Idézetek vonás-ről

„Ha nem vállaltad a felelősséget ma, nem bújhatsz ki a jövőbeni felelősségre vonás alól.”

Abraham Lincoln (1809–1865) amerikai jogász, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke (1861-1865)

„S mintha csak vérig akarnák sérteni az irodalmat, a stílus egyik klasszikusának nyilvánítják azt a Sztálint, aki képtelen leírni egy helyes orosz mondatot. Bohóc vonásai ellenére van valami mélységesen tragikus ebben a bizantinizmusban, ebben a rendőruralomban.”

Lev Davidovics Trockij (1879–1940) orosz marxista politikus

„A király germán copfokat viselt, és a vadászat iránti vonzódása is germán vonása volt. Őséhez, Alarichoz hasonlóan bundába bujtatta testőrségét. De ha zenét kíván hallani, elküldi zajongó fegyvereseit, és finom mívű edényeken tálalt ínyencségeket fogyaszt.”

Sidonius Apollinaris (430–489) gall püspök, költő

„Az ember, természeténél fogva, állat; és sem a természet, sem az alkat eredeti vonásait nem lehet soha eltörölni.”

Hippolyte Adolphe Taine (1828–1893) francia kritikus, irodalomtörténész

„Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint könnyön át, csak homályosan látja őket.”

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828–1910)

„Eszerint itt nem az lesz a kérdés, ha merni szabad-e, hanem hogy merni mit szabad; s ez annak meghatározását kívánja tőlünk, mégpedig minél lehet szorosb vonásokkal, hogy az ortológus és neológus közt a különbséget mi tészi.”

Kazinczy Ferenc (1759–1831) magyar író, költő, nyelvész, politikus, az MTA tagja

„Az együtt tanácskozók főbb jellembéli vonásai legyenek: a szándék tisztasága, a szellem ragyogása, a földi hívságok elvetése és csak az Úrra való figyelés, vonzódás az Ő mennyei illataihoz, alázat és szerénység a nehézségek közepette és szolgálat az Ő fenséges küszöbe előtt.”

Abdolbahá (1844–1921)

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

„Mély kapcsolatot áll fenn a humor és a tudományos felfedezés között. Mindkettőnek alapvető vonása a látszólag össze nem függő dolgok közötti kapcsolat felfedése.”

Arthur Koestler (1905–1983) magyar-brit regény- és újságíró, társadalom-filozófus

„Mennyi hasonlóság, mennyi rokon vonás két idegen élet között! Nem! Nem születünk életidegennek; az élet idegenedik el lassanként tőlünk, nem mi tőle, és akit az élet tett idegenné, miért is bíbelődnék idegen életekkel?”

Kálnoky László (1912–1985) magyar költő, műfordító

„Az önzés vagy egoizmus az élet legősibb jellemző vonása. A legegyszerűbb mikroorganizmustól az emberig minden élőlénynek elsősorban a saját érdekeit kell védelmeznie.”

Selye János (1907–1982) osztrák-magyar származású kanadai vegyész, belgyógyász, endokrinológus

„Thomas Mann íróművészetének központi vonása mindig az irónia volt. Az a fajta irónia, ami összefér paradox módon a tisztelettel ugyanaz iránt a dolog iránt, ami fölött gúnyolódik, sőt sok esetben a szeretet kifejeződése. Nem a rombolás, hanem a megismerés iróniája.”

Szerb Antal (1901–1945) magyar író, irodalomtörténész

„Az egészség, boldogság és hatalom hajszolása közben az emberek először egy vonásukat változtatják meg, aztán szép sorban még egyet és még egyet, míg végül nem lesznek többé emberek.”

Yuval Harari (1976)