Idézetek kezelés-ről

Idézetek gyűjteménye a kezelés, akarat témáról .

Idézetek kezelés-ről

Lev Davidovics Trockij fénykép
Carl Gustav Jung fénykép
Terry Pratchett fénykép
Illyés Gyula fénykép
Bajnai Gordon fénykép
Hidvégi Máté fénykép

„Az Avemart kiegészítő, támogató készítményként lehet szedni. Semmiképpen nem valamilyen klasszikus klinikai kezelés alternatívájaként. A készítmény szabadon megvásárolható a gyógyszertárakban.”

Hidvégi Máté (1955) magyar biokémikus, rákkutató, címzetes egyetemi tanár, feltaláló

[origo], Kérdések az [origo] felhasználóitól

Bjørn Lomborg fénykép
Samuel Beckett fénykép

„Az élet betegség, melyből tizenhat óránként folyton kigyógyít minket az álom. Tüneti kezelés; valódi gyógyszer a halál.”

Samuel Beckett (1906–1989) ír költő, próza- és drámaíró

Nyolc átírat Chamford modorában (1976)
Idézetek műveiből, További idézetek

Hidvégi Máté fénykép
Kertész Imre fénykép

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

Kertész Imre (1929–2016) magyar író, műfordító