Karl Marx idézet
oldal 3

Karl Marx, elterjedt magyaros formában Marx Károly német filozófus, közgazdász, szociológus, a kommunista munkásmozgalom teoretikusa, egyben a marxizmus ihletője; munkássága jelentősen hozzájárult a társadalomtudomány fejlődéséhez. A történelem egyik legnagyobb befolyást elérő gondolkodója, nézetei jelentős hatást gyakoroltak a baloldali munkásmozgalomra és az ahhoz kapcsolódó filozófiai irányzatokra. Művei közül kiemelkedik a Kommunista kiáltvány és A tőke , melynek csak első kötete jelent meg életében, a további köteteket barátja, Friedrich Engels rendezte sajtó alá.

A poroszországi Trier városában született jómódú, középosztálybeli, kikeresztelkedett, asszimilálódott zsidó családba. A Bonni Egyetemen és a Humboldt Egyetemen tanult, ahol Georg Wilhelm Friedrich Hegel bölcselete és az ifjúhegelianizmus filozófiai irányzata iránt érdeklődött. 1841-ben szerzett doktori címet a jénai egyetemen, kiváló minősítéssel. 1842-ben találkozott először Friedrich Engelsszel, akivel később életre szóló barátságot kötött. 1843-ban Párizsba költözött, mely szellemi horizontját jelentősen kitágította. Eljárt a francia radikális munkásmozgalom gyűléseire, szinte valamennyi jelentős képviselőjével megismerkedett. Társaival megalapította a Deutsch–Französische Jahrbücher című folyóiratot, melynek csak egyetlen dupla száma jelent meg. Ekkoriban írta valláskritikai korszakát lezáró munkáját, a Bevezetést A hegeli jogfilozófia kritikájához, és A zsidókérdéshez című tanulmányát. Ettől az időszaktól fordult a közgazdaság tanulmányozása felé, melynek eredményeképp megszületett Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című munkája. 1844 nyarától bekapcsolódott a német emigránsok Vorwärts! című lapjának szerkesztésébe, melynek politikai vezetőjévé vált. Párizsi tartózkodásának legnagyobb terjedelmű alkotása az Engelsszel közösen írt A szent család vagy a kritikai kritika kritikája című szatirikus mű, mely a dialektikus és történelmi materializmus kidolgozásában fontos szerepet töltött be. 1845 januárjában a porosz kormány kérésére, egy cikke miatt kiutasították Franciaországból, s családjával Brüsszelbe kellett áthelyeznie lakóhelyét. 1849-ben politikai tevékenysége miatt száműzték Poroszországból és Franciaországból, ezért feleségével és gyermekeivel együtt Londonba költözött, ahol azután egészen haláláig háborítatlanul folytathatta munkásságát.

Marx tanai társadalomelméleti, gazdasági és politikai ideológiák együttese, melyet róla marxizmusnak neveztek el. A Kommunista kiáltványban kijelentette, hogy „minden eddigi társadalom története osztályharcok története”. Azt gondolta, hogy az ellentétes érdekű társadalmi osztályok közötti osztályharc a nincstelenek osztálya, a proletariátus győzelméhez vezet, és ezáltal létrejöhet az osztály nélküli társadalom. Azt hirdette, hogy a kapitalista társadalmi rendszert felváltja majd a szocialista. Az oda vezető utat a forradalomtól várta, és azt is gondolta, hogy megszüntethető a magántulajdon.

Elsősorban kapitalizmuskritikájáról és a történelem materialista értelmezéséről, osztályharcok történeteként való leírásáról ismert. Elméleti munkásságával és közvetlen részvételével több európai munkásszervezetben, köztük a Kommunisták Szövetségében és az Első Internacionáléban fejtett ki jelentős forradalmi tevékenységet. Az általa lefektetett marxista ideológia mind jobb-, mind baloldalról éles bírálatokat kapott, és munkássága adta a 20. században működő baloldali diktatórikus rendszerek fő ideológiai hátterét. Wikipedia  

✵ 5. május 1818 – 14. március 1883   •   Más nevek Karol Marx
Karl Marx fénykép
Karl Marx: 303   idézetek 46   Kedvelés

Karl Marx híres idézetei

Karl Marx idézetek

„A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A vallás a nép ópiuma.”

Eredeti: Bevezetés a hegeli jogfilozófia kritikájához (Introduction to A Contribution to the Critique of Hegel’s Philosophy of Right)

Karl Marx: Idézetek angolul

“It is in this sense that Franklin says, "war is robbery, commerce is generally cheating."”

Vol. I, Ch. 5, pg. 182 (on Benjamin Franklin)
(Buch I) (1867)

“If we were to hang the last capitalist, another would appear to sell us the rope.”

A variant of the above misquote, sometimes also attributed to Lenin. This gained popularity during the glasnost era when black market activity was at its most visible in the USSR; meant to show the profit motive was human nature and cannot be eradicated.
Misattributed

“Something that is merely negative creates nothing.”

(1857/58)
Forrás: Notebook VI, The Chapter on Capital, p. 532.

“Catch a man a fish, and you can sell it to him. Teach a man to fish, and you ruin a wonderful business opportunity”

Attributed to Marx (possibly in jest) in W. C. Privy's Original Bathroom Companion (2003).
Misattributed

“The first premise of all human history is, of course, the existence of living human individuals. Thus the first fact to be established is the physical organisation of these individuals and their consequent relation to the rest of nature.”

Forrás: The German Ideology (1845-1846), Volume I; Part 1; "Feuerbach. Opposition of the Materialist and Idealist Outlook"; Section A, "Idealism and Materialism".

“No production without a need. But consumption reproduces the need.”

Grundrisse (1857-1858)
Forrás: Introduction, p. 12.

“The circulation of capital realizes value, while living labour creates value.”

(1857/58)
Forrás: Notebook V, The Chapter on Capital, p. 463.

“The philosopher, who is himself an abstract form of alienated man, sets himself up as the measure of the alienated world.”

Karl Marx könyv Economic and Philosophic Manuscripts of 1844

Der Philosoph legt sich – also selbst eine abstrakte Gestalt des entfremdeten Menschen – als den Maßstab der entfremdeten Welt an.
Paris Manuscripts (1844)

“The unity is brought about by force.”

Grundrisse (1857-1858)
Forrás: Notebook I, The Chapter on Money, p. 70.

Hasonló szerzők

Ludwig van Beethoven fénykép
Ludwig van Beethoven 19
német klasszicista zeneszerző
Richard Wagner fénykép
Richard Wagner 12
német zeneszerző, karmester, esztéta, 1813-83
Thomas Carlyle fénykép
Thomas Carlyle 7
skót író, filozófus, történész, 1795-1881