Idézetek hallgató-ről

Idézetek gyűjteménye a hallgató, emberek, világ, kérdés témáról .

Idézetek hallgató-ről

Arisztotelész fénykép

„Nyilván kellő befejezéshez ért az, amit magunk elé tűztünk, de nem szabad elfeledkeznünk arról, ami e tanulmányokat illetően történt. Valamennyi felfedezésnél ugyanis a korábbi munkák eredményeit, amiket másoktól vettek át, részletekben előre vitték azok, akik később átvették őket. Ami azonban ezt a tanulmányt illeti, nem lehet mondani, hogy egy része már előbb ki volt dolgozva, más része pedig nem, hanem egyáltalán semmi sem volt meg belőle. Mert a civakodó érveléseket pénzért tanító mesterek nevelési eljárása hasonló volt Gorgiász módszeréhez: egyesek ugyanis retorikai, mások kérdés-felelet alakjában szerkesztett beszédeket adtak megtanulásra, melyekről ezek is, azok is azt hitték, hogy legtöbbször ilyenekbe sodródnak bele a két vitázó érvelései. Ezért aztán gyors, de tudománytalan volt az a képzés, amit a tanítványaiknak adtak. Mert bár nem a művészetet, hanem a művészet termékét nyújtották, úgy gondolták, hogy nevelnek, mintha csak valaki, aki megígérte, hogy olyan tudáshoz juttat, amely megszünteti a lábfájást, a cipészmesterséget már nem tanítaná, sem pedig azt, hogy honnan szerezhet valaki ilyen tudást, ellenben mindenféle lábbeli sok fajtáját adná neki,; az ilyen ember segítséget nyújt ugyan a szükséglet tekintetében, de a művészet nem ad át. Továbbá a retorika körében sok minden volt, amit róla régen elmondtak, de a következtetések kérdésében eddig egyáltalán semmivel sem rendelkeztünk, hanem hosszú ideig gyakorlatias kutatással fáradoztunk. Ha tehát megfigyeléseitek alapján vizsgálódásunkat az ilyen kezdeti helyzethez képest – összehasonlítva a többi, hagyományozás útján kifejlődött tudománnyal – kielégítőnek tartjátok, úgy valamennyietekre vagy hallgatóinkra csak az marad, hogy bocsássanak meg, ha fejtegetéseinkből valami kimaradt, s legyetek nagyon hálásak a benne lévő felfedezésekért.”

Arisztotelész (-384–-321 i.e.) ókori görög filozófus és tudós

Forrással ellátott, Egyéb

Rabindranáth Tagore fénykép
Moldova György fénykép
Ho Si Minh fénykép
Philip K. Dick fénykép
Hoffmann Rózsa fénykép
Mahatma Gandhi fénykép

„Nem lehetünk beszélők, akik nem hallgatnak. De hallgatók sem lehetünk, akik nem beszélnek.”

Mahatma Gandhi (1869–1948) indiai politikai, spirituális vezető

Eredeti: We cannot be speakers who do not listen. But neither can we be listeners who do not speak.

Albert Camus fénykép
Arisztotelész fénykép
Philip K. Dick fénykép

„A probléma azonban valóságos, nem pusztán egy intellektuális játék. Mert manapság olyan társadalomban élünk, amelyben a média, a kormányok, a nagyvállalatok, vallásos és politikai csoportok hamisított valóságokat gyártanak – és az elektronikus eszközök azért vannak, hogy ezeket a pszeudo-világokat egyenesen az olvasók, a nézők és a hallgatók fejébe juttassák. […] Tehát az írásaimban felteszem a kérdést: „mi valóságos?””

Philip K. Dick (1928–1982) amerikai író

Merthogy szünet nélkül hamis valóságokkal bombáznak minket kifinomult emberek, amihez fejlett technikai berendezéseket használnak fel. Nem az indítékaikban nem bízom, hanem a hatalmukban. Rengeteg van nekik. És ez a hatalom elképesztő: képessé teszi őket, hogy teljes univerzumokat hozzanak létre, az emberi elme univerzumait. Én már csak tudom. Pontosan ugyanezt csinálom én is.
Hogyan építsünk olyan univerzumot, ami nem esik szét két nap múlva (1978)

Geoffrey Chaucer fénykép
Stephen Fry fénykép