Idézetek a művészetről és a tudományról

„Semmi nem bizonyítja inkább, hogy hinni természetünk szükségei közé tartozik, mint azon határtalan bizalom, mellyel napjainkban az orvosi s más tudományok által felállított elméletek elfogadtatnak.”

„Az absztrakt nyelvi formák elfogadását vagy elutasítását, csakúgy, mint bármely más nyelvi forma elfogadását vagy elutasítását a tudomány bármely ágában, azok eszközként való hatékonysága alapján döntik végül is el, ami az elért eredmények és a szükséges ráfordítások mennyiségének és komplexitásának aránya.”

„A tudomány csalhatatlan, de a tudósok mindig tévednek.”

„A természet a valóság, az igazság, de egész jelentősége, értelme, jellegzetessége csak annyi, amennyit a művész kiemel és kifejezésre juttat belőle.”

„Ha nem fizikus lennék, akkor valószinűleg zenész lennék. Gyakran gondolkozom zenében. Ábrándjaimat a zenében élem. Zenében kifejezve látom az életem… Tudom, hogy a legtöbb örömöt az életemben a hegedűmből csalom elő.”

„Mai álláspontom szerint, a színpad lényege a darab lelkét kivetítő szó és mozdulat, másszóval: a színészi játék és ennek egy magasabb, túlnyomóan zenei egységben összefogott kicsengetése, összhangja.”

„A film gyermekcipőben járó művészet.”

„Cocteau… nem az egyetlen zseniális dilettáns a művészet történetében – ám ő az egyetlen Cocteau. Ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem dilettáns, mert a művésznek egyetlen szent kötelessége van: a nevét megalkotni, mely összetéveszthetetlen. Igazi kobold, szellemes, mint Puck, könnyed, mint Ariel, és kissé szemtelenül enervált: nem behelyettesíthető. Tudja, hogy mi a művész feladata. Önmaga. – ([http://www.hamlet.ro/eloadas.php?id=79 Forgách András])”

„A filozófia túlságosan elviselhetetlen, s ez a legnagyobb hiányossága. Hiányzik belőle a pátosz, az alkohol, a szerelem. Mi a művész? Egy ember, aki mindent tud – de ezt nem tudatosítja. Hát a filozófus? Egy ember, aki a tudatossággal él, de nem tud semmit”

„Becsét a tárgynak az adja meg, mivé a művész alakítja.”

„Mindig bekövetkezik a sokatmondó fejcsóválás, mikor egy nem közönséges ember a nagy művészi tehetség révén kiragad valamit a világból.”

„Én és az emberek szétválaszthatatlanul egyek. De ezt csak akkor élem meg, ha van középpontom: ha én Én vagyok. Csak akinek van közepe, tud másokkal táncot járni! Nem szédül bele a forgásba, s tudja, mikor kell a másikat elengedni s mikor átölelni. Mikor kötni és mikor oldani. Mikor nyitni és mikor zárni. Mikor kell igent és mikor nemet mondani.”

„Vannak ilyen ritka pillanatok az életben - amikor a színek hirtelen színesebbek lesznek, minden felderül, tisztábban hallod a hangokat, jobban ízlik az étel, és mindig, minden egyes pillanatban ő jár a fejedben, közben pedig tudod, hogy a másik pontosan ugyanezt érzi irántad.”

„A világbéke egykor nem azért valósul majd meg, mert az emberek jobbak lesznek (ez nem remélhető), hanem azért, mert a dolgok valamely új rendje, egy új tudomány és új gazdasági szükségszerűségek rájuk kényszerítik majd a békés állapotot, mint ahogy hajdan maguk a létfeltételeik helyezték őket a háborús állapotba, és tartották őket benne.”

„Titkárnőként az ember odafigyel arra, hogy a főnöke mi iránt érdeklődik. Mondjuk például zene, vallás, filozófia vagy esetleg építészet. De nem, az embernek az az érzése támadt, hogy Keitel csakis és kifejezetten katona.
Hilda Haenichen, Keitel titkárnője”

„Ha… a valóságról szerzett tudomásunk kezdete és vége a tapasztalat, mi szerepe van a tudományban az értelemnek?”

„Arkhimédész, bár fölényes és nemes szellemű férfiú volt, s az elméleti tudományok olyan káprázatos gazdagságával rendelkezett, hogy tudásával nem is az emberi, hanem szinte az isteni értelem és bölcsesség hírnevét szerezte meg magának, semmit nem volt hajlandó írásban megörökíteni, mert a mechanikára alapozott mesterséget, amely az élet szükségleteinek szolgálatában állt, nemtelennek és közönségesnek minősítette. Becsvágyát csak azok a tudományok elégítették ki, amelyekben a szép és tökéletes nem vegyül a szükségessel. Úgy gondolta, hogy ezek a tudományok nem hasonlíthatók össze a többiekkel, mert bennük a tartalom versenyre kel a bizonyítással: az előbbi nyújtja a nagyságot és a szépséget, az utóbbi a szabatosságot és a meggyőző erőt. A geometriában ugyanis nem akadt egyetlen nehezebb és fogasabb kérdés sem, amelyet ne a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejtett volna ki. Ezt egyesek természet adta tehetségének, mások rendkívüli szorgalmának tulajdonítják, bár úgy tűnt fel, hogy fáradság nélkül és könnyedén oldott meg minden feladatot. Ha valaki hiába kereste valamely probléma megfejtését, Arkhimédész könnyedén és rövid úton elsegítette a bizonyítékokhoz. Nyugodtan elhihetjük hát, amit mesélnek róla, hogy, mintha egy szirén varázslata alatt lett volna, megfeledkezett az evésről, ivásról és teste ápolásáról, és ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya. És ez az ember, aki oly sok nagyszerű találmányt mondhatott magáénak, állítólag azt kérte barátaitól és családja tagjaitól, hogy halála után állítsanak egy gömböt tartalmazó hengert a sírjára, s írják fel rá azt a viszonyt, amely a körülvevő nagyobb test és a benne foglalt test között fennáll.”

„Összegezve azt mondhatjuk, hogy az instrumentalizmus nem tud számot adni annak fontosságáról a tiszta tudományban, hogy szigorúan ellenőriznünk kell az elméleteknek még a legtávolabbi következményeit is, mivel nem képes számot adni a tiszta tudomány képviselőjének az igazság és hamisság iránti érdeklődésről. A tiszta tudomány erősen kritikus hozzáállásával szemben az instrumentalizmus attitűdje (hasonlóan az alkalmazott tudományhoz) az alkalmazás sikere fölötti megelégedésé. Így ez tehető felelőssé a kvantumelmélet újabb keletű stagnálásáért.”

„Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni, Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.”