Idézetek rab-ről

„Vár rád a Természet. Mély csendje ünnepi,
lábadnál vadvirág, éjszínű fellege,
ha búcsut mond a nap, sőhaja lengeti,
mint füstölőket, a liliomkelyheket.
Órjás pilléreik az erdőt eltakarják,
elrejtőzik a rét, a fűz kinyujtja karját,
s tartja oltárait a szűz habok felett.
…
Ó, költészet, te kincs! Eszméink gyöngyszeme!.
A szív vad árja, mely mint tenger, égre csap,
hiába zúg: marad lényednek lényege:
a hét szín lepleden s a sok-sok árnyalat.
Ám retteg a profán, s átokra nyíl szája,
bántja szemét tüzed misztikus ragyogása,
egy férfi homlokán ha látja lángodat.
…
Zord Természet, csak élj! Újulj meg szűntelen,
alant és fent, ahogy törvényed hírdeti,
te istennő vagy, élj s dölyfösködj! Földeden
az ember csak utas, nem, mi megilleti,
királyod. Mit nekem pompád és birodalmad?
Én nem vagyok rabod, nem zengem hatalmad,
szívem a szenvedők fenségét szereti.”

Alfred de Vigny (1797–1863) francia költő, író és drámaíró

„A gondolat az élet rabja csak, Az élet pedig az idő bohóca, S az idő, amely a világ tanúja, Megáll majd.”

William Shakespeare (1564–1616) angol drámaíró, költő, színész

„A rabok pihenése abban állt, hogy kívülről rájuk zárták a nehéz vasajtókat, és senki se nyitotta ki, nem jött be, senkit sem hívattak, nem rángattak. Ezekben a rövidke órákban a külvilág se hanggal, se szóval, se képpel nem szivároghatott be, nem nyugtalanította senkinek a lelkét. Éppen az volt a pihenés, hogy az egész külvilág - a világegyetem minden csillagával, bolygójával és kontinensével, csillogó fővárosaival egyetemben, az egész birodalom (egyesek számára bankettekkel, mások számára rohammunkával) - a nemlétbe zuhant, fekete óceánná változott. melyet szinte ki se lehetett venni a berácsozott ablakokon át, a zóna lámpáinak vaksi, sárga megvilágításában.”

Alekszandr Szolzsenyicin (1918–2008) orosz író

„Igazi filozófus lévén, Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; de ugyanakkor a piac szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy barátja aziránt érdeklődött, hoghy miért teszi ezt, Szókratész ezt válaszolta: - Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen boldog vagyok.”

Anthony de Mello (1931–1987)

„Nem vagyok sem a gyomor, sem az alvás, sem a nemi vágy rabja, az szerinted nem attól van, hogy ismerek valamit, ami kellemesebb ezeknél, ami nemcsak a szükség kielégítésének a pillanatában tölt el örömmel, hanem még azzal a reménnyel is kecsegtet, hogy örök hasznot hajt.”

Szókratész (-470–-399 i.e.) ókori görög filozófus

„Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se légy.”

Weöres Sándor (1913–1989) magyar költő, író, műfordító, könyvtáros, irodalomtudós

„…rabok vagyunk, amig a puszta testi vágy ösztökölésére cselekszünk, de ha a magunk alkotta törvényeknek engedelmeskedünk, akkor szabaddá válunk.”

Jean-Jacques Rousseau (1712–1778)

„Jobb meghalni a szabadságért harcolva, mint az életed hátralévő részéig rabnak lenni.”

Bob Marley (1945–1981) jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista

„Isten összes teremtménye közül csak egy van, akit nem lehet a póráz rabjává tenni. Ez a macska. Ha az embert keresztezni lehetne a macskával, az az embert javítaná, de a macskát rontaná.”

Mark Twain (1835–1910) amerikai író, újságíró, humorista

„Íme, az ortodoxia izgató regénye. Az emberek annak a bolond szokásnak rabjává lettek, hogy úgy beszélnek az ortodoxiáról, mint valami nehézkes, sivár és megülepedett dologról. Pedig nincs az ortodoxiánál kockázatosabb és érdekfeszítőbb. Az ortodoxia maga az egészség; és az egészség mindig drámaibb, mint a téboly. Az ortodoxia annak az embernek az egyensúlya, aki őrülten száguldó lovak mögött tartja a gyeplőszárat, s bár látszólag hol erre, hol arra dől és meginog, mégis megőrzi minden egyes testtartásában a szobrok szépségét és az aritmetika pontosságát… Az ortodox Egyház sohasem tért a kitaposott útra, nem fogadta el a konvenciókat; az ortodox Egyház sohasem volt tiszteletreméltóan mértékletes. Könnyebb lett volna elfogadnia az ariánusok földi hatalmát. Könnyebb lett volna a kálvinista 17. században belehajtani a predesztináció feneketlen árkába. Könnyű őrültnek, könnyű eretneknek lenni. Mindig könnyű a kor feje után indulni, de nehéz dolog vigyázni saját fejünkre. Mindig könnyű modernistának, mindig könnyű sznobnak lenni. Könnyű lett volna belezuhanni a tévedések és túlzások e nyílt csapdáiba, melyek mint egymást váltó divatok és szekták húzódnak végig a kereszténység történelmi útján. Mindig könnyű elesni; hiszen temérdek sarok van, ahol el lehet botolni, de csak egy van, ahol meg lehet állni. Magától értetődő és kényelmes dolog lett volna belezuhanni, a gnoszticizmustól a keresztény scientistákig, valamelyik hóbortba. Ámde kerülni mindezt: szédítő kaland; és lelki szemeim előtt mennydörögve száguld az égi szekér korszakokon át, az ostoba eretnekségek hanyattesnek vagy orra buknak, míg a merész igazság, bár meginog, diadalmasan megáll.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

„Ha az emberek minden ügyüket határozott terv szerint tudnák irányítani, vagy ha a sors mindig kedvezne nekik, akkor sohasem lennének a babona rabjai.”

Baruch Spinoza (1632–1677) holland filozófus

„Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik ki a halálra. A mi sorsunk éppen olyan. Mennyi urakot, nemesembereket temettünk már el, kit egy, kit más esztendőben, úgyannyira, hogy már csak ketten maradtunk volt Zay úrral. Az Isten azt is kivevé a bujdosásból 22 octobris. Már most egyedül maradtam a bujdosók közül… … Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész predikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk… … Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hatvankilencedikbe írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit haszontalan bujdosásba töltöttem. A haszontalant nem kelletett volna mondanom, mert az Isten rendelésiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvességünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az Isten akaratjánál. Kérjük az üdvességes életet, a jó halált és az üdvességet, és azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Amen.”

Mikes Kelemen könyv Törökországi levelek

„Amíg nem kénytelen az ember vele, addig ne házasodjék meg. Nincs az az elítélt rab, nincs az az üldözött adós, akinek a sorsa alábbvalóbb legyen egy feleséges embernél. Az asszony csupa gyöngédség és szeretet, amíg férjhez nem megy; azontúl csupa szeszély és rigolya. Az ember, aki megházasodik, megszűnik ember lenni; lesz kutya, akit szidnak; szamár, akit megnyergelnek; papagáj, akinek fecsegni kell és selyembogár, akiből fonalat húznak. A legjobb asszony is olyan, mint a harmadnapos hideglelés: az ember akkor érzi magát jól, amikor elhagyja.”

Jókai Mór (1825–1904) regényíró

„Hozhatod a bilincset, a rabod vagyok.”

Stephenie Meyer (1973)

„Drága testvéreim, tudom, hogy szívetek szerént kívánnátok valami jót hallani rólam, de még az Udvartól nem jött semmi, de minden órába várjuk. Különben kosztom és becsületes ágyam a porkoláb úr házánál, amint előbb megírtam, aszerént vagyon mostan is. Azért téged, édes érzékeny szívű testvérem, Ilona különösen kérlek, ne sirass engemet és ha éppen sírnál is, nemcsak te siratsz, hanem három falu gyászba borult lakosai gyászba borult szívvel kesergik esetemet és talán egy prókátort [Bohăţelt] magok mellé vévén két vagy három ember, ők is felmentek volna Bécsbe ezen dologért. Mert ők úgy tekintettek magok közt engemet, mintha az Istentől küldött jóltévő angyalt látták volna, becsülték hívségemet, meg voltak győződve igazságomról. A fizetésemet sem fogják elhúzni, most pedig vége szakad a pereknek. Azért édes öcsém, édes igaz testvérem ne sirass, ne búsulj rajtam. Mert nem olyan állapotban vagyok, mint más rabok, vagy mint rab, hanem becsületes ház, ágy és koszt van részemre rendelve a felsőbbségtől, csak hogy még letartóztatva vagyok egy ideig […] Hív testvéretek Varga Katalin, 3 helységek képviselőnője.”

Varga Katalin (1802) magyar kisnemes és munkásmozgalmi vezető

„A régiek és mostaniak közt azt a nevezetes különbséget leljük, hogy azok durvábbak voltak, mint símák. De a nagy símaság, úgy mondja Montesquieu, rab lelkek elsősége; a durvább kor jobb volt. Kor és kor hasonlítanak egymáshoz, s az emberi dolgok karikaként fordúlnak elő, bár jobb változásokkal, s nincs okunk elveszteni hitünket az emberiséghez.
(Második könyv, második szak, 74. oldal.)”

Kazinczy Ferenc (1759–1831) magyar író, költő, nyelvész, politikus, az MTA tagja

„Arkhimédész, bár fölényes és nemes szellemű férfiú volt, s az elméleti tudományok olyan káprázatos gazdagságával rendelkezett, hogy tudásával nem is az emberi, hanem szinte az isteni értelem és bölcsesség hírnevét szerezte meg magának, semmit nem volt hajlandó írásban megörökíteni, mert a mechanikára alapozott mesterséget, amely az élet szükségleteinek szolgálatában állt, nemtelennek és közönségesnek minősítette. Becsvágyát csak azok a tudományok elégítették ki, amelyekben a szép és tökéletes nem vegyül a szükségessel. Úgy gondolta, hogy ezek a tudományok nem hasonlíthatók össze a többiekkel, mert bennük a tartalom versenyre kel a bizonyítással: az előbbi nyújtja a nagyságot és a szépséget, az utóbbi a szabatosságot és a meggyőző erőt. A geometriában ugyanis nem akadt egyetlen nehezebb és fogasabb kérdés sem, amelyet ne a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejtett volna ki. Ezt egyesek természet adta tehetségének, mások rendkívüli szorgalmának tulajdonítják, bár úgy tűnt fel, hogy fáradság nélkül és könnyedén oldott meg minden feladatot. Ha valaki hiába kereste valamely probléma megfejtését, Arkhimédész könnyedén és rövid úton elsegítette a bizonyítékokhoz. Nyugodtan elhihetjük hát, amit mesélnek róla, hogy, mintha egy szirén varázslata alatt lett volna, megfeledkezett az evésről, ivásról és teste ápolásáról, és ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya. És ez az ember, aki oly sok nagyszerű találmányt mondhatott magáénak, állítólag azt kérte barátaitól és családja tagjaitól, hogy halála után állítsanak egy gömböt tartalmazó hengert a sírjára, s írják fel rá azt a viszonyt, amely a körülvevő nagyobb test és a benne foglalt test között fennáll.”

Plutarkhosz (46–127) ókori görög életrajzíró

„Kijöttem a szabad emberek börtönéből a rab emberek országába.”

Fáy Aladár (1898–1963) magyar festő, grafikus, képzőművész tanár

„Törvénnyé emelt fegyverek

között éltél, míg élni hagytak.

Tanítód dicsért: így a szép,

papod megáldott: így a jó,

s anyád se mondta, hogy te rab vagy.”

Fáy Ferenc (1921–1981) magyar költő

„Én, boldogolván azt a madarat,
ki kalitjából legalább kilátott,
a semmiből alkottam új világot,
mint pókhálóból sző kötélt a rab.
Babits: Bolyai – részlet”

Bolyai János (1802–1860) magyar matematikus és hadmérnök

„Szeretem a csalánt, a pókot én, mert
sorsuk: gyűlölet,
s megbümtetik mogorva, meg nem értett
esengésüket.

Mert csimpaszkodó, korcs fekete lények,
átkos fajzatok,
mert tulajdon kelepcéjükben élnek,
nyomorult rabok.”

Victor Hugo (1802–1885) francia romantikus költő, regény- és drámaíró

„Az érzelmeim rabja vagyok, a tetszéseimé, az unalom iránti gyűlöletemé, a legtöbb vágyamé.”

F. Scott Fitzgerald (1896–1940)