Idézetek rang-ről

„Ebben az épületben a dolgozószobák tulajdonosaik rangjának növekedésével együtt nőttek. Nőttek az íróasztalok is. Nőttek a kék, vörös és málnaszínű posztós tárgyalóasztalok is. De a legnagyobb igyekezettel a Győzelmek Ösztönzőjének és Szervezőjének portréi nőttek. Még a közönséges nyomozók dolgozószobájában is sokkal nagyobbnak ábrázolták természetes magasságánál, Abakumov dolgozószobájában pedig az Emberiség vezérét öt méter magas vásznon örökítette meg egy kremli realista festő; az egész termetét, a csizmától az ellenzős marsalli sapkáig, valamennyi érdemrendjének ragyogásával ( sose viselte őket ), amelyeket nagyobb részben saját magától kapott, részben más királyoktól és elnököktől. Csak a jugoszláv érdemrendek voltak később nagy igyekezettel átmázolva a zubbony posztójának színére.”

Alekszandr Szolzsenyicin (1918–2008) orosz író

„Először is ne hagyjátok, hogy bárki is uralkodjon a testeteken, lelketeken. Különösen arra ügyeljetek, hogy a gondolataitokra ne rakhassanak béklyót. Az ember lehet szabad, ugyanakkor mégis jobban megbéklyózzák, mint a rabszolgát. Fületek lehet az embereké, de a szívetek soha. Mutassatok tiszteletet a hatalom iránt, de ne kövessétek vakon. Ítéljetek logikusan és ésszerűen, de ne tegyetek megjegyzést. Ne tekintsetek senkit magatok fölött állónak, akármi légyen is a rangja vagy címe. Viselkedjetek tiszteletteljesen mindenkivel, különben bosszút állnak rajtatok. Bánjatok óvatosan a pénzetekkel. *Ragaszkodjatok a hitetekhez, akkor mások is meghallgatnak. (…) Ami a szerelmet illeti… az egyetlen tanácsom, hogy legyetek becsületesek. Ez a leghathatósabb eszközötök a szívek megnyitására és a bocsánat elnyerésére.”

Christopher Paolini (1983)

„Meghal minden és elmúlik minden, a dics, a dal, a rang, a bér. De él az arany és a vér.”

Ady Endre (1877–1919) magyar költő, újságíró

„A betyárvilágban is van ranglétra. Legalacsonyabb fokon áll a kapcabetyár, ez csak aprójószágot, baromfit lophat. Rangban felülmúlja a futóbetyár - ez már rabolt, esetleg gyilkolt is -, üldözték is mint a vadat, s ő menekült vármegyéről vármegyére. Legfelül magasodik a bandavezér, a betyárvirtus megtestesítője, a népdalok hőse, az akasztófa leendő virága.”

Ráth-Végh István (1870–1959) magyar jogász, művelődéstörténeti szakíró, művelődéstörténész

„Olvasám az ujságokban a hivatalos jelentést, hogy a magyar tudós társaság engem is megválasztott levelező tagjának. Ezen új rang nagyon genieroz. Ugy tetszik, mintha boldog magányomból kihurcolnának egy zajgó sokaság közé, hol ujjal fognak mutatni: "Íme a tudós!" Szegénységem büszkesége meg van alázva. A céhot és monopóliumot minden nemben utálom, s íme, nekem is céhbeli tagnak kell lennem! Nem tudom kimagyarázni, miért van terhemre nekem ez a megtiszteltetés. Úgy tetszik, hogy ez által leköteleztetik az ember a közvéleménynek s jusst ád a közönségnek tudós várakozásra. Minden fény és kijelentés ellensége a csendes örömeknek. [ … ] Ha el nem fogadom, hihetőleg gorombaságnak s kevélységnek veszik a választók s tudós bolondnak fognak tartani.”

Bölöni Farkas Sándor (1795–1842) erdélyi író, műfordító, utazó, felfedező, művelődésszervező, az MTA tagja

„Ahhoz, hogy tovább léphessünk, ki kell fejteni a „szakrális földrajz” legfontosabb enigmáját: ebben a geográfiai kontextusban az északi sark ellentéte nem a déli pólus, hanem az egyenlítő. Úgy is mondhatnám, hogy a Sarokpont az Észak, és az Ekvátor pedig a Dél. […] Északon a személyiség felértékelődik, s noha elbukhat, olykor tagadhatatlanul héroszi rangra tör. Délen az individuum semmi; millió veszély és betegség les rá, a magas halandóságot viszont a rasszok hihetetlen reprodukciós képessége mindig bőségesen fedezi. Az ember sehol nem lehet istenibb, mint a Póluson, és sehol nem lehet démonibb, mint az egyenlítőn. Délen az ember úgyszólván a flóra és a fauna organikus és kiszakíthatatlan része, Északot viszont meg kell hódítania.”

Orosz László Wladimir (1966) költő

„Tudd meg: szabad csak az, akit szó nem butít, fény nem vakít, se rang, se kincs nem veszteget meg. Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, a látszatot lenézi, meg nem óvja, nincs letagadni, titkolni valója.”

Heltai Jenő (1871–1957) magyar író, költő, újságíró, dramaturg, színházigazgató