Idézetek rendőr-ről

„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendőrök.”

„De van a modern életnek egy szabálya, amely sziklaszilárdabb annál, hogy sosincs rendőr, amikor szükség lenne rá: amikor igazán szükséged lenne emberi lényre, akkor mindig az üzenetrögzítővel találkozol.”

„Amikor kevés az áru, a vevők sorbaállni kényszerülnek. Mihelyt a sor túl hosszú lesz, a rend fenntartása végett azonnyomban szükséges egy rendőr jelenléte. Ez a szovjet bürokrácia kiindulópontja. S ez a bürokrácia jól tudja, hogy kinek adjon, és kinek kell türelmesen várni.”

„Kosztolányi Dezső, a költő, az író, a fölényesen művelt ember szerény reporteri álruhában elindul előkelő magányából, bejárja a város utcáit, piacait, műhelyeit, hogy a megszokott, tudomásul vett funkciókban megkeresse a lelket. Bába, katona, gyógyszerész, rendőr, sírásó, – akárkivel áll is szóba, az ő parancsoló egyéniségének szuggesztiójában beszél és vallomásával az egész „brans”-ot világítja meg. A válaszok minden szaván érezni a reporteri becsületességgel megörökített életet, igazságot, de ezek a válaszok Kosztolányi Dezső kérdéseinek a függvényei és Kosztolányi nagy író: tehát tud kérdezni.”

„Egy új-zélandi rendőr megbilincselt egy birkát, miután az megtámadta. A rendőr azt állította, hogy ez volt az egyetlen módja, hogy távoltartsa magától az állatot; végső soron ez az egyetlen hihető sztori, amikor az illetőt egy megbilincselt birkával találják.”

„Hogy történt, kérdezi a rendőr:”

„A török utakon eleve te vagy a vesztes, mert a rendőrök abból indulnak ki, hogy az egész baleset nem történt volna meg, ha te nem jársz arrafelé.”

„Mint ahogy az asztalos megtanul a gyaluval bánni, úgy tanul meg a rendőr becsületesnek lenni. Ez az ő munkája.”

„Azt mondta neki, hogy nézzen a puskacsőbe. Úgy gondolta, hogy az egész így teljesebb lesz. És azt is mondta, hogy a gyermeke is nézzen rá. […] És ekkor a csecsemő, amint észrevette a géppisztolyos rendőrt, mosolyogni és integetni kezdett neki. Két kis ragyogó fogat pillantott meg a mosolygó ajkak között. Kétszer húzta meg a ravaszt.
– Azt hiszem, nagyjából egykorú volt a halott fiammal.
A középkorú ingatlanügynök, akivel beszéltem, most befejezte a történetét és ezt az egyszerű kijelentést tette még hozzá. Végigmérve a nem túl előkelő ruháját, azt kérdeztem tőle, mikor lépett ki a rendőrségtől. Az incidens után, válaszolta. Nem valószínű, hogy valaki a kötelékben marad, folytatta, ha ilyen kis távolságból is elvéti a célt. Valójában két célt. Azt hiszem, nem voltam alkalmas rendőrnek.”

„Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.”

„Az október 23-i rendőri brutalitásokat vizsgáló civil jogászbizottság tagjait ön volt szíves tehetségtelen, primitív cikkében gyalázni brüsszeli utunk kapcsán. Nem kímélte Balogh Zoltánt, Gál Kingát és Szájer Józsefet sem. Ebben persze nincs semmi különös, hiszen a MAGUKFAJTÁRA jellemző, hogy a MAGUNKFAJTÁT alacsonyabb rendű lénynek tekintik, s úgy gondolják, hogy amennyiben – arcátlan módon – nem a MAGUKFAJTÁK szolgálatára szánjuk életünket, akkor szabad minket megtaposni, besározni, megtiporni. A MAGUNKFAJTÁK pedig hajlamosak ezt szó nélkül tűrni.”

„Szép idő volt. Az úttesten haladtam, oly közel a járdához, amilyen közel csak tudtam. Nekem a legszélesebb járda sem elég széles, ha egyszer elindulok, s mindig attól félek, hogy kényelmetlenséget okozok az idegeneknek. Megállított egy rendőr és így szólt: Az úttest a járműveké, a járda a gyalogosoké. Mint egy bibliai mondás.”

„Ha egy dilis rendőrrel találkoznak, akkor bizony komoly a helyzet.”

„Mikor hazám csak rendőrállam,
félgyarmat, félfegyenctelep
-- személyi kultusz korszakában --
egész pokol lett, s emberek
folytak el, mint a hó leve,
s nem csont, test s eszme erdeje
feszült volna az életekben,
akkor az otthont félretettem,
hogy bőröm mentsem s jelenem…
Azóta egyre keresem :
mi lett volna?… De nincsen válasz.
A ember újabb hazát választ
s tökben megkapja ugyanazt :
rendőrt, a rácsot, csak a méret
felpuffadtabb s a vér fehérebb,
a tetvek száma kevesebb.”

„Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
s üvegje szélbe sír s csapkodva leng a lángja,
vén külváros szivén, hol utvesztő a sár,
s a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
a rendőrökre most - szolgák! - ügyet se vet,
szive áradva ont tündöklő terveket.
(Tóth Árpád)

Gyakorta, hol vörhenyszin fényt sző az utcalámpa,
és tört üvegje csörren, s lángját a szél cibálja,
nyomortanyák és palánkok mögött, amerre sáros
útvesztők közt rohasztó mocsárba vész a város:

agg rongyszedő botorkál feléd magános séta
útján, fejét a falhoz koccintva, mint poéta,
s a rendőrökre - piszkok!”