“Autumn wind rises, white clouds fly.
Grass and trees wither; geese go south.”
The Autumn Wind 127 BC (translated by Arthur Waley), Dictionary of Quotations, Chambers: Edinburgh, U.K, 2005, p. 930
Quote
Han Vu-ti , személynevén Liu Csö a Han-dinasztia hetedik uralkodója. Leginkább a nyugat felé terjeszkedésről és az általa megszervezett erős konfuciánus államról emlékeznek rá. Dinasztiája legnagyobb és a kínai történelem egyik legnagyobb császárának tartják. Kormányzása alatt a han kori Kína a világ egyik legnagyobb hatalmú országává vált.Hadjáratai révén kiterjesztette Kína határait, a birodalom az ő uralma alatt érte el legnagyobb kiterjedését: nyugaton a mai Kirgizisztánig, északkeleten Észak-Koreáig, délen Észak-Vietnámig. Sikeresen elűzte a Kína északi részén portyázó nomád hsziungnu kat, és i. e. 139-ben elküldte követét, Csang Csien t, hogy szövetséget kössön a mai Üzbegisztán területén élő jüecsi néppel. Központosított, autokratikus államot szilárdított meg, melyet eszmeileg a konfucianizmusra alapozott. Ez nagy hatással volt Kína és a környező államok jövőjére is. Vu császár 54 évig uralkodott, hosszabb ideig, mint bármelyik másik császár, egészen a több mint 1800 évvel később hatalomra kerülő Kang-hszi ig.
A történészek megítélése nem egyforma. Vu császár megkétszerezte ugyan a birodalom területét és megóvta országát a hsziungnu fenyegetéstől, egyben jelentőssé tette a konfucianizmust, ami egészen 1911-ig uralkodó eszmerendszer maradt Kínában; másfelől viszont kritizálják költekezése, babonássága és a törvényei által az alattvalókra kényszerített nehéz terhek miatt. Gyakran hasonlítják Csin Si Huang-ti hez. Hozzá hasonlóan Vu is jutalmakra és büntetésekre alapuló legalista felfogás szerint kormányzott, a vélt hűtlenségeket kegyetlenül megtorolta. Összesen tizenkét miniszterelnöke közül hármat még hivatala betöltésekor, egyet már visszavonulása után kivégeztetett, két másik miniszterelnökét és utolsó királynéját is öngyilkosságra kényszerítette. Börtöneiben kétszázezren sínylődtek. Wikipedia

“Autumn wind rises, white clouds fly.
Grass and trees wither; geese go south.”
The Autumn Wind 127 BC (translated by Arthur Waley), Dictionary of Quotations, Chambers: Edinburgh, U.K, 2005, p. 930
Quote