Idézetek a természetről és az állatokról

„Tartsd a szemed a csillagokon, a lábad pedig a földön.”

„Keresd mindenben a középszerűséget, még a szépségben is. A kellem nem kopik el úgy, mint a szépség; annak belső élete van, s mindig megifjodik. Egy kellemes és jó asszony harminc év múlva is úgy fog tetszeni férjének, mint az első napon.”

„A nők olyanok, mint a teászacskók. Soha nem tudhatod, mennyire erősek, amíg meleg vízbe nem helyezed őket.”

„Az új nap új erővel és új gondolatokkal jár.”

„Beszélj halkan, ha szeretetről beszélsz.”

„Inkább hallgatnám a kutyámat egy varjúra ugatni, mint egy férfit esküdözni, hogy szeret engem.”

„Csillagok, rejtsétek el tüzeiteket; A fény ne lássa fekete és mély vágyaimat.”

„Milyen messzire el ér a gyertya fénye! Így ragyog egy jó cselekedet is egy fáradt világban.”

„A hiba, kedves Brutus, nem a csillagokban, hanem önmagunkban van.”

„Nem a csillagokban kell tartani sorsunkat, hanem önmagunkban.”

„Meggyőződésem, hogy a Föld gömbölyű. Nincs szüksége rá, hogy bármi tartsa, mert a Világegyetem középpontjában van, s így nem tudna hová leesni. Azonkívül mag vagyok győződve, hogy sokkal de sokkal nagyobb mint amekkorának mi gondoljuk, (…) olyanok vagyunk mint a pocsolya körül élő hangyák, vagy békák.”

„Ha volna egy kutyád, amelynek hasznát látod a nyájadnál, s a pásztoroknak kezes lenne, téged viszont megmorogna, ha közelednél hozzá, eszedbe sem jutna haragudni, hanem megpróbálnád kedveskedéssel szelíddé tenni.”

„Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt.”

„Az optimista az a személy, aki mindenhol zöld fényt lát, míg a pesszimista csak a piros fényt látja... Az igazán bölcs ember színvak.”

„Az élet nyomorúsága előtt kétféle menedékhely létezik: a zene és a macskák.”

„Néha kialszik a fényünk, de egy másik emberrel való találkozás, ismét azonnal lángra gyújtja.”

„Elvtársak, ahhoz, hogy egy pohár vizet beszéddel fel lehessen melegíteni, halk beszéd esetében kétezer évre, hangos kiabálás estében hetvenöt évre van szükség. De csak ha közben a meleg nem távozik el a pohárból. Ennek alapján mérjék fel, mennyi a haszna a fecsegésnek.”

„A rabok pihenése abban állt, hogy kívülről rájuk zárták a nehéz vasajtókat, és senki se nyitotta ki, nem jött be, senkit sem hívattak, nem rángattak. Ezekben a rövidke órákban a külvilág se hanggal, se szóval, se képpel nem szivároghatott be, nem nyugtalanította senkinek a lelkét. Éppen az volt a pihenés, hogy az egész külvilág - a világegyetem minden csillagával, bolygójával és kontinensével, csillogó fővárosaival egyetemben, az egész birodalom (egyesek számára bankettekkel, mások számára rohammunkával) - a nemlétbe zuhant, fekete óceánná változott. melyet szinte ki se lehetett venni a berácsozott ablakokon át, a zóna lámpáinak vaksi, sárga megvilágításában.”

„Ennek az embernek a nevét ragozták a földgolyó újságjai, dörmögte száz meg száz nyelven ezer meg ezer bemondó, kiáltozta beszéde elején és végén ezernyi előadó, énekelte sok-sok pionirhang, említették főpapok, amikor pohárköszöntőt mondtak. Ennek az embernek a neve sült rá haldokló hadifoglyok ajkára, börtönfoglyok dagadt ínyére. Erre a névre kereszteltek át sok-sok várost és teret, utcát és sugárutat, palotát, egyetemet, iskolát, szanatóriumot, hegygerincet, tengeri csatornát, gyárat, bányát. szovhozt, kolhozt, sorhajót, jégtörőt, halászbárkát, cipőszövetkezetet óvodát - sőt moszkvai újságírók egy csoportja azt javasolta, hogy erre változtassák át a Volga és a Hold nevét is.”