Idézetek ének-ről

„Egyedül vagyok, egyéni vagyok, csak én vagyok, és éppen az egyes ének, az egyének és az egyedek azok, ami nem számít a természetben, amivel nem törődik sem a történelem, sem a csillagok járása, sem az évszakok, sem a mítoszok istenei – az egyén semmi, nulla, névtelen sejtszilánk, jön-megy, anyja buta hús-koporsójából ki, vacak puhafa koporsókba be, mint aki csak bujkál és szégyenkezik, és öt percig sem bírja a világosságot: ez vagyok én, a megtestesült elhanyagolandó, nem szorzó és nem osztó – pedig! pedig! ugyanakkor az egyén egyéni világa az egyetlen valóság, az első és az utolsó pozitívum, az, amit én láttam, az az istenség, az a természet, az a szerelem, az a történelem – anyám méhe előtt a dolgok mind legfeljebb jámbor vagy bárgyú hipotézisek számomra, és ami sírom lakatjának csattanása után következik, bolond fikció, hisztérikák tolonc-kórházbeli látomása. Az egyéniségemet érzem csak valóságnak, s a természet, ha valamivel egész bizonyosan nem törődik, akkor az egyéniségem az!”

„Minden ítéletünk előbb puszta észrevevési ítélet; csak előttünk, azaz énünk előtt érvényes…”

„A külvilág csaknem teljesen elmaradt, és ha ez történik, az ember kezdi tisztábban hallani magát. Ha pedig az énjeink - a felszín és a mély - jobban megértik egymást, ez kiiktatja az önmagunkban való kétkedést, és felszámolja a zűrzavart.”

„Az elkeseredett önzés hiú betetőzése, ha úgy akarjuk megsemmisíteni a világot, hogy saját énünket semmisítjük meg.”

„Hogy kívánod, hogy nász-éneket írjak neked…. amikor e hosszúhajúak serege vesz körül, s nyelvük rekedt szava süketít.. A részeg burgund énekét hallom, s költõi vénám befagy. Múzsám nem tud többé hatlábú verset készíteni, mióta e hétlábú patrónusokat hallja. Boldog vagy, hogy nem érzed tízszer minden reggel sörszagukat. Mert napfelkeltétõl jönnek s üdvözölnek bennünket ezek az órjások, mintha mi lennénk a nagyapjuk.”

„Megélhetési szempontból a felkínált állás akkori helyzetemben mentőöv volt. Fiatal koromból adódóan akkortájt még sem világnézeti, sem politikai kérdésekben nem voltam érett. Ma már mosolyogva, és némi nosztalgiával tekintek vissza akkori énemre. Teljesen kielégített az, hogy boldog házasságban élek, van két gyönyörű gyerekem, van mit ennünk és hol laknunk, és csodálatos nyarakat élünk át a Mátrában. Közéleti szempontból úgyszólván közömbös voltam, de ez bizonyára így volt elrendelve.”

„Nincs semmi nemes abban, hogy a társad fölé emelkedsz; az igazán nemes tett az, ha saját korábbi éned fölé emelkedsz.”

„Sok könyv olyan, mint egy kulcs az ismeretlen kamrákhoz a saját énem kastélyában.”

„Van végtelenség. Ott van. Ha nem volnék a végtelenség része, akkor a határa volnék; már nem volna végtelenség; más szóval, nem volna. De van. Tehát benne van az énem. A végtelenségnek ez az énje, az az Isten.”

„Az igaz barát olyan, mintha második énünk volna.”

„Aki megtapasztalja az élet egységét, az minden lényben meglátja saját Énjét, és minden lényt a saját Énjében, és mindent elfogulatlan szemmel szemlél.”

„Ez az a kockázat, amit vállalsz, ha változtatsz: hogy azok, akikkel eddig kapcsolatban voltál, nem fogják szeretni az új énedet. De jönnek majd más emberek, akiknek az tetszeni fog.”

„Arcomról a mosoly ledermed.
Ajkam a téli szélbe mártom.
Ma egy reménnyel kevesebb lett,
s eggyel több ének a világon.”

„Néha az önmagadhoz való hűség azt jelenti, hogy meg kell változtatnod a véleményedet. Az éned változik, és te követed.”

„Félig ocsúdok a mély
álom alélt zavarából -
elborított, behatárolt
körben a végtelen éj!

Alkonyi fény csak a lét,
béna az érzet, az eszme!
Énem a semmibe veszve,
árnyként foszlana szét!

(...)

Talpra taszít az iszony,
élni, felizzani vágyom,
Isten hív, a világ von,
őket, e fényt akarom!

Így volt, s élek; a lét
máskor alig csepeg, álmos
csermely az árama, ám most
hirtelen árja elért.

Meglepsz néha, halál,
hogyha elomlok az éjben,
de téged idézve, a lényem
újra magára talál.”

„A lelki társ olyan valaki, akinek a zárjai illeszkednek a mi kulcsainkhoz, és a kulcsai a mi zárjainkhoz. Amikor elég biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy kinyissuk a zárakat, a legigazibb énünk lép ki, és teljesen és őszintén azok lehetünk, akik vagyunk; azért szerethetnek minket, akik vagyunk, és nem azért, akiknek tettetjük magunkat. Mindkettő a másik legjobb részét tárja fel. Nem számít, mi minden más romlik el körülöttünk, azzal az egy emberrel biztonságban vagyunk a saját paradicsomunkban. A lelki társunk az, aki osztozik legmélyebb vágyainkban, irányérzékünkben. Ha két léggömb vagyunk, és együtt az irányunk felfelé mutat, jó eséllyel megtaláltuk a megfelelő embert. A lelki társunk az, aki életre kelti az életet.”