Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Idézetek az emberekről

„A szorongó emberek kínlódása abból ered, hogy nem ismerik a róluk alkotott véleményt. Mihelyt ezt a véleményt világosan kifejezik, akármilyen is az, a szenvedés megszűnik.”

„Csak azok az emberek szenvedhetnek nagy bánatot, akik képesek erősen szeretni, és ugyanakkor a szeretet iránti igény a szomorúságuk elnyomására és a sebeik gyógyítására is szolgál.”

„Minél magasabban áll egy ember a társadalmi ranglétrán, annál több emberrel áll kapcsolatban, annál nagyobb hatalma van mások felett, annál nyilvánvalóbb minden cselekedetének meghatározottsága és elkerülhetetlensége.”

„Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint könnyön át, csak homályosan látja őket.”

„Városban az ember akár száz évet is elélhet úgy, hogy nem veszi észre, hogy már régen meghalt.”

„Minden azon múlik, hogy az emberek azt hiszik: van az életben olyan helyzet, amikor szeretet nélkül bánhatunk embertársainkkal; márpedig ilyen helyzet nincsen.”

„… az ember helyzete és erkölcsi tevékenysége közt az összhang hiánya a legbiztosabb jele az igazságnak.”

„Ha az ember felismeri és érzi lelkében az Istent, akkor felismeri és érzi a világ minden emberével való közösséget is.”

„Az ember az önmagában való elmélyedés bizonyos fokánál rábukkan Isten megismerésére.”

„Mindig is szerettelek. És ha valaki szeret valakit, akkor az egész embert azért szereti, amilyen, és nem azért, mert olyan, amilyennek ő szeretné.”

„Az ember élhet egészséges életet anélkül is, hogy állatokat ölne élelem céljából; ezért ha húst eszik, pusztán étvágya miatt részt vesz az állati élet megölésében. És így cselekedni erkölcstelen.”

„Valóban lehetséges elmondani valakinek, hogy mit érez az ember?”

„Minden nagy irodalom kétféle történetből áll: egy ember útra kel, vagy egy idegen érkezik a városba.”