Idézetek hazugságról és árulásról

Kapcsolódó témák

„Azt mondta a nőnek, hogy menjen előtt a falu végén található mély gödörig. Ahogy követte, egy kicsit elégedett volt, ugyanis jó érzéssel töltötte el a gondolat, hogy most végre bosszút állhat. Te is le fogsz jönni ma este, gondolta, és meglátod, hogy te és a magadfajták mit tettek velünk. Csak azt szeretném, hogy annyira fájjon neked is, mint nekem, mikor pár nappal ezelőtt el kellett temetnem a feleségem és a gyermekem, csak ezt szeretném, nem többet. Nem, azt hiszem, hogy te még jobban fogsz szenvedni, hisz majd látod a gyötrelmet a halott feleséged és gyereked arcán.”

Hvang Szunvon (1915–2000)

„A katolikus vallás messze a legelegánsabb imádat, kivéve talán a görög mitológiát. A tömjén, képek, szobrok, oltárok, szentélyek, ereklyék gyónás mellett van valami értelmes, ami megfogható. Egyébként is, nem hagy lehetőséget a kétségre, ugyanis azok, akik térdet hajtanak istenségük elõtt, valóban, és igazán, átéléssel, nehezen találnak mást, csak könnyen emészthetőt.”

George Gordon Byron (1788–1824) angol költő, író

Eredeti: Letter, 8 March 1822, to poet Thomas Moore Letters and Journals, vol. 9, 1979

„Ajtónálló: - Különben dühbe jöttök?”

Bud Spencer (1929–2016) olasz úszó, vízilabdázó, színész (1929–2016)

Idézetek a filmjeiből

„A közönség, a jó hipnotizőr hatása alatt, könnyen issza isteni bornak a vízvezeték levét – ellenben elég nehezen tanulja meg, hogy e folyadék hidrogénből és oxigénből áll. S ha meg is tanulja: nem örül e felfedezésnek. Sokkal jobban örül annak, ha bornak hiheti. (II./208. o.)”

Bálint György (1906–1943) magyar író, újságíró, kritikus, műfordító

A toronyőr visszapillant című könyből (I.–II. kötet)

„A világ csalásokon nyugszik, az élet pedig csalódás.”

Henryk Sienkiewicz könyv Quo vadis

Quo vadis. (1. fejezet)

„Észak Fehére szolipszizmusra nevel. Délnek ott van a kegyes, léleknyugtató és „színes” hazugsága, hogy minden jelenség, csapás vagy katasztrófa valamiként a közösséget is illeti, s annak ódiumából ama absztrakt „nyáj”, azaz az „emberiség”-nek nevezett, megragadhatatlan fikció is átvállal valamit. Az üres szentimentalizmus Északon értelmezhetetlen.”

Orosz László Wladimir (1966) költő

Aranyláz a Benső Alaszkában – Jack London műveiről
Esszé-idézetek

„Mouchette napvilágra hozza a mindenütt ott lévő gonoszt.”

Robert Bresson (1901–1999) francia filmrendező, forgatókönyvíró

Neki tulajdonított idézetek

„Lehetséges, hogy ma egy csalódás miatt levert vagy, elborít a szomorúság, vagy a halálra gondolsz. Ilyenkor tél van, de készülj a tavaszra.”

Jean Vanier (1928–2019)

„S alapozhatja-e boldogságát az ember mások boldogtalanságára? A boldogság nemcsak szerelmi gyönyör, hanem a lélek legmagasabb rendű harmóniája. Miben nyugszik meg a lélek, ha becstelen, könyörtelen, embertelen cselekedet áll mögötte? Csak azért szökjön meg, mert "itt a boldogságom"? De milyen boldogság az, amely más boldogtalanságára épül? Nos, képzeljék el, hogy önök épületet emelnek az emberi sorsnak azzal a céllal, hogy boldoggá tegyék az embert, végre békét és nyugalmat adjanak neki. És képzeljék el, hogy evégett elkerülhetetlen szükségből agyon kell gyötörniük csak egyetlen emberi lényt - mi több, nem is valami érdemes személyiséget, hanem holmi nevetséges halandót, nem egy Shakespeare-t, csupán egy derék öregembert, egy fiatal nő férjét, aki vakon hisz az asszony szerelmében, büszke a feleségére, boldogan él vele. Csak meg kell szégyeníteni, megfosztani becsületétől és meggyötörni, s e meggyalázott öregember könnyei árán felépíteni ezt az épületet! Vállalnák-e ezzel a feltétellel? Ez a kérdés. És feltételezik, ha csak egy percre is, hogy az emberek, akiknek az üdvére emelik ezt az épületet, hajlandók elfogadni a boldogságot, ha önök egy jelentéktelen, de könyörtelenül és igazságtalanul megkínzott emberi lény szenvedésére alapozzák – és boldogok tudnának-e lenni így időtlen időkig?”

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821–1881) orosz író

Puskin emlékbeszéd - 1880. június 8.

„Csodálatos sebességgel és pontossággal rohanja meg a korszerű barbárság a koponyák százmillióit. Percről percre tökéletesednek a nagyszerű technikai eszközök, melyek a leggyorsabban és legbiztosabban röpítik szét a legbárgyúbb közhelyeket és a legvaskosabb hazugságokat. A világ legjobb gépei terjesztik a világ legsilányabb szövegét. (II./427. o.)”

Bálint György (1906–1943) magyar író, újságíró, kritikus, műfordító

A toronyőr visszapillant című könyből (I.–II. kötet)

„Lehet dicső birodalmakat bűnre és nemes vallásokat csalásra alapozni.”

Charles Baudelaire (1821–1867) francia költő, esszéíró, kritikus

Neki tulajdonított idézetek

„Ha érzéketlen és kaján emberek vesznek körül, és nem akarnak hallgatni rád, borulj le előttük, és kérj bocsánatot tőlük, mert voltaképpen te is hibás vagy abban, hogy nem akarnak rád hallgatni. Ha pedig annyira megdühödtek, hogy szóba se állnak veled, hát szolgáld őket szótlanul, megalázkodva, és sohase veszíted el a reményedet. Ha meg mindenki magadra hagy, vagy erőszakkal elzavar, akkor egyedül maradva borulj le a földre, és könnyeiddel áztatva csókolgasd, és gyümölcsöt terem a föld a könnyeidtől, bár magányodban senki se látott. Higgy mindvégig, még ha az történne is, hogy mindenki eltévelyedik ezen a világon, és csak te maradsz hivőnek egyedül: akkor is hozd meg a magad áldozatát, és egyedül maradva is magasztald az Istent.”

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821–1881) orosz író

Idézetek A Karamazov testvérek műből

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

Wojciech Kuczok (1972)

(ütés)

És bár nem voltam egészen biztos benne, hogy mire gondol, arra-e, hogy fogok-e még, ahogy a szülők mondani szokták a gyerekeiknek, „rosszalkodni” (ami az ő esetében a nem teljesen abszolút és nem igazán feltétel nélküli engedelmességet jelentette), vagy esetleg arra gondol, hogy fogok-e egyáltalán létezni – márpedig amikor belém fészkelte magát az a fájdalom, amikor megsokszorozódott és kezdte otthonosan érezni magát, mindig szilárdan hittem, hogy nem fogok; hogy soha többé nem fogok enni, inni, lélegezni, létezni, csak hagyja abba a verést. Úgyhogy kiabáltam, hogy „Nem!”, vagy néha, ha még volt bennem annyi erő, hogy kimondjak két szót egymás után: „Nem fook!”, így, minden eshetőségre készen, mert nem akartam megsérteni a szép kiejtéssel.
61–64.
Bűz (2003)

„A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen.”

Paulo Coelho (1947)

Híresebb idézetei

„A szenvedés csakugyan nagy dolog, de szenvedni egy lókupec is tud, sőt, egy ló is, néha mélyebben, mint sok költő. A szenvedéstől – szerencsés esetben – mártírrá lehet az ember, de nem művésszé. Tudja, mi teszi a művészt? Az, amit Ön egy könnyed „csak”-kal intéz el úgy mellékesen, mikor megjegyzi, hogy: „csak a gondolat kifejezésének módját kell még tökéletesíteni.” Igen, uram, a kifejezésen fordul meg minden. Hiába valódi az élmény, ha a kifejezés nem tudja elhitetni. Emlékszik a Vojtina példázatára a malacsivításról? A malacutánzó jobban, hitelesebben sivított, mint maga a malac. Ő művész volt – a malacnak csak élményei voltak. (II./103. o.)”

Bálint György (1906–1943) magyar író, újságíró, kritikus, műfordító

A toronyőr visszapillant című könyből (I.–II. kötet)

„Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.”

Stephenie Meyer (1973)

„Nehéz időket éltünk meg gyerekkorunkban. Egy család, távol az otthontól, Németországban. Sokat szenvedtek [a szüleim]. Sok volt a fájdalom, a harc közöttük.”

Tarkan Tevetoğlu (1972)

2006 – egy, a moszkvai Takvim újságnak adott interjúban. <br class="br">Forrás: Tarkan-interjú a Takvim újságnak Moszkvában http://tarkandeluxe.blogspot.com/2006/06/tarkan-interview-in-red-square-1.html

„Az igazság lecsillapítja az igazságtalanságot, a szeretet lecsillapítja a dühöt, a megpróbáltatás lecsillapítja az erőszakot. Ez az örökké való szabály mindenkinek szól, nem csak a szenteknek.”

Mahatma Gandhi (1869–1948) indiai politikai, spirituális vezető

Eredeti: Truth quenches untruth, love quenches anger, self-suffering quenches violence. This eternal rule is a rule not for saints only but for all

„Mi a dicsőség?…Tündöklő szivárvány, a napnak könnyekben megtört sugára.”

Petőfi Sándor (1823–1849) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős

Forrás: Vezércsillagok (Franklin-társulat nyomdája, Budapest, 1901)

„Az emberek néha úgy is tudnak hazudni, hogy csöndben maradnak.”

Stephen King Halálos árnyék

Halálos árnyék (1989)