Idézetek a barátságról és a kapcsolatokról

Kapcsolódó témák
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij fénykép
Hirdetés
 Empedoklész fénykép
Jules Renard fénykép
Emo Philips fénykép
Mindszenty József fénykép

„Hiba volt az is, hogy a vezető magyar politikusok legtöbbje csak felületesen vagy egyáltalán nem ismerte Lenin és Sztálin legfontosabb műveit és az orosz bolsevizmus arcát: tetteit, célkitűzéseit, gyakorlatát. E tekintetben mindig hiányoltam – a Horthy-korszakban is – a felvilágosító munkát. Ami volt, az hézagos és fogyatékos volt, s majdnem teljesen megszűnt, hivatalos vonalon, a Bethlen- kezdeményezte kereskedelmi kapcsolatok után. Engem első fogságom emléke állandóan hajtott a bolsevizmus könyörtelen módszereinek elemzésére, ideológiájának – amennyire lehetett – maradéktalan megismerésére. Nem szűntem meg tüzetesen tanulmányozni Róma eligazításait sem, ugyanakkor elmélyedtem a materializmus bölcseletében és tulajdonképpen már 1917 óta igyekeztem elolvasni azokat a kritikai-ismertető műveket, amelyeket itthon és külföldön az orosz forradalom kezdetéről s későbbi étapjairól, terjedéséről felhajtani tudtam. Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni. Évtizedekkel ezelőtt írtam „Az édesanya” című könyvemben a bolsevizmusról az alábbi sorokat: »Lenin írja Gorkijhoz: Minden isteneszme kimondhatatlan aljasság, és tulajdonképpen legundorítóbb leköpése önmagunknak. – Lenin nyíltan bevallotta, hogy programjuk szükségszerűen magában foglalja az istentelenség terjesztését. Ahogy az egyén, a magántulajdon fogalmát kiirtották, átgyúrják a családot és a házasságot is… Oroszországban kiirtották az ellenzéket, de a kulákokat (földmíveseket) is; behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi…«“

—  Mindszenty József Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros 1892 - 1975

Popper Péter fénykép

„Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét.“

—  Popper Péter magyar pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár 1933 - 2010

Gundel Károly fénykép
Mikola István fénykép
C. S. Lewis fénykép
Márton Áron fénykép
Percy Bysshe Shelley fénykép
Mai évfordulók
Philip Pullman fénykép
Philip Pullman
angol író 1946
Miguel Ángel Asturias fénykép
Miguel Ángel Asturias
guatemalai regényíró, költő, diplomata 1899 - 1974
Alija Izetbegović fénykép
Alija Izetbegović
1925 - 2003
Ernest Rutherford fénykép
Ernest Rutherford2
angol fizikus 1871 - 1937
Több 16 mai évfordulók