„Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság.”

„Barátok... dédelgetik egymás reményeit. Kedvesek egymás álmaihoz.”

„Az élet az a virág, amelyhez a szerelem a méz.”

„Milyen lassú az élet, milyen erőszakos a remény.”

„A reményeid, álmaid és törekvéseid jogosak. Megpróbálnak felemelni, a felhők fölé, a viharok fölé, csak hagynod kell.”

„Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?”

„Abban a magányban élek, amely fiatalkoromban fájdalmas, de az idősebb korban kellemes.”

„Holt álmaink szabad jövőben élnek!”

„Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó-
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.”

„Az élet nem elég - mondta a pillangó -, kell egy kis napfény, szabadság és egy kis virág.”