Han Vu-ti , személynevén Liu Csö a Han-dinasztia hetedik uralkodója. Leginkább a nyugat felé terjeszkedésről és az általa megszervezett erős konfuciánus államról emlékeznek rá. Dinasztiája legnagyobb és a kínai történelem egyik legnagyobb császárának tartják. Kormányzása alatt a han kori Kína a világ egyik legnagyobb hatalmú országává vált.Hadjáratai révén kiterjesztette Kína határait, a birodalom az ő uralma alatt érte el legnagyobb kiterjedését: nyugaton a mai Kirgizisztánig, északkeleten Észak-Koreáig, délen Észak-Vietnámig. Sikeresen elűzte a Kína északi részén portyázó nomád hsziungnu kat, és i. e. 139-ben elküldte követét, Csang Csien t, hogy szövetséget kössön a mai Üzbegisztán területén élő jüecsi néppel. Központosított, autokratikus államot szilárdított meg, melyet eszmeileg a konfucianizmusra alapozott. Ez nagy hatással volt Kína és a környező államok jövőjére is. Vu császár 54 évig uralkodott, hosszabb ideig, mint bármelyik másik császár, egészen a több mint 1800 évvel később hatalomra kerülő Kang-hszi ig.
A történészek megítélése nem egyforma. Vu császár megkétszerezte ugyan a birodalom területét és megóvta országát a hsziungnu fenyegetéstől, egyben jelentőssé tette a konfucianizmust, ami egészen 1911-ig uralkodó eszmerendszer maradt Kínában; másfelől viszont kritizálják költekezése, babonássága és a törvényei által az alattvalókra kényszerített nehéz terhek miatt. Gyakran hasonlítják Csin Si Huang-ti hez. Hozzá hasonlóan Vu is jutalmakra és büntetésekre alapuló legalista felfogás szerint kormányzott, a vélt hűtlenségeket kegyetlenül megtorolta. Összesen tizenkét miniszterelnöke közül hármat még hivatala betöltésekor, egyet már visszavonulása után kivégeztetett, két másik miniszterelnökét és utolsó királynéját is öngyilkosságra kényszerítette. Börtöneiben kétszázezren sínylődtek.
Wikipedia
✵
7. június 156 i.e. – 29. március 87 i.e.