Idézetek a művészetről és a tudományról

„Így van ez a lélekkel nem rendelkezõ dolgok esetén is: némelyik valóban ezüstbõl vagy aranyból készült, másokról csak az érzékeink sugallják ezt, például a bádogból készült dolgok ezüstnek tûnnek, vagy a sárga fémbõl készültek aranynak. Ugyanígy, néha valódi az érvelés és a cáfolat, néha pedig nem, és csak a tapasztalatlanságunk mutatatja õket valódinak, mivel a tapasztalatlanok csak távolabbról tudják szemlélni ezeket a dolgokat. […] Hiszen lehetetlen egy beszélgetésben a tárgyalt dolgokat szerepeltetni, hanem ehelyett a neveiket mint szimbólumokat kell használnunk, és feltételezzük, hogy ami a nevek között következik, az a dolgok között is következik; ugyanúgy, mint ahogy a számítások eredményeit is a számolótáblák alapján tételezzük fel. De a nevek és a dolgok esete nem azonos. Hiszen a nevek végesek, és így van ez a lehetséges kifejezések összességével is, míg a dolgok száma végtelen. Elkerülhetetlen ezért, hogy több jelentése legyen ugyanannak a névnek. […] A vitákban azok, akik nincsenek eléggé tisztában a nevek erejével, elvétik mind saját érveiket, mind másokét. Így aztán, és számos késõbb említendõ okból is, léteznek valódinak látszó, ám hamis érvek és cáfolatok. Márpedig néhány embernek jobban megéri, hogy bölcsnek tûnjék annak ellenére, hogy valójában nem az; mint hogy valójában bölcs legyen annak látszata nélkül. Hiszen a szofista tudománya abban áll, hogy bölcsességet színleljen valódi alap nélkül, és a szofista pénzt keres látszó és valótlan bölcsessége segítségével.”

„(Babits Mihály:) Az elvont gondolatnak ritmustestet faragott, a formát a műves nyugodt tudatosságával kezelte, őséül Arany Jánost választotta, és megvetett az őszinteség hazug attitűdjét… Az újítók minden balsorsa elérte, a kétfelől támadtatás keserűsége is: a régieknek nagyon új volt, és az újaknak nagyon régi és hideg tudatosságának művészet-etikai értékét, a szemérmességében tökéletes forma mögött rejlő igaz érzésvilágot kevesen értették meg.”

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

„A tudomány egy csodálatos dolog, amíg nem abból kell megélned.”

„A líra: logika; de nem tudomány. (Ha lelked, logikád…)”

„Az igazi művészet, mint a mozarti felhangzás, tökéletesen érthető, és tökéletesen megmagyarázhatatlan.”

„A művészetnek nem az igazság a célja. Az igazságot a tudományoktól kell követelni, mert az ő céljuk az; s nem az irodalomtól, amelynek nincs és nem is lehet más célja, mint a szépség.”

„Európában szinte valamely varázslatnak hisszük azon eszközöket, melyek az amerikai népet egyes személyenként oly hirtelen a mívelődésnek ily magas pontjára emelték, s az egész nemzetet ily virágzó állapotba tették, s pedig azok Amerikában nézve csupa egyszerű és igen természetes eszközök. […] Ezen varázslóeszközöknek egyike Amerikában az újságok kiadása. A nemzet törvényei szerint minden egyes amerikai polgárnak teljes és kérdés alá sem jöhető jussa lévén ott, ahol és mikor tetszik, nyomtatóműhelyt állítani, s abban minden engedelemkéregetés s cenzúrai felvigyázat nélkül, akármely - a több polgárok vele egyforma jussait meg nem sértő - írásait szabadon kinyomtatni, ezen egyszerű mód által születnek Amerikában a tudományok és tudnivalók minden nemében annyi újságok, s terjednek oly könnyen és olcsón mindenüvé a tudományosság, értelmesedés és mívelődés. […] Erdély népessége majd egyforma a New York-i státussal, s Erdélyben 1, azaz egyetlenben egy újság adatik ki, és a New York-i státusban 237. A magyar haza népessége majd egyforma az Egyesült Státusokéval, s a magyar hazában mindöszve újság és folyóírás 10, azaz csak tíz teng-leng, és az Egyesült Státusban 1.015 adatik ki. Peekskill faluban már rég újság nyomattatik, s Marosvásárhelyt és Debrecenben s magyar városainknak nagy részében a magyar polgár még hazug levélnek hiszi az újságot.”

„A kommunizmus ideológiai megnyilvánulásai, művészi és társadalmi állásfoglalásai, történelmi megemlékezései és monográfiái az eszmék, a művészet avagy a történelem birodalmából az idiotizmus kuriózumai közé költöztek át.”

„A művészet az élet fája, a tudomány a halálé.”

„A művészet a józan ész garanciája.”

„Az élet legszomorúbb aspektusa most az, hogy a tudomány gyorsabban gyűjti az ismeretet, mint a társadalom a bölcsességet.”

„A szervezett államgépezet nyomása eltörpül a mindent elsöprő érveléshez képest. Magam is részt vettem Lengyelországban a különféle művészeti ágak képviselői számára rendezett konferenciákon, melyeken első ízben vitatták meg a szocialista realizmus elméletét. A terem hallgatósága határozottan ellenségesen fogadta a hivatalos referátumokat tartó szónokokat. Mindenki hivatalból rákényszerített elméletnek tartotta a szocialista realizmust, mely siralmas eredményekkel jár, amint az orosz művészet példáján is látható. Hiába próbáltak vitát provokálni. A terem néma maradt. Rendszerint akadt egy bátor ember, aki maró gúnnyal támadásba lendült az egész hallgatóság néma, de szemmel látható helyeslése közepette. Az előadók remekül alátámasztott érveléssel hallgattatták el a támadót, és hogy a dolog még hatásosabb legyen, konkrét fenyegetéseket is megeresztettek az engedetlen egyén karrierjére és jövőjére nézve. A séma: érvelni, és kényszerrel megteremteni a szükséges körülményeket. Tűzszerszám és tapló. Üllő és kalapács. A várt szikra kipattan. Ez matematikai bizonyosság.”

„A hangom mindig is ott volt, de szintén ott volt a szórakoztatás, a divat és a külsőségek. Sokszor a művész a külső dolgok viharába burkolózva látszik, és megfeledkezik a legfontosabbról, egy énekes szerves részéről, a hangjáról. Úgyhogy, ez most saját magam újramegtalálása volt mint előadó.”

„Ha minden tudományok szellemi kötelékkel fűzik össze az embereket, mennél inkább a természettudományok. Minden lépéssel, mellyel e mezőn továbbhaladunk, inkább mutatja azon csudálatos összefüggést, melyben a világ minden tárgyai egymáshoz állnak; minden haladás erősíti a meggyőződést, hogy az egésznek esmerete csak a részletek tanulmányozása által lehetséges, s hogy a legkisebb részletet csak az egész által érthetjük. — A haladás, melyet a természettudományok általján tesznek, attól függ, hogy e föld minden országában, len nép a neki e mezőn jutott feladást megértse, s annak feleljen.”

„Ady – ez tagadhatatlan – elsősorban, mint politikai költő híres, emlegetett. Művészi szempontból itt támadható legerősebben. Az írástudatlanok, akik egy költőt mindig az életkörülményei és a témái szerint ítélnek meg, nem pedig a belső mivolta, vagyis a művészete, a formája alapján, szeretik Petőivel együtt emlegetni, melléje, sőt magasan föléje helyezni.”

„Mítoszokon és legendákon túl ajánlom könyvemet a nemes, igazi tudománynak, mely soha nem volt olyan türelmetlen a babonával, mint vele szemben a babona.”

„A test konturtalan álomkép volt szinte,
Kuszált, valótlan köd-lidérc,
Ismeretlen művész félredobott skicce,
Melyet néhanap felidéz.”

„Homokba írtam kedvesem nevét,

de jött a hullám s rajzom elsöpörte:

leírtam újra minden betűjét,

de jött a dagály s munkám eltörölte.

Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve

a lány - megfogni a pillanatot,

hisz magam is így omlok egykor össze

és nevemmel együtt elpusztulok.

Tévedsz!”