Idézetek védekezés-ről

„Ha támadnak, a végsőkig harcolunk majd. Ha a rakéták itt maradtak volna, mindet felhasználnánk és az Egyesült Államok szívébe - beleértve New York-ot - irányítanánk őket, az agresszióval szembeni védekezés során. De mivel nincsenek meg, azzal fogunk harcolni, amink van.”

Che Guevara (1928–1967)

„A rágalmakkal szemben általában az igazság a legjobb védekezés.”

Abraham Lincoln (1809–1865) amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke (1861-1865)

„A művészet nem a szobák díszítésére készült. Támadó fegyver az ellenség elleni védekezésben.”

Pablo Picasso (1881–1973) spanyol képzőművész, író, festő.

„Miközben a fénykép hitele mindig is a témához fűződő viszonyától függ (hiszen valaminek a fényképe), a fényképezés művészet voltát alátámasztó érvek kénytelenek a látás szubjektivitását hangsúlyozni. A fénykép mindenfajta esztétikai értékelése – valahol a mélyben – kétértelmű; ez a magyarázata a fotós ízlés megrögzött védekezésének és végletes változékonyságának.
A fényképezésről, Európa Könyvkiadó, 1981”

Susan Sontag (1933–2004)

„A katolikus aszkézis minden véglete, legyen az bölcs vagy nem bölcs, előzetes védekezés a bűnbeesés gonosz szelleme ellen, de sohasem kételkedés a teremtés jóságában és tökéletességében.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

„„(…) Bajcsy-Zsilinszky Endre soha életében nem szolgált idegen ország érdekében, nem kémkedett, nem jelentett és nem árult hazát sem az úgynevezett „nácik”-nak és kommunistáknak. /…/ Amikor politikai ellenfelei a szerencsétlen Áchim-halálesettel kapcsolatban igyekeztek nevét és becsületét befeketíteni, és azt is megtudta, hogy kik álltak a támadások mögött, önkénytelenül is védekezésbe ment át. /…/ mint parlamenti képviselő arról volt híres, hogy egyetlen „izmus” szolgálatában sem tevékenykedett. /…/””

Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) magyar politikus, újságíró, kivégzett nemzeti ellenálló

„A becsületére adó katona nem öli meg ütközet után a védekezésre képtelen foglyot, hanem tiszteletben tartja; a sebesültnek nem kegyelemdöfést ad, hanem segítséget; megakadályozza a gaztettet, vagy ha nem képes megakadályozni azt, úgy tesz, mint az a spanyol százados, aki látván a diákok kivégzését, felháborodásában kettétörte kardját, és megtagadta, hogy tovább szolgáljon abban a hadseregben.”

Fidel Castro (1926–2016) kubai kommunista politikus

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

Kertész Imre (1929–2016) magyar író, műfordító

„Tisztelt ház! Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály tisztelt képviselő ur tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. Elvesztettük nem abban az értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hősies védekezést kifejteni; hogy ne tudnók az ellenségnek a végleges győzelmet nagyon drágává tenni, de igenis elvesztettük abban az értelemben, hogy az erőviszonyok beállott eltolódásánál fogva a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet, és hogy ennek folytán keresnünk kell a békét oly feltételek mellett, amelyeket ilyen viszonyok között ellenségeink elfogadnak.”

Tisza István (1861–1918) (1861-1918) magyar politikus