„Sok tengerész gyakran, unalmát hogy űzze,Albatroszt fog, midőn lassúdan kerengve,Közönyös utasként a hajóra ül le,Amely fanyar vizek hátán siklik egyre.Ám mihelyst a hajó pallóira rebben,A tág Azúr ura már bénult-tétova,Hófehér szárnyait széttárja esetlen,S lomha evezőkként vonszolja csak tova.E szárnyas utitárs mily’ nyomorult s gyenge!Itt mily’ rút s komikus az éteri szépség!Valaki pipát dug csőrébe, s nevetveMímeli egy másik groteszk bicegését.Mint ez égi herceg, olyan a Poéta,Röpte biztos, és a vad vihart is állja,De lenn sebzi a gúny, az otromba tréfa,S nem engedi járni két hatalmas szárnya.”Charles Baudelaire Idézetek verseiből, Albatrosz