„Azt mondta neki, hogy nézzen a puskacsőbe. Úgy gondolta, hogy az egész így teljesebb lesz. És azt is mondta, hogy a gyermeke is nézzen rá. […] És ekkor a csecsemő, amint észrevette a géppisztolyos rendőrt, mosolyogni és integetni kezdett neki. Két kis ragyogó fogat pillantott meg a mosolygó ajkak között. Kétszer húzta meg a ravaszt.
– Azt hiszem, nagyjából egykorú volt a halott fiammal.
A középkorú ingatlanügynök, akivel beszéltem, most befejezte a történetét és ezt az egyszerű kijelentést tette még hozzá. Végigmérve a nem túl előkelő ruháját, azt kérdeztem tőle, mikor lépett ki a rendőrségtől. Az incidens után, válaszolta. Nem valószínű, hogy valaki a kötelékben marad, folytatta, ha ilyen kis távolságból is elvéti a célt. Valójában két célt. Azt hiszem, nem voltam alkalmas rendőrnek.“

Szitáló eső (novella, 1961)
Forrás: Hvang Szun-von: Kagylóhéjak (Ráció Kiadó, 2005, ISBN 963965093)

Forrás Wikiquote. Utolsó frissítés 2021. június 3.. Történelem

Hasonló idézetek

George Marshall fénykép
Böjte Csaba fénykép
Karinthy Frigyes fénykép
Stephen King fénykép
Albert Einstein fénykép

„A vallásos ember őszinte abban az értelemben, hogy nem kételkedik az olyan emberfeletti tárgyak és célok létében és jelentőségében, amelyek nem feltételeznek ésszerű alapokat, de nem is alkalmasak rá.“

—  Albert Einstein német-amerikai elméleti fizikus 1879 - 1955

Mily különös a mi helyzetünk, a Föld gyermekeié. Csak rövid látogatásra van itt mindenki. Nem tudja miért, de néha azt hiszi, hogy sejti.

Stephen King fénykép
Stephen King fénykép
Hofi Géza fénykép

„Hogy történt, kérdezi a rendőr:“

—  Hofi Géza magyar humorista, előadóművész, színművész 1936 - 2002

George Gordon Byron fénykép
Rejtő Jenő fénykép

„Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.“

—  Rejtő Jenő magyar író 1905 - 1943

Idézetek műveiből, Piszkos Fred, a kapitány

Anatole France fénykép
Michelangelo Buonarroti fénykép
Rudolf Péter fénykép
Tony Robbins fénykép
Mahatma Gandhi fénykép

„Célom nem egy igazi önéletrajznak a megírása. Egyszerűen csak annak a történetét akarom elmesélni, ahogy az igazsággal kísérleteztem… mint ahogy az életem másból sem áll, mint azokból a kísérletekből.“

—  Mahatma Gandhi indiai politikai, spirituális vezető 1869 - 1948

Egy önéletrajz
Eredeti: It is not my purpose to attempt a real autobiography. I simply want to tell the story of my experiments with truth... as my life consists of nothing but those experiments.

Karl Popper fénykép
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij fénykép

Kapcsolódó témák