more nor less than childhood recaptured at will.”

“A book is a garden, an orchard, a storehouse, a party, a company by the way, a counselor, a multitude of counselors.”

“The beautiful is always bizarre.”

“Remembering is only a new form of suffering.”

“If the word doesn't exist, invent it; but first be sure it doesn't exist.”

“What strange phenomena we find in a great city, all we need do is stroll about with our eyes open. Life swarms with innocent monsters.”

“There are women who inspire you with the desire to conquer them and to take your pleasure of them; but this one fills you only with the desire to die slowly beneath her gaze.”

“Extract the eternal from the ephemeral.”

“I am a cemetery loathed by the moon.”

“What can an eternity of damnation matter to someone who has felt, if only for a second, the infinity of delight?”

“I am unable to understand how a man of honor could take a newspaper in his hands without a shudder of disgust.”

“A multitude of small delights constitute happiness”

“You walk on corpses, beauty, undismayed.”

“Even when she walks one would believe that she dances.”

“Evil happens without effort, naturally, inevitably; good is always the product of skill.”

“The Poet is a kinsman in the clouds
Who scoffs at archers, loves a stormy day;
But on the ground, among the hooting crowds,
He cannot walk, his wings are in the way.”

“I have felt the wind on the wing of madness.”

“He who looks through an open window sees fewer things than he who looks through a closed window.”