Idézetek híd-ről

„Azt gondolnánk, hogy aki abszolút hatalomhoz jut egy ilyen hatalmas országban, az nagy ember. De ez nem igaz. Sztálin nem volt nagy ember. Először is bárdolatlan volt, híján a szellemi minőségnek, nem volt különösebben intelligens, viszont egészséges gyakorlati észjárással és mindenféle negatív tulajdonsággal rendelkezett. Tehát agyafúrt volt, soha senkinek semmit nem bocsájtott meg, mindig bosszút állt, személyes kapcsolataiban tisztességtelen volt. Sztálin természeténél fogva durva ember volt. Ennek ellenére kifogástalanul tudott viselkedni, illetve tudta magát türtőztetni. faragatlanul csak akkor viselkedett, amikor úgy ítélte, hogy felesleges udvariaskodnia.”

„A célok és a megvalósítás között a híd az önfegyelem.”

„…törvénykönyvünk lapjain még mindig megvan az a törvény – jövendő korok ámulatára –, az az igazságos és bölcs törvény, amelynél fogva a legmegátalkodottabb gonosztevőt is etetik és ruházzák, a tönkrement adósnak pedig élelem és ruházat híján kell elpusztulnia.”

„Hol most németek laknak, ott a török elűzése után többnyire ráczok, vagyis szerbek laktak. Letelepedvén a németek, mivel iparkodók voltak, egymás után megvették a ráczok telkeit, úgy hogy a németek mindinkább szaporodtak, a ráczok meg fogytak, így Ráczpetrén hajdan mind rácz lakott, ma pedig ott rácznak híre sincs.”

„A politikusok 90 százaléka miatt van a maradék 10 százaléknak rossz híre.”

„Én olyannyira kételkedem mindenben, hogy azt gondolom, talán a kételkedés lehet az egyetlen kiindulópont; mert, gondolom, a kételkedésnek sose leszünk híjával. Mindenben kételkedhetem, bárminek a valóságában, de kételkedésem valóságában nem.”

„A szójáték felé halad az egész század… A szójáték kifejezése azon ösztönnek, hogy a véletlen által keletkezett viszonyokat sokkal örökkévalóbb realitásoknak és sokkal jellemzőbb lényeknek tartjuk, mint az egyes dolgokat, melyek a viszony szereplői. El lehet így képzelni a világ új berendezését, amely szerint a fasorokból eltűnnek a fák és csak az érintkező lombok foltjai maradnak meg; a kémiai vegyületekből eltűnnek az alkotóelemek, és csak kapcsolóerejük vonalai maradnak egyetlen anyagi valóságként… Minden jobb part és minden bal part elhomályosul, de tele lesz a világ végtelen sok kemény híddal.”

„Szegénynek és gazdagnak egyaránt jogában áll a híd alatt aludni.”

„Krapp: Ma harminckilenc éves vagyok, szilárd, mint egy híd, kivéve régi gyengémet, s minden okom megvan rá, hogy azt higgyem, értelmileg is kis híján a… (habozik) a hullám tarajára értem.”

„A forradalom előtti Kubáról: A mezítlábas falusi gyermekek 90 százalékát olyan mikrobák fertőzik meg, amelyek a földről, a lábkörmön keresztül jutnak a szervezetbe. A közvéleményt megdöbbenti egy-egy gyermekrablás vagy gyermekgyilkosság híre, ám ugyanez a közvélemény bűnös közönnyel fogadja a tömeges gyermek-gyilkosság tényét, nem törődik azzal, hogy szörnyű kínok közepette évről évre hal éhen ezer és ezer gyermek, s a közelgő halál homályába révedt ártatlan gyermekszemek végtelenbe vesző, utolsó dermedt pillantása, mintegy szemrehányás az emberi önzésnek, de egyben néma fohász is, hogy azért az Isten átka ne sújtsa az embereket.”

„Az emberben, mint minden állatban, önszeretet nagymértékben lakik; s ez a természetnek azon kétértelmű ajándéka, mely aszerént, mint irányoztatik, vagy segédünk lehet minden jóra, vagy vezérünk minden gonoszra. Legelső amit e részben tennünk kell: tiszta ismerettel választott s állandóul megtartandó elv birtokára törekedni. Ennek híjával, ha nem éppen gonosz is valaki, de pillanatnyi indulatok s az igen rosszul értett önszeretet mindenkori sugalmai határozzák meg: s majd jót, majd gonoszt cselekszik, és életfolyama e kettőnek bizonytalan vegyülete. Milliomok vannak ilyenek; s az ő szíveikbe gyakran több hajlandóságot öntött a természet jót, mint rosszat tenniek; s hibájuk csak az, mert nem alapra építék életöket.”

„Nemcsak azt hívom ostobának, aki híjával van az észnek, hanem azt is, aki nagyon sok észt mutat ott, ahol arra semmi szükség.”

„…Nagy szárazság tarta abban az hónapban. Nappal három órakor nagy setét kezde lenni, tarta mind napestig, azután erős dörgés, csattogás, villámlás. Vala egy torony az várban Sigmond palotája mellett, kinek czímertorony volt neve. Számtalan sok porral volt rakva. Ez tornyot éjfélkor megütötte az menykű… ez tornyot és az mellette való palotákat mind elhánta vala… Temérdek sok hadi szerszámok vesztenek, némeleket az Dunába hánt, némeleket széllel döntött. Az vízvár is törökkel, marhákkal teljes volt, azokat is mind elhánta, vesztette… Az Dunán való hídat is nagy helyen általszakasztotta volt. királyok rejtekháza föld alatt vala, ott az császár kincsét tartották, mind oda veszett az is. Az város kapui mindenütt megnyílt volt, házaknak ajtajai azonképpen, lakatok, zárak megnyíltanak. Az Rákosnak egy mélföld az messze, fél mélyföldig az török szerszámait, és egyéb afféle marhákot elhánt az por Rákosra… Reggel, az nap hogy feltámadt volna, szerin-szerte széllel az hegyen az nagy füst vala. Az törökök széllel futottak, ki anyját, ki fiát, ki atyját kereste; az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkét száz veszett akkor.”

„Én vagyok a falu utolsó
költője; híd dalom.
A nyírfák tömjénfüstöt ontó
búcsúmiséjét hallgatom.”