Mahatma Gandhi idézet

Mahatma Gandhi fénykép
134   7

Mahatma Gandhi

Születési dátum: 2. október 1869
Halál dátuma: 30. január 1948
Más nevek: Móhandás Karamčand Gándhí

Mohandász Karamcsand Gandhi, híveitől kapott tiszteletnevén Mahátma Gandhi jogász, politikus. India politikai és spirituális vezetője, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja.

A Gandhi gudzsaráti kasztnév: banija, vagyis a kereskedők egyik kasztjába tartozott. Maga a család fűszerkereskedő volt. Későbbi nevét híveitől kapta; a Mahátma szanszkrit szó, jelentése: „nagy lélek”. Ezen a néven ismeri őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé. Nem áll vele rokonságban a későbbi indiai miniszterelnökök közül egyik Gandhi nevű sem. Wikipedia

„Ahogy a fának is egy törzse van, de sok ága és levele, úgy csakis egy vallás létezik - az emberi vallás - és annak sok hitvallása.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: Even as a tree has a single trunk but many branches and leaves, there is one religion — human religion — but any number of faiths.

„Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna már rég kihaltunk volna. És mégis, a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek, és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: It is the law of love that rules mankind. Had violence, i.e. hate, ruled us we should have become extinct long ago. And yet, the tragedy of it is that the so-called civilized men and nations conduct themselves as if the basis of society was violence.

„Az igazság emberének egyben a törődés emberének kell lennie.“

—  Mahatma Gandhi

Egy önéletrajz
Eredeti: A man of truth must also be a man of care.

„A hinduizmus nem minden ember, hanem minden élőlény testvériességén alapszik.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: Hinduism insists on the brotherhood of not only all mankind but of all that lives.

„Egy embert csak akkor tudsz felébreszteni ha tényleg alszik, ha csak tetteti az alvást, minden kísérleted hiábavaló.“

—  Mahatma Gandhi

Egy önéletrajz
Eredeti: You can wake a man only if he is really asleep, no effort that you may make will produce any effect upon him if he is merely pretending sleep.

„A gyáva ember képtelen a szeretet kimutatására, az a bátrak kiváltsága.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: A coward is incapable of exhibiting love; it is the prerogative of the brave.

„Nem hiszek a "nagyobb jóért" tanában. Az egyetlen igaz, emberi és méltó tanítás a "legfőbb jóért" tana.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: I do not believe in the doctrine of the greatest good of the greatest number. The only real, dignified, human doctrine is the greatest good of all.

„Hindu vagyok, mert a hinduizmus az, amia világot élhetővé teszi. Hindu vagyok, ezért nem csak az embereket, hanem minden élőlényt szeretek.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: I am a Hindu because it is Hinduism which makes the world worth living. I am a Hindu hence I Love not only human beings, but all living beings.

„A legtöbb szempontból lehet bízni az emberek ígéreteiben, leszámítva a pénzügyi szempontokat.“

—  Mahatma Gandhi

Egy önéletrajz
Eredeti: One could rely on people’s promises in most matters except in respect of money.

„Az emberek önzetlen szolgálata bármilyen formában végül az egész országot segíti.“

—  Mahatma Gandhi

Egy önéletrajz
Eredeti: Disinterested service of people in any sphere ultimately helps the country.

„Egy ember csak akkor, és csakis akkor ember, ha önuralmat gyakorol.“

—  Mahatma Gandhi

Egy önéletrajz
Eredeti: Man is man because he capable of and only in so far as exercises self restraint.

„Sok idő eltelik míg a szeretet törvénye a nemzetközi viszonyokban is megmutatkozik. Az államgépezet az emberek szívei közé férkőzik, és elrejti őket.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: It may be long before the law of love will be recognized in international affairs. The machineries of government stand between and hide the hearts of one people from those of another.

„A tapasztalat tanított meg, hogy a csönd az igazság szerzetesének lelki fegyelmének a része. Az igazság elhallgatására, eltúlzására vagy módosítására való hajlam, akarva vagy akaratlanul az ember természetes gyengesége, és a csönd szükséges, hogy felülkerekedjünk rajta.“

—  Mahatma Gandhi

Egy önéletrajz
Eredeti: Experience has taught me that silence is part of the spiritual discipline of a votary of truth. Proneness to exaggerate, to suppress or modify the truth, wittingly or unwittingly, is a natural weakness of man and silence is necessary in order to surmount it

„Az emberek testi gyengesége ingerlékenységben testesül meg.“

—  Mahatma Gandhi

Egy önéletrajz
Eredeti: Physical weakness in men manifests itself in irascibility.

„Az ember a gondolatai szüleménye. Amit gondol, azzá lesz.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: Man is the product of his thoughts. What he thinks, he becomes.

„Az emberi természet alapvetően nem gonosz. Az vadságról tudjuk, hogy behódol a szeretet hatalma előtt. Soha ne mondj le az emberi természetről.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: Man's nature is not essentially evil. Brute nature has been known to yield to the influence of love. You must never despair of human nature.

„Egy bárány élete nem értéktelenebb egy emberénél.“

—  Mahatma Gandhi

Egy önéletrajz
Eredeti: Life of a lamb is no less precious than that of a human being.

„Képtelen vagyok megbarátkozni a megtérés eszméjével.(…) Ez egy hiba, amely talán a világ béke iránti törekvéseinek legnagyobb akadálya… Miért akarna egy keresztény egy hindut megtéríteni? Miért ne lenne elégedett azzal, hogy a hindu egy jó, vagy hívő ember?“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: It is impossible for me to reconcile myself to the idea of conversion(…) . It is an error which is perhaps the greatest impediment to the world’s progress toward peace … Why should a Christian want to convert a Hindu to Christianity? Why should he not be satisfied if the Hindu is a good or godly man?

„A lelkem mélyén szakadatlan vitában állok Istennel, hogy hogyan engedhet meg olyan olyan szörnyűségeket, mint a háború. Az erőszak ellenességem majdhogynem tehetetlennek tűnik. De a mindennapos vita után megkapom a választ, hogy sem Isten, sem az erőszak ellenesség nem tehetetlen. A tehetetlenség az emberben van. Folytatnom kell, a hitem elvesztése nélkül, még ha tönkre is megyek közben.“

—  Mahatma Gandhi

Eredeti: In the secret of my heart I am in perpetual quarrel with God that He should allow such things [as the war] to go on. My non-violence seems almost impotent. But the answer comes at the end of the daily quarrel that neither God nor non-violence is impotent. Impotence is in men. I must try on without losing faith even though I may break in the attempt.

Hasonló szerzők

Osho fénykép
Osho8
Indiai misztikus tanító
Rabindranáth Tagore fénykép
Rabindranáth Tagore7
Bengáli költő és filozófus
Erwin Rommel fénykép
Erwin Rommel3
német tábornagy
Sir Winston Churchill fénykép
Sir Winston Churchill99
Az Egyesült királyság miniszterelnöke a II. világháború ala…
Joszif Visszarionovics Sztálin fénykép
Joszif Visszarionovics Sztálin84
a Szovjetunió diktátora
Bob Marley fénykép
Bob Marley40
jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista
Mai évfordulók
Bernard Lewis fénykép
Bernard Lewis
brit-amerikai történész 1916 - 2018
Pol Pot fénykép
Pol Pot
1925 - 1998
Tóhei Kóicsi fénykép
Tóhei Kóicsi
1920 - 2011
Asraf Gháni fénykép
Asraf Gháni
(1949) pastu politikus, afgán elnök 1949
Több 27 mai évfordulók
Hasonló szerzők
Osho fénykép
Osho8
Indiai misztikus tanító
Rabindranáth Tagore fénykép
Rabindranáth Tagore7
Bengáli költő és filozófus