Idézetek a segítségről és a támogatásról

„A reményeid, álmaid és törekvéseid jogosak. Megpróbálnak felemelni, a felhők fölé, a viharok fölé, csak hagynod kell.”

„Csak a félig jóllakott ember lehet ínyenc. Az éhezőnek hiába adod a legfinomabb cukorsüteményt, mert mindegy neki, hogy azt falja-e, vagy a kölest. S alighanem ugyanez érvényes az érzékiségéhségre vonatkozóan is.”

„Igen, ez így van: az emberek többsége kettős téves hiedeIemmel csapja be magát: hisz (az emberek, dolgok, tettek, nemzetek) örökkévalóságában és (a tettek, tévedések, hibák, sérelmek) jóvátehetőségében. Mindkét hiedelem hamis. A valóságban éppen fordítva van: minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. A jóvátétel (bosszú és megbocsátás) szerepét a feledés veszi át.”

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.”

„Elhagyni egy nőt, akit még és még és még szeretünk és kívánunk! Elhagyni kielégítetlenül, mikor tudjuk, hogy hűtlen és rögtön másnak adja magát, mihelyt nem tudjuk tovább megfizetni! Elhagyni egy gyönyörű lakosztályt, egy kis panziót vagy ötödik emeleti padlásszobát, amelynek ablakaiból az öröm, vigasz és feledés vidékeire láttunk ki, s ahonnan csak a féltékeny vágyat visszük magunkkal, az újra-birtokbavevés reménye nélkül! Olyasmi az ilyen búcsú, mint egy kisebbfajta halál, de százszoros erővel él tovább benne az érzéki kívánság. Mint tetszhalottak vágyunk föl és vissza az elhagyottba.”

„Hiába jött létre a többpártrendszer, az alkotmánybíráskodás és vált reálissá az állampolgárok millióinak választójoga az álamhatalom meghatározására, ha véleményformálásuk alapjait a fővárosi tömegmédiumok köré sereglő néhány száz főszerkesztő, szerkesztő, riporter, újságíró, és politikailag elkötelezett értelmiségi meg tudja határozni.”

„A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyűlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínű világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerű megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.”

„Szeretem, ha valaki hisz magában, hite van abban, amit csinál. Hogy végül mi lesz az efféle a dolgokból, az legtöbbször szerencse kérdése. De hitünk erősödik, pallérozódik minden egyes történésen, minden mozzanaton, amit a magunkba vetett hittel teszünk.”

„A szerelmesek egykor lángoló szerelme idővel megtisztul. A szerelem egymás tökéletes megértésévé válik. Az ész és szív évről évre haladó tisztulása: ez az igazi házasság.”

„Minden siker belépő egy még nehezebb problémához.”

„Hejh, fiúk, hálát adhattok az Istennek, ha olyan barátitok lesznek, amilyen pajtástok vagyok én.”

„Van egy álmom a mai napon! Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hegy és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember. Ez a mi reménységünk. Ezzel a hittel térek vissza Délre.”

„Az ateisták, az Egyházra nézve, nem félelmetes ellenségek. Nem ellenfelei. Nem állíthatnak fel más egyházat ellene, s nem is gondolnak ilyesmire. Még az egyházfők és egyházfejedelmek között is mindenkor akadtak ateisták, s többen közülük nagy szolgálatokat tettek a pápaságnak. Ellenben az, aki nem veti alá magát szigorúan az egyházi fegyelemnek, és akár csak egyetlen kérdésben is szakít a hagyománnyal; aki hittel hitet, az elfogadott tannal és az általános gyakorlattal más tant és más gyakorlatot állít szembe, az zavart okoz és veszedelemmel fenyeget, tehát kiirtandó.”

„[Idézi Szent-Györgyi Albert professzort:] „Nem az a lényeg, hogy a magunk nemzetségét, faját vagy pártját helyezzük mindenki más fölé, hanem az, hogy a tudást helyezzük a tudatlanság fölé, a képességet, a szaktudást, a tehetséget a protekció és a pártérdek fölé, a szeretetet a gyűlölet, a megértést a marakodás, az építést a rombolás fölé.” (184. o.)”

„Vajon volt-e már a földön olyan büszke lélek, amely megvetette a reményt? Még Nietzsche maga is megriadt egy pillanatig, szűnni nem akaró mártíriumnak érezte az Örök Visszatérést, és ebből a rettegésből új reménységet, vélt megváltót alkotott magának – az emberfölötti embert. Ez is csak egy másik éden, másik visszatükröződés, amely kijátssza és áltatja a szerencsétlen embert, hogy kibírja az életet és a halált.
(23. fejezet vége, 295. oldal)”

„A modern fizikus tudja, hogyan használja a kalkulusban szereplõ szimbólumot olyan elõrejelzések levezetésére, amelyeket megfigyeléseinkkel ellenõrizhetünk. (…). Így a fizikus, bár állításai nem fordíthatók le a hétköznapi tapasztalat nyelvére, igenis érti a Y szimbólumot és a kvantummechanika törvényeit. Birtokában van annak a fajta megértésnek, amely egyedül fontos megismerés és a természettudomány szempontjából.”

„Az biztos, hogy nekem el kellett azon gondolkodni, hogy melyik a fontosabb dolog életemben. Olyan tanulmányokat írni, aminek a megértéséhez az Idegen szavak szótárát kell használni vagy úgy írni, mint akit mindent megért. És én az utóbbit választottam.”

„Móricz Zsigmond megelőzi a kritikát és maga vádolja be önmagát: regényét egy valóságos élő paraszt elbeszélésének keretébe állítja. Elmondja, hogy egy napon megjelent nála egy falujabéli paraszt, távoli rokona, Joó György és nyomorában segítségét kérte. Ő aztán tollba mondatta véle az élet-történetét.”

„Nem fogunk zsákbamacskát árulni, nem kérünk biankóra támogatást, nem cserélgetjük a köpönyeget. Mi azok vagyunk, akik mindig is voltunk és azok leszünk, akik most is vagyunk: szimplán, egyszerűen magyarok!”