Mercèdes Rheinberger idézet

oldal 2

„Minden szálat én mozgatok a háttérből, mindenről tudok, és mindent kézben tartok”

„Az ügynök számára ez a nap is éppen olyan volt, mint a többi. Hajnali ötkor kelt, aztán rántottát reggelizett a lakásához közeli bisztróban, mellé feketekávét ivott, aztán azonnal az irodájába indult. Reggel hétkor már az íróasztala mögött ült, és fel sem kelt onnan egészen ebédidőig.”

„Nemcsak művelt volt, hanem kimagaslóan intelligens is, amit előszeretettel fitogtatott, de nem harsogva, hanem amolyan csendes módon, a háttérből mozgatva a szálakat.”

„Nem tudja kontrollálni az erejét.”

„Az Imperialban kizárólag azért volt készleten kamillatea, mert ez volt Aleksandra kedvenc teája.”

„A jeges félelem azonban, amely megindult a torkából a gyomrába, elsöpörte minden ellenállását.”

„Egy művészeti alkotás nem matematikai feladvány, ahol mindig
ugyanannak az eredménynek kell kijönnie. A művészetben a kettő
meg kettő nem mindig négy, lehet három, vagy huszonkilenc is.
Klee szerint „a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá
tesz.” Érzéseket, benyomásokat, hangulatokat, személyes élményeket.
Ezeket adja át magából egy művész az alkotása által!”

„Aki hajlandó körülnézni, mindenütt meglátja a virágokat”

„Tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a kihallgatott épp most omlott össze, a szemük láttára.”

„Tudod, szépségem, minden szálat én mozgatok a háttérből, mindenről tudok, és mindent kézben tartok, még akkor is, ha a világ másik pontján vagyok éppen.”

„Feltépte a lépcsőházajtót, és mélyet szívott a friss, koraesti levegőből. "Nem fogom hagyni, hogy ez a kis könnyűvérű szépség összezavarjon!" – mordult fel magában, és bevágódott jelzés nélküli
szolgálati autójába.”

„Alkotni nem lehet parancsszóra.”

„Kell, hogy az ember előtt tiszta, és világos célok lebegjenek, és hogy képes legyen küzdeni értük. Máskülönben az élet semmit sem ér.”

„Az élet túl rövid, és túl értékes ahhoz, hogy az
ember hagyja beszennyezni haraggal, és sértettséggel”

„Végigmért a közeledő, magas, zord tekintetű férfi n. Nyelt egyet, mert a torkába gombóc nőtt. Emlékezett Morawskira az Imperialból. És nem örült, hogy viszontlátja.”

„A nyomozó belépett a galéria ajtaján, és magába szívta az ott terjengő friss illatot.”

„Reggel hétkor ivott egy csésze kávét, aztán letántorgott valami ennivalóért a Żabkába, a Nowy Światra. Croissant-t vett meg bagettet. Egy teljes óráig a konyhaasztalnál ücsörgött, megreggelizett, majd megpróbálta kimasszírozni az ujjaiból a remegést. Nem sikerült. Ez legalább jó ürügy volt arra, hogy aznap se fessen.”

„Aleksandrát untatta az asztal körül folyó beszélgetés. Felállt, és a hatalmas, színes fényekkel extravagánsan megvilágított akváriumhoz sétált. Amíg a férfiak üdvözölték a megérkező Mikołajt, ő
a vizet szelő színpompás halakat bámulta. Minden alkalommal mosolyt csaltak az arcára. A tenyereit az üvegfalra tapasztotta, akár egy gyerek.”

„Mindannyian láttunk már furcsaságokat, sőt, lehetetlennek tűnő dolgokat is.”

„Alig egy órája tartott a kihallgatás, de a helyiségben máris vágni lehetett a feszültséget.”

„Stefanik reszketni kezdett. Az arca verítékben úszott.”

„Elismerem, gyönyörű vagy, de akkor is csak egy darab hús, egy kívánatos test, mert a lelked engem nem érdekel.”

„Aleksandra felnyögött. A szíve fájdalmasan verdesett a mellkasában, testét remegés rázta.”

„Imbolygó léptekkel suhant közöttük a szürke macskaköveken, a szűk utcácskákban, a színes házak tövében”

„Aleksandra jó kislány módjára bólintott, de az ajkai megremegtek. A legkevésbé sem örült annak, hogy egyedül marad. Különösen éjszaka. Nem szerette a sötétséget.”

„Éberebbnek kell lennem, állapította meg magában a férfi.”

„Rudaśnak szüksége volt még élesben szerzett tapasztalatra ahhoz, hogy idővel feljebb lépjen a ranglétrán, és egy ilyen kiemelt ügy remek alkalmat biztosított erre.”

„Képtelen volt féken tartani az indulatait.”

„Homlokára mély barázdákat rajzolt a gondterheltség.”

„Fáradt volt és éhes.”

„Aleksandra hosszú percekig, a könnyeivel küszködve hallgatta a férfi dübörgő lépteit.”

„Az élet túl rövid, és túl értékes ahhoz, hogy az
ember hagyja beszennyezni haraggal, és sértettséggel”

„Dariusz szemei alaposan körbejárták a lehunyt szemmel pihegő lányt. Bámulta Aleksandra karfán pihentetett törékeny ujjait, kecses nyakát, apró, elnyíló ajkait, mintha csak mértanilag méregetné őt, hogy aztán újra és újra megállapíthassa magában, mennyire tökéletes.”

„Dariusz közelebb húzódott a nőhöz, és cirógatni kezdte a haját.”

„Imádta a minőségi holmikat, a tiszteletet, amely körülvette, imádta az autóit, a sebességet. De a józanságát és az éberségét csak ritkán hagyta elaludni, azt vallotta, hogy az embernek mindig
készen kell állnia a legváratlanabb helyzetekre is. Olykor persze szerette halmozni az élvezeteket, melyekbe alkohol és drog csak ritkán vegyült, neki az élvezetet elsősorban a szex jelentette, amit senki mással nem szeretett még úgy megélni, mint Aleksandrával, akiben megtalálta a tökéletes szeretőt.”

„Megdermedt. Egészen lassan fordult meg. Dariusz öntelt mosolyával találta magát szembe.”

„Meg akarom állítani az időt. Megőrizni a pillanatot az örökkévalóságnak.”

„Megannyi édes álmot, szenvedélyes víziót, felemelő pillanatot akart a világra hagyni. A hitet a csodákban, a hitet az
emberekben, és az álmokban.”

„Ez az egyedi látásmód, és a mesterkéltség tökéletes hiánya felruházza magát valami egyedivel, Kozłowska”.”

„Aleksandra arcán a mosoly még
szélesebbre húzódott. Mosolya szája két szélére bájos gödröcskéket formázott. Olyan tökéletes gödröcskéket, amelyek bárkit képesek lettek volna levenni a lábukról. Morawski is elragadónak találta őket. Romlottnak akarta látni a nőt és ostobának, mégis azon kapta magát, hogy egyre vonzóbbnak találja. Mert a vele szemben ülő nő nem pusztán szép volt, volt a jelenlétében valami rendkívül
igéző, mintha egy édes, sejtelmes, izgató kis titkokkal teli burok lengte volna körül, amely egyszerűen magába szippantotta azt, aki a közelében volt. És Morawski úgy érezte, ez a láthatatlan burok
egyre mélyebbre és mélyebbre szippantja őt.”

„Aki a kilencvenes éveket nem Ke￾let-Európa volt szocialista országaiban töltötte, elképzelni semtudja, milyen óriási lehetőségek nyíltak meg néhány jól informált, vállalkozó kedvű, és többnyire igencsak gátlástalan ember számára. A korábban állami kézben lévő vállalatok, gyárak, földek privatizációja, valamint kétes ingatlanügyek, és pénzügyi machinációk révén a bankszámlájuk szinte egyik napról a másikra hatalmasra
duzzadt, tekintélyes vállalkozókká léptek elő, és ha öltönyt húztak, már bejáratosak is lettek az európai szalonokba. A határok megnyíltak, a kereskedelmi lehetőségek kibővültek, a tőke szabadon áramolhatott, nem különben a fekete pénzek.”

„Egy kecses mozdulattal kitolta maga alól a széket, aztán lassú, magabiztos léptekkel, buján ringó csípővel, arcán kihívó mosollyal megindult a férfi felé. Minden mozdulatából tömény szexualitás áradt. Amikor a férfi hez ért, egyenesen eléje vágott, és szorosan hozzásimult.”

„Képtelen volt egyetlen perccel is tovább maradni Aleksandra lakásán. Nem tudta volna megtűrtőztetni magát. Csak most döbbent rá igazán, hogy Wloka parancsa mivel is jár. Nemcsak a szokásos kitartást és igyekezetet követeli meg, hanem óriási önuralmat és józanságot is. Feltépte a lépcsőházajtót, és mélyet szívott a friss, koraesti levegőből. Nem fogom hagyni, hogy ez a kis könnyűvérű szépség összezavarjon! – mordult fel magában, az ér kidagadt a halántékán. Pengevékony ajkait összeszorította, és bevágódott jelzés nélküli szolgálati autójába.”

„Számára gyakorlatilag az erőszak, a durvaság, az arrogancia volt az egyetlen önkifejezési forma.”

„Túlérzékeny, könnyűvérű, hisztérikus. A keze folyton remeg, bizonyára felváltva vándorol benne az ecset meg a piásü￾veg. Kokaint szív, meg még ki tudja mit, maffiózók ágyát melegíti, akiktől méregdrága bundát kap, és olyan cipőt, ami más emberek havi fizetéséből sem telne ki.”

„Elmesélte, hogyan ismerkedtetek meg. Érdekelt, ezért megkérdeztem, és ő elmondta. Elmondta, milyen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megismerje azt a sugárzóan szép, szőke lányt, aki egy egyszerű, fehér ruhában belibbent a bár ajtaján, a pulthoz sétált, leült, és bátortalanul rendelt egy italt, valami olcsót, mert valószínűleg nem lapult a tárcájában több néhány złotynál. Mégsem volt keserű, bájosan
mosolygott, nem játszotta meg magát, nem akarta felhívni magára a figyelmet, egyszerűen csak ábrándozó tekintettel a pultra könyökölt. Ő pedig ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy felálljon, és odasétáljon ehhez a lányhoz. Ahogy egyre jobban megismert téged, úgy lettél neki egyre fontosabb. Te olyan világban élsz,
amelytől ő már hosszú évek óta egyre csak távolodott, elérhetetlen messzeségbe keveredett. Te visszahoztál valamit a múltjából, a régi életéből. Te más vagy, mint azok az alakok, akik között moz￾gott. Naiv vagy, idealista, hiszel a jóban. Tele vagy érzelemmel és szenvedéllyel. Maksymilian imádta, ahogy a művészetről beszélsz. Imádta a nevetésedet, a szemeidet. Azt mondta, neked vannak a
legtisztább szemeid, amelyeket valaha látott.”

„Villódzó szemekkel, mindenre készen járta körbe a házat, olyan volt, akár egy birtokát védő ragadozó.”

„A férfi felmordult, Aleksandra könyörgő, könnybelábadt kék
szemeit szuggerálta.”

„Nem nézett a főfelügyelőre, maga elé révedt, az ujjaival babrált,
kézfejének finom bőrén átsejlettek a megfeszülő, kék erek.”