Victor Hugo: Aktuális idézetek (oldal 2)

„A félszemű sokkal tökéletlenebb a vaknál, mert tudja, hogy mije hiányzik.”

„Szeress! Szolgálj! Segíts! Küzdj! Szenvedj! - int a lélek…”

„Ki bátor és ki nem, föl mind, bástyára, őrszem!”

„Fénye felé ki-ki egymaga megy az éjben.”

„Okosnak és bölcsnek lenni két különböző dolog.”

„Iker a nyomor s gyűlölet, az elnyomott egyszer még elnyomó lehet.”

„Ó, te, Világ köztársasága, ma még csak fény az éjszakába holnapra te leszel a nap.”

„A gondolatot szent jogként adja az élet.”

„Semmi sem olyan kedves látvány, mint a felszálló füst, és semmi sem olyan ijesztő. Vannak békés füstök, és vannak bűnös füstök. A füst mennyisége és a füst szine… Ez az egész különbség a béke és a háború között, a tesvériesség és a gyülölködés között, a vendégszerető ház és a sírverem között, az élet és a halál között.”

„A szerelem fejlődése: A lelket vesszük el előbb, csak utána a testet. Majd a testre van szükségünk előbb, s utána a lélekre. Végül a lélekre már nincs is szükség.”

„… követeltem a nő s a gyermek jogait; úgy véltem: jobb az agy, ha melegebb a szív …”

„Az arany csillagok át-áttűznek a fákon.
Szétoldják selymüket a sápadt óceánon
az olajos habok.
A felhő mint madárraj suhan odafent el,
s szaggatott szavakat ejt a szél, mint az ember
ha álmában dadog.
…
Ki sejti, avilág titkai mire érnek?
Nádszálak, csillogó nyálú kis földi férgek:
magunkról sincs elég
bizonyosságunk; s vajon hogyan tudnánk mi itt lenn:
nem dísziti-e még új tiarával Isten
az éjszaka fejét?
…
Az ember tanu csak, s szívében döbbenet nő.
Mint az állatokat, az eget is teremtő
életnedv járja át.
Sarjad, alakul és gyarapszik a csodás fa,
és mint egy óriás kévét, az égbe tárja
sötét lombozatát.
…
Talán e percben is, vak éjből kicsapva
homály-hullámait s fény-habjait dagasztja
a titkos tengerár,
a néma Végtelen, hogy egünket elöntse
világot görgető sodrában hömpölyögve
egy új csillag.-dagály!”

„Szeretem a csalánt, a pókot én, mert
sorsuk: gyűlölet,
s megbümtetik mogorva, meg nem értett
esengésüket.

Mert csimpaszkodó, korcs fekete lények,
átkos fajzatok,
mert tulajdon kelepcéjükben élnek,
nyomorult rabok.”

„A tartományokon a kardnak fekszik árnya.
Az oltár hazudik. Ki császár vagy király ma,
esküszik aljasul, szemét se sütve le,
gaz esküvel, mitől a lélek visszaretten,
oly rettentő, galád, ésszel felérhetetlen.
Az ég, a szunnyadó is megdördül bele.

…

Mártír Poerio, Petőfi és Batthány,
népért, jogért ki fog helettetek kiállni?
Baudin rongyá szakadt szalagján cenk tiport.
Erdők, zokogjatok, gyászoljatok, ti halmok!
Hol éden volt a föld, börtönt épít a zsarnok,
Velence gálya lett, és Nápoly síri bolt.

Arad terén bitó! Palermóban bitófa!
Rajtuk megannyi hős, ki vitte szenytül óva
a büszke lobogót, hogy a trón reszketett!
Míg Schinderhannesen császárok koronája,
a vértanúk szemét hollók vad csőre vájja,
és zápor verdesi a drága testeket!”

„Borong a
nagy éj…
Nesz hangja,
ha kél,
oly gyenge,
hogy lengve
a csendbe
alél.”

„Mi a szerelem? Találkoztam az utcán egy nagyon szegény fiatalemberrel, aki szerelmes volt. Kalapja ócska volt, ruhája ütött-kopott, könyökén lyukas, cipőjébe befolyt a víz, lelkébe beszűrődött a csillagok ragyogása.”

„Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.”

„Legyen bátorságod az elét nagy bánataihoz és türelmed a kicsikhez; és amikor fáradságosan teljesítetted mindennapi feladatodat, nyugodtan menj aludni. Isten ébren van.”

„A nevetés olyan mint a napsütés, elüldözi az emberi arcról a telet.”