Kertész Imre idézet

oldal 2

„Abból a szempontból tényleg lehetetlen nyelv a magyar, hogy nem foglalja magában a nemeket. Olyan ez néha, mintha egy sűrű titokra ügyelne. Mint a vígjátékoknak az a bizonyos rezonőrje, a bizalmas barát, a harmadik, aki jól ismeri a szeretõk titkát, de mélyen hallgat, amíg csak a körülmények szóra nem bírják.”

„Kafka mellett Nietzsche olykor egy durva német baromnak tűnik. (Gályanapló)”

„A szabadságot nem lehet ugyanott megélni, ahol a rabságunkat éltük. El kellene menni valahová, nagyon messzire innen. Nem fogom megtenni. (Valaki más: a változás krónikája, Budapest, 1997.)”

„…figyelembe véve tíz év fejleményeit, amióta Magyarország szabad és, úgymond, demokratikus állam, s amely tíz év során még inkább bezártak a „zsidóság” ketrecébe (a műveimmel együtt): mindennek fényében többé semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett „magyarsággal”, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával…„egy nemzet vezetõ értelmiségi elitje” erre az irrealitásra alapozza helyzet- és valóságismeretét, nemzeti és történelmi tudatát…”

„Antiszemitizmus nélkül ugyan miféle identitása is lenne annak, aki szakadatlanul a maga specifikusan magyar identitásával van elfoglalva?”

„…megszólalt annyira ismerõs hangja: Auschwitzról beszélt és szóról szóra ugyanazt mondta, amit én mondtam Berlinben, a minapi köszönőbeszédemben. - Pilinszky mélységes katolikusságát ugyanúgy nem fogadja el a hivatalos - az egyházi - katolicizmus, mint ahogyan azt is visszautasítja, hogy tudomásul vegye Auschwitzot. De úgy látszik, aki vallásosan éli meg Auschwitzot - s hogyan másként is lehetne megélni?”

„Milyen lehet olyan környezetben élni, ahol befogad egy kultúra, ahol igényt tartanak a létezésemre? Egyszer mégiscsak ki kellene próbálni.”

„Aki a holokauszt előtt antiszemita volt, az potenciális gyilkos, aki utána, az manifeszt gyilkos.”

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

„Ha Auschwitzról írunk, tudnunk kell, hogy Auschwitz – egy bizonyos értelemben legalábbis – felfüggesztette az irodalmat. Auschwitzról csak fekete regényt lehet írni, tisztesség ne essék szólván: folytatásos ponyvaregényt, amely Auschwitzban kezdődik, és mind a mai napig tart. Amivel azt akarom mondani, hogy Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot visszavonta, ami Auschwitzot megcáfolta volna. A Holocaust az én írásaimban sosem tudott múlt időben megjelenni.
[…] A Holocaustnak elnevezett kérdéskört én sohasem próbáltam holmi németek és zsidók közti feloldhatatlan konfliktusnak tekinteni; sohasem hittem, hogy a zsidó szenvedéstörténet legújabb fejezete, amely logikusan követi a korábbi próbatételeket; sohasem láttam az úgynevezett történelem egyszeri kisiklásának, a korábbiaknál nagyobb szabású pogromnak, a zsidó állam létrejötte előfeltételének. A Holocaustban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éves etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott.”

„A szabadságot nem lehet ugyanott megélni, ahol a rabságunkat éltük. El kellene menni valahová, nagyon messzire innen. Nem fogom megtenni.”

“Man is always a little at fault, that’s all.”

“He liked the style, that wry gallows humor armed with the semblance of omniscience; a most serviceable style it was, the dialect of the initiated, protecting them from their disillusionments, their fears, their well-concealed childish hopes.”

“Nothing upsets me as much as a shop window jammed full of objects; such windows literally depress, sadden, even demoralize me.”

“I had gotten into the habit of sleeping late because I had started to see that this was the only sensible way I could kill time.”

“Boredom. He takes it with him everywhere, like an angry shaggy terrier that he sets on others from time to time.”

“Cognitively we don’t know and will never discover what occasions the cause of our existence, we don’t know the purpose of our existence and we don’t know why we have to disappear from here once we have been placed here, I don’t know, why I have to live this fragmentary existence, which happened to be my lot, instead of a life that perhaps does exist somewhere. Why did I get this lot? This sex, this body, this awareness, this geographic setting, this fate, this language, this history, this rented room?”

“Nonexistence. The society of the nonexistent. In the street yesterday a nonexistent person trod on my foot with his nonexistent foot.”

“"No" — I could never be another person’s father, fate, god,
"No" — it should never happen to another child, what happened to me; my childhood. (Auschwitz).”

“"But there are times when being happy — just happy, nothing else — is simply vile."
"Why?" Jill inquired.
"Because," Enrique reasoned, "one cant be happy in a place where everybody is unhappy."”

“"Auschwitz cannot be explained." And yet, it doesn’t take a Wittgenstein to notice that the sentence is faulty even from the point of pure linguistic logic;”

“Writers sometimes cast themselves into the most profound depths of despair in order to master it and move on.”

“I took a stroll in the city. It was infernally hot. The usual evening hubbub around me. Lovers on the pavements, hurrying to cinemas and other places of amusement as if nothing had happened, nothing. Living their nonexistent lives. Or do they exit, and it’s me who doesn’t.”

“Failure alone remains as the one single accomplishable experience;”

“Good can be done in a life in which Evil is the life principle, but only at the cost of the doer’s sacrificing his life.”

“Let us call our man, the hero of this story, Kingbitter. We imagine a man, and a name to go with him. Or conversely, let us imagine the name, and the man to go with it.”

“I do what I have to do, although I don’t know why I have to.”

“At any rate I found myself writing because I had to write, although I didn’t know why.”

“I stayed alive therefore I am.”

“Of course, living is another way of killing oneself: its drawback is that it takes so horribly long.”

“You just sit here and tolerate it, the same way everything in this country is tolerated. Every deception, every lie, every bullet in the brains. Just as you are already tolerating bullets in the brains that will be implemented only after the bullet is put in your brains.”

“I read somewhere; while God still existed one sustained a dialogue with God, and now that He no longer exists one has to sustain a dialogue with other people, I guess, or, better still, with oneself, that is to say, one talks or mumbles to oneself.”

“The world is not our imagination but our nightmare, full of inconceivable surprises.”

“My body is foreign to me that body that sustains me and will, ultimately, kill me.”

“The sentence "Auschwitz cannot be explained" is faulty simply from a formal point of view, for anything that is has an explanation, even if by necessity a merely self-serving faulty, so so explanation.”

“On the other hand, what is really irrational and what truly cannot be explained is not evil but, contrarily, the good.”

“By way of that wretched sentence "Auschwitz cannot be explained" is the wretched author explaining that we should be silent concerning Auschwitz, that Auschwitz doesn’t exist, or, rather, that it didn’t, for the only facts that cannot be explained are those that don’t or didn’t exist.”

“There’s just one revolution that I can take seriously, and that’s a police revolution.”

“True, he had been living a lively interior life today: he had dreamed something, he had awoken with an erection, and while shaving he had been dogged by a feeling that today he needed to decide, though he could not see clearly what it was he needed to decide, besides which he was all too aware of his own inability to make any decisions.
Despite that, the thought did cross Kingbitter's mind that he ought to do something about finding a theater to do the play, the comedy (or tragedy?) "Liquidation."
He was now in the ninth year of considering that.
Indeed, Kingbitter was now in the ninth year of considering whether he was handling the literary estate with due diligence.”

“Everyone here makes a botch of his life. That's the local specialty, the genius loci. Anyone who doesn't botch up his life here simply has no talent.”