Charles Baudelaire idézet

oldal 2

„Mindig részegnek kell lenni. Csak ez számít ... De mitől? Bortól, versektől, erénytől, amitől csak akarsz. De légy részeg.”

„A zsenialitás nem több és nem kevesebb, mint a gyermekkor visszaszerzése.”

„Ne keresd többé a szívemet; a vadállatok megették.”

„Az ismeretlenen keresztül megtaláljuk az újat.”

„A könyv egy kert, egy gyümölcsös, egy raktár, egy párt, egy társaság, egy tanácsadó, tanácsadók sokasága.”

„Ha valamely embernek érdemei vannak, mire való az, hogy kitüntessék? De ha nincsenek, akkor kitüntethetik, mert az tekintélyt ad neki.”

„Vannak nők, akik olyanok, mint a Becsületrend szalagja. Nem kérünk többé belőlük, mert egynémely embertől bemocskolódtak. Ugyanannál az oknál fogva nem, amely miatt rühes ember nadrágját sem ölteném fel.”

„A szerelem olyan bűn, amit bűntárs nélkül lehetetlen elkövetni.”

„A nagy művész rajzának össze kell foglalnia az eszményt és a modellt.”

„…mindegy: Pokolba, Égbe. csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„…sose érem el az Istent, egyre hátrál…”

„Annál jobban szeretjük a nőket, minél idegenebbek tőlünk.”

„Óh nyüzsgő város, óh álmokkal teli város! … te óriás vadon!”

„Okosságoddal mit csináljak? Légy szép! És légy bús! A sirás”

„Egy öncsalás révén hadd részegüljek!”

„Lehet dicső birodalmakat bűnre és nemes vallásokat csalásra alapozni.”

„Menni, maradni jobb? Maradj, ha tudsz te tűrni, menj, ha kell.”

„A megvetés jól megfér a szerelemmel.”

„… egyetlen vigasz és dicsőség: - a Kárhozottság tudata!”

„Légy mindig költő, még prózában is.”

„Megértem. ha valaki elpártol egy ügytől, hogy megtudja, mit érez majd egy másik szolgálatában.”

„Óh Szépség! únt szivem örök oltára vagy!”

„… a bennetek lévő végtelentől kisérve, ó szent Rendetlenek! … üldözve fussatok!”

„Kik a kecs voltatok s voltatok a dicsőség, Ki tud ma rólatok?!… félénk árny-asszonyok…”

„Ki árnyak után kész szaladni, mindig rosszul jár, amiért nem tudott a helyén maradni.”

„… viharban frissül a virág.”

„Ne hagyd az álmok jussát, szebbeket álmodik a bölcsnél a bolond!”

„A szép mindig bizarr.”

„A lángész mindent szentesít.”

„Emlékezz! a mohó Idő megnyeri sorra a játszmát, nincs csalás, csak veszthetsz!”

„Az az igazi szent, aki ostorozza és öli a népet a nép javáért.”

„Sok tengerész gyakran, unalmát hogy űzze,
Albatroszt fog, midőn lassúdan kerengve,
Közönyös utasként a hajóra ül le,
Amely fanyar vizek hátán siklik egyre.

Ám mihelyst a hajó pallóira rebben,
A tág Azúr ura már bénult-tétova,
Hófehér szárnyait széttárja esetlen,
S lomha evezőkként vonszolja csak tova.

E szárnyas utitárs mily’ nyomorult s gyenge!
Itt mily’ rút s komikus az éteri szépség!
Valaki pipát dug csőrébe, s nevetve
Mímeli egy másik groteszk bicegését.

Mint ez égi herceg, olyan a Poéta,
Röpte biztos, és a vad vihart is állja,
De lenn sebzi a gúny, az otromba tréfa,
S nem engedi járni két hatalmas szárnya.”

„Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Utra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!

Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba. Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,
nehéz brokáttal átszövött
lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,
és kéjes bútorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,
veszélyes tikkadásba zár,
s hol csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,
a végső sóhajpára száll,

egy fejetlen tetem önti vére folyóját,
élénk piros, csörgedező
vérét a vánkoson s a szomjas takarón át,
mely issza, mint aszú mező.”

„Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
s üvegje szélbe sír s csapkodva leng a lángja,
vén külváros szivén, hol utvesztő a sár,
s a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
a rendőrökre most - szolgák! - ügyet se vet,
szive áradva ont tündöklő terveket.
(Tóth Árpád)

Gyakorta, hol vörhenyszin fényt sző az utcalámpa,
és tört üvegje csörren, s lángját a szél cibálja,
nyomortanyák és palánkok mögött, amerre sáros
útvesztők közt rohasztó mocsárba vész a város:

agg rongyszedő botorkál feléd magános séta
útján, fejét a falhoz koccintva, mint poéta,
s a rendőrökre - piszkok!”

„Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,
de homályon át szemem szemedre lelt még,
ittam lehelleted, - óh, drága mérgű kéj! -
s fivéri kezem alvó lábad ölelték.
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.”

„Jöjj szerelmes szivemre, szép cicám,
de húzd be karmod büszke tűit;
hadd nézzem szemed, melynek parazsán
fém és agát elegye izzik.”

„Midőn, felsőbb Erők titkos parancsa folytán,
a költő idejött az únott föld fölé,
rémülten anyja, és vad átkokat sikoltván
emelte ökleit a szánó Ég felé:”

„Be jó is látnom, drága lomhám,
ha halkszinü fényt
szép tested tiszta bőre ont rám,
ég csillagaként!

Míg mély hajad zuhongva reng el
s szaga csupa bú,
és árad, mint nagy, kósza tenger,
kék s barna habú,

lelkem mint sajka, hogyha hajtja
friss hajnali szél,
kalandos kedvvel lengni rajta
csodatájra kél.”

„A tetem lüktetett, mint valami hullám,
És olykor sziporkát vetett,
Mert beszívni vágyta immár a torz hullán
Sokszorozódó életet.

S megzendült a világ: lágy, zizegő hangja
Neszező szél volt, s muzsikált,
Mint pörgő búzaszem, amint a jó gazda
Ütemre rázza a szitát.

A test konturtalan álomkép volt szinte,
Kuszált, valótlan köd-lidérc,
Ismeretlen művész félredobott skicce,
Melyet néhanap felidéz.”

„Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek
oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit;
s mint koldús éteti öntestén férgeit,
mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek.

És bűnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva;
ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár,
aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár,
s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.”

„Óvakodjunk a köznép, a józan ész, az érzelmek, az ihlet és a nyilvánvaló dolgoktól.”

„Kisgyermekként két ellentétes érzést éreztem a szívemben, az élet borzalmát és az élet extázisát.”

„Az életnek egyetlen igazi varázsa van: a játék varázsa. De mi van akkor, ha mindegy, hogy nyerünk vagy veszítünk?”

„Még sétálás közben is azt hihetnénk, hogy táncol.”

“I set out to discover the why of it, and to transform my pleasure into knowledge.”

“Genius is no more than childhood recaptured at will, childhood equipped now with man's physical means to express itself, and with the analytical mind that enables it to bring order into the sum of experience, involuntarily amassed.”

“We are weighed down, every moment, by the conception and the sensation of Time. And there are but two means of escaping and forgetting this nightmare: pleasure and work. Pleasure consumes us. Work strengthens us. Let us choose.”

“I should like the fields tinged with red, the rivers yellow and the trees painted blue. Nature has no imagination.”

“Let us beware of common folk, common sense, sentiment, inspiration, and the obvious.”

“But the true voyagers are only those who leave
Just to be leaving; hearts light, like balloons,
They never turn aside from their fatality
And without knowing why they always say: "Let's go!”

“The insatiable thirst for everything which lies beyond, & which life reveals is the most living proof of our immortality.”

“To handle a language skillfully is to practice a kind of evocative sorcery.”

“An oasis of horror in a desert of boredom.”

“It always seems to me that I should feel well in the place where I am not.”

“Inspiration comes of working every day.”

“It is the hour to be drunken! To escape being the martyred slaves of time, be ceaselessly drunk. On wine, on poetry, or on virtue, as you wish.”

“Forest, I fear you! In my ruined heart your roaring wakens the same agony as in cathedrals when the organ moans and from the depths I hear that I am damned.”

“Unable to do away with love, the Church found a way to decontaminate it by creating marriage.”

“All which is beautiful and noble is the result of reason and calculation.”

“Passion I hate, and spirit does me wrong. Let us love gently.”

“Nothing is as tedious as the limping days,
When snowdrifts yearly cover all the ways,
And ennui, sour fruit of incurious gloom,
Assumes control of fate’s immortal loom”

“the Devil's hand directs our every move - / the things we loathed become the things we love”

“So as not to feel the horrible burden of time that breaks your back and bends you to the earth, be endlessly drunk.”

“And, drunk with my own madness, I shouted at him furiously, "Make life beautiful! Make life beautiful!”

“And yet
to wine, to opium even, I prefer
the elixir of your lips on which love flaunts itself;
and in the wasteland of desire
your eyes afford the wells to slake my thirst.”

“It is at despair at not being able to be noble and beautiful by natural means that we have made up our faces so strangely.”

“He possessed the logic of all good intentions and a knowledge of all the tricks of his trade, and yet he never succeeded at anything, because he believed too much in the impossible. Surprising? Why so? He was forever in the act of conceiving it!”

“Any healthy man can go without food for two days--but not without poetry.”

“That which is not slightly distorted lacks sensible appeal; from which it follows that irregularity—that is to say, the unexpected, surprise and astonishment, are an essential part and characteristic of beauty.”

“Hypocrite reader — my likeness — my brother!”

“This life is a hospital where each patient is possessed by the desire to change his bed.”

“Music fathoms the sky.”

“We revel in the laxness of the path we take.”