Idézetek az oktatásról és az intelligenciáról

„Hányan kerültek föl a tiszta, szabad levegőre, a szabad gondolkodás világába, hogy hírt vigyenek a lentmaradtak életéről? Talán senki. Ahogy a béres szava elakad a birtokos előtt és csak karját lebbenti, ha lebbenti, azonmód a társadalmi rétegek is csak dadogva és különböző váll- és ökölmozdulatokkal tudnak egymással valamit érthetően közölni. Nagy ritkán előfordult, hogy a pusztáról valaki felsőbb szellemi körbe emelkedett; a puszta szelleméből semmit sem vitt magával. Nem is vihetett. A nyers állati bőr finom szattyán állapotáig nem megy át több áztatáson, cserzésen, gyúráson, vakaráson, mint a pusztai fiú, aki valami csodás véletlen folytán középiskolába jut és tagja lesz a látható társadalomnak. (19. fejezet, 373-374. oldal)”

„Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.”

„Ott van például (…) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett.”

„Egy latin-amerikai körúton veszek éppen részt, de legnagyobb sajnálatomra nem tanultam annak idején elég keményen latinul az iskolában, így nem tudok beszélgetni ezekkel az emberekkel.”

„A bűvészetről akar velem beszélgetni? És látja ott azt a sor könyvet? Ha elolvasta őket, visszajöhet!”

„Könyv: Károlyi különös pályafutása”

„A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.”

„Általában alábecsüljük a közöttünk és mások között lévő különbségeket. Nem csak a következtetésekbeli különbségeket, de a természet és képességbeli különbségeket, a helyzet és erőforrásbeli különbségeket, az észrevehetetlen tudás, készség és szerencsebeli különbségeket, és a belső tájképbeli különbségeket.”

„… minden jó könyv olvasása olyan, mintha elmúlt századok legderekabb embereivel, e műnek szerzőivel társalognánk…”

„Egy kis érzékkel és ügyességgel mindenki elsajátíthatja a helyeslés technikáját. Pár heti szorgalmas gyakorlás után a legnehezebb felfogású entellektüel is folyékonyan helyesel. További pár hét – és a szokványos, köznapi stílus helyett már finomabb, differenciáltabb módszerekkel is tud helyeselni. … Helyeslés után, bármelyik módszerrel dolgozunk is, tisztasági fürdő és gargarizálás ajánlatos. (I./177–180.)”

„Egyszóval, lovagunk annyira belegabalyodott az olvasásba, hogy reggeltől estig, estétől reggelig csak olvasott, s így a kevés alvás és a sok olvasás úgy kiszárította agyvelejét, hogy végre elvesztette józan ítéletét. Olvasmányai árasztották el képzeletét; varázslat, párbaj, csatározás, kihívások, sebesülések, ömlengések, szerelmek, sorscsapások s több ily soha meg nem történt balgaság. Annyira fejébe vette, hogy a kitalált históriák elolvasott zagyvaléka igaz valóság, hogy számára hihetőbb történet nem is volt a világon”

„Áldozat nélkül nincs megvalósulás. (…) Ami az életünkben szép és nagyszerű, az mind önfeledt örömmel indult az útjára, olyasféle lelki élménnyel, mely érzéki szinten az ölelés testi kéjéhez hasonlatos - de csak komoly áldozattal és szenvedéssel tud "világra" jönni. (…) Áldozatot az ember mindig valakiért vagy valamiért hoz, amibe, vagy akibe "szerelmes!"”

„Az improvizáció, az egy rejtély. Egész könyvet is írhatsz róla, de a végén sem tudod, mi az valójában. Amikor improvizálok és a legjobb formában vagyok, úgy nézek ki, mint aki félig alszik. Még azt is elfelejtem, hogy közvetlenül előttem emberek vannak. A nagy improvizátorok olyanok, mint a papok, akik csak Istenükre gondolnak.”

„Ha valamiben biztos vagyok, ha maradt még valami, amire azt a komoly szót használhatom, hogy „szent hitem”, akkor az az irodalom elkerülhetetlen, emberileg örök voltában való hit. Hiszem, hogy a legtávolabbi időkben is, az új-zélandi utazón túl, aki oly sokatmondóan mereng a londoni Szent Pál-székesegyház romjain, a technikai utópiák gumiból és villamosságból készült boldogságán és a biológiai antiutópiák tojásból és palackból kitöltött boldogtalanságán messze túl, az utolsó emberig, aki valamilyen irodalmi formulában fogja elzokogni magányát az egyre érthetetlenebb csillagok alatt, mindig élni fog az a valami az emberben, amit, pars pro toto [részt mondva az egész helyett], úgy nevezünk, hogy Irodalom.”

„A régebbi táborlakóktól hamarosan megtudtuk mindazt, amit amúgy is sejtettünk, hogy hozzátartozóinknak nem írhatunk, látogatót nem fogadhatunk, levelet, csomagot nem kaphatunk, sőt a szocialista munkatáborban könyv, újság, sőt papír és ceruza sincs.”

„A tudatlanság gyakrabban vezet önhittségre, mint a tudás: olyanok szokták határozottan kijelenteni, hogy a tudomány soha sem fogja ezt vagy azt megoldani, akik keveset tudnak, nem pedig olyanok, akik sokat.”

„[hvg:] Szakértők szerint az új közoktatási törvénytervezet figyelmen kívül hagyja, hogy alkotmánybírósági határozat mondja ki: az oktatás nem kötődhet sem valláshoz, sem világnézeti felfogáshoz.”

„Boldogságimat nevelék távoly lakó barátim levelei… Felejtve a világtól, s felejtve a világot, én ezek társaságában élék. Teljesedve látám, amit legkevélyebb reményeim óhajtottak, s midőn fejeink felett szikrázott és csattogott az ég, s Austerlitznél három nagy ország sorsa forgott kockán, én csendesen élék a szerelem s barátság védő szárnyai alatt, bár rettegtete hazám sorsa, melynek saját vesztemmel is, örök állást óhajtottam.
(Negyedik könyv, második szak 29. rész; 161. oldal. A könyv befejező sorai.)”

„Az Istenhez való vonzódás és az érzéki világ tárgyai iránti közömbösség párhuzamosan fejlődnek.”