Idézetek rács-ről

„Szabadítsuk ki a rács mögül Alvarez Pistike fejét!”

Boncz Géza (1944–2000) magyar író, humorista

„Szeme a rácsok futásába veszve”

Szabó Lőrinc (1900–1957) magyar költő, műfordító

„Mindig minden a másikkal, Borgesszel történik. Én járok-kelek Buenos Airesben, gépiesen megállok egy kapuboltozat vagy egy patio rácsa előtt. Borgesről postán szerzek híreket, nevével egy tanári pályázaton vagy valami életrajzi lexikonban találkozom.”

Jorge Luis Borges (1899–1986) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus

„Képzeljük el, hogy azt a feladatot kapjuk, hogy tervezzünk meg egy új éttermet. Ebben az étteremben marhasültet fogunk felszolgálni. És mivel marhasültet szolgálunk fel, a vendégeknek éles késekre lesz szüksége. És mivel a vendégeknél éles kések lesznek, lehet, hogy le fogják szúrni velük egymást. Emiatt az asztalok köré kerítést kell emelnünk. Rácsokra lesz szükség, hogy megvédjük egymástól az embereket, különben isten tudja, mit művelnek majd egymással azokkal az éles késekkel.

Ez nem jó ötlet. Nem így tervezünk éttermet, és nem így élünk a társadalom tagjaiként sem. Az a társadalom, amelyikben nincs meg a bizalom, gyanakvó és erőszakos társadalom lesz. Normális esetben gondolkodás nélkül leülünk valaki mellé, akinél éles kés van, mivel megbízunk benne. És igen, néha tényleg előfordul, hogy az éttermekben megőrülnek emberek és leszúrják egymást. De ezt akkor is elfogadjuk valahogy, mert az viszont nagyon is jó dolog, hogy elmehetek és leülhetek valahova anélkül, hogy azon kéne aggódnom, mikor szúr le valaki. És nem azért, mert nincsenek rácsok, hanem mert valójában jók az emberek.

A Wikipédiánál mindig is az volt a filozófiánk, hogy a lehető leggyengébb biztonsági módszereket alkalmazzuk. Nem zárunk le semmit, hacsak nem elkerülhetetlen.”

Jimmy Wales (1966) amerikai internetes vállalkozó, a Wikipédia társalapítója

„Lényét hagyja a rácsozatba veszni,
Annyira gyenge már, mégsem pihen;
Számára a lét: ezer rács, csak ennyi –
Túl a rácsokon nincsen semmi sem.”

Orosz László Wladimir (1966) költő

„Elmúlt az ősz. Az elbomlás is elmúlt.
Rothadt növényeken gázoltam tehozzád.
Árva szemem halottak elhagyott szemhéjába bújt,
mint gyöngy-kérgű csigaházba magányos, meztelen rák.
Hulla-viola árnyékot csurgattak a bálnaszájú rácsok,
korhadt csecsemők és szutykos őszirózsák nyögtek ajkukból kicsüngve.
Kék gerlét vezettek hozzám, kis lábán viselt csengettyűs aranyláncot:
atom-hasító mosolyodban áztam, s beleőszültem bolyongó szemedbe.”

Juhász Ferenc (költő) (1928–2015) magyar költő

„Mikor hazám csak rendőrállam,
félgyarmat, félfegyenctelep
-- személyi kultusz korszakában --
egész pokol lett, s emberek
folytak el, mint a hó leve,
s nem csont, test s eszme erdeje
feszült volna az életekben,
akkor az otthont félretettem,
hogy bőröm mentsem s jelenem…
Azóta egyre keresem :
mi lett volna?… De nincsen válasz.
A ember újabb hazát választ
s tökben megkapja ugyanazt :
rendőrt, a rácsot, csak a méret
felpuffadtabb s a vér fehérebb,
a tetvek száma kevesebb.”

Kannás Alajos (1926–1999)

„Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.

Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne

s ezer rács mögött nem lenne világ.”

Szabó Lőrinc (1900–1957) magyar költő, műfordító